A Demokratikus Koalíció (DK) azt kéri a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB), hogy az október 2-i referendumon ne kelljen használni a Nemzeti Választási Iroda (NVI) útmutató kiadványát, amely szemlélteti, hogy mi számít érvényes vagy érvénytelen szavazatnak.

A párt a kiadványt törvénysértőnek tartja, amely az érvénytelen szavazatokat is érvényessé akarja tenni.

 Molnár Csaba DK-alelnök hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egyre több elkeseredett kísérletet látnak a kormány részéről arra, hogy megpróbálják érvényessé tenni az "orbáni álnépszavazást".

A törvényellenességtől hemzsegő kampányba beszállt az NVI is, amikor a valasztas.hu című oldalán megjelentet egy, a szavazatszámláló bizottságoknak szóló segédletet, amelyik egészen elképesztő szavazatszámlálási utasításokat fogalmaz meg – mondta.

Az EP-képviselő szerint a segédlet alapján

szinte lehetetlen érvénytelenül szavazni, mert a nyilvánvalóan teljesen érvénytelen voksokat is érvényesnek, ráadásul érvényes nemnek kell tekinteni.

A politikus emlékeztetett, hogy a rendszerváltozás óta az a gyakorlat van érvényben, amelyik szerint a választási bizottságnak a választói akaratot kell alapul vennie, amikor arról döntenek, hogy egy szavazólap érvényes vagy érvénytelen. A képviselő a segédletből három, az érvényes nem szavazatokat bemutató példát emelt ki. Az egyiken az igen és a nem mellett is látható iksz, de az igen karikájában nem metszik egymást a vonalak. A másikon az egész lapot áthúzták, de a két vonal a nem karikában metszi egymást, míg a harmadik, összefirkált szavazólapon az igenhez pipát, a nemhez keresztet tettek.

Molnár Csaba úgy vélte, hogy ezek alapján az ellenzéki szavazók számára az egyetlen eredményes módszer a távolmaradás.

81 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anka
@RonaGyuri: - egy kérdés..., a halottakkal együtt?
RonaGyuri
@verőce21: ha pofátlankodsz értelmes olvasás helyett, soha sem fogsz semmit sem megérteni.
Úgy hogy próbálj meg figyelni, annyira nem bonyolult: Van úgy legalább 5-600ezer aki választójogosult, de technikai okokból nem szavazhat (nem regiszrált) velük 8,8-8,9 a jogosultak száma, aminek a fele 4,4 körül van, ami bő negywedmillióval nagyobb szám, mint azt az NVI számítja!
verőce21
@RonaGyuri: (15:40) Túllőttél a célon! Már közel 9 millió választásra jogosultat vizionálsz Magyarországon, és ebből csak negyedmillió regisztrált külföldről!
Tehát ~1,3 millió 18 éven aluli személy él Magyarországon szerinted?
RonaGyuri
@verőce21: sajnos olvasásértési nehézségekkel küzdesz, vagy idétlenkedsz, így veled nem érdemes beszélni!
verőce21
@RonaGyuri: (16:05) Szerintem Te kavarodtál bele, a kettős beszédedbe! Hazudni mindig csak egyformán szabad! (Lehet is csalni, meg nem is lehet - fárasztó lehet.)
JAJMÁR
Nem értem a problémát! Ugyanis nincs. Aki érvénytelen szavazatot akar leadni, az mindkét válasznál az üres karikába tegyen egy x-et! Ez pedig olyan jel, amikor a két ferde vonal középen metszi egymást. Ha ez nem megy, akkor keresztet... ez a két vonal egymásra merőleges és középen metszi egymást. A metszéspont legyen a karikában. Csak ez a két jelölés elfogadható, de érvénytelen lesz a szavazat akkor is, ha mindkét helyre pl. pipát tesz, de ha az egyikbe x-et, vagy keresztet, akkor azt már érvényes akaratnak fogadják el! De ha egyhatalmas x-et tesz az egyikhez pl. a nem-hez, viszont csak az egyik szára ér beléje, a másikhoz pedig pipát, akkor az is érvénytelen! Szóval nem olyan nehéz érvénytelenül szavazni! A bizonytalankodók esetleg mér írják rá azt is, hogy a választói akarat egy érvénytelen szavazat... :-)))

Húúúú!

Csak azt akartam jelezni az ellenzék felé, hogy nem "hülyék" az emberek ám annyira...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.