Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke egyetért Orbán Viktorral abban, hogy a pozsonyi csúcs magyar szempontból sikertelen volt. Mint közleményében rávilágít, a miniszterelnök részéről teljes a kudarc.

Nemcsak a véleményére nem figyeltek, hanem a javaslatait is válasz nélkül hagyták

- írja.

Bokros szerint a magyar miniszterelnöknek már egyetlen barátja sincs az EU vezetői között, így "egyedül volt kénytelen botorkálni a pozsonyi vár folyosóján".

A primitív nacionalizmus miatt a szlovák és a cseh kormányfők is élesen bírálták Orbán magatartását,

így vele már jóformán senki sem hajlandó szóba állni

- fogalmaz Bokros.

A MoMa elnöke mindezek mellett sikeresnek érzi a találkozót, mert fontos megállapodások köttettek közös biztonsági intézkedésekről, a határőrizeti együttműködésről, a menekültekkel kapcsolatos eljárások összehangolásáról és azok felgyorsításáról.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Saját maga ásta a saját vermét, és már bele is esett, most még kapálódzik kicsit, aztán már csak visítani fog, mint a disznó mikor levágják!!!
Egy szemernyit se sajnálom, csak hosszú szenvedést kívánok neki valamelyik nem komfortos börtönben, amennyit ő okozott az ország lakosságának!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
@Warlord: :-D :-D :-D (csak nagyon rágós és így még a kutyának sem kell )
Yoda69
Ideje lenne ha ezt a fideSSben is belatnak vegre es megvonnak a bizalmat ettol az eszement tahotol. meg lazarlezer is jobb lenne ME-nek, mint ez a szerencsetlen majom.
Hellcat
De ez nem csak az ő érdeme...fiatal farokfasz szógyártó peti sem brillírozik a külpolitka élén.
papa.49
Saját maga ásta a saját vermét, és már bele is esett, most még kapálódzik kicsit, aztán már csak visítani fog, mint a disznó mikor levágják!!!
Egy szemernyit se sajnálom, csak hosszú szenvedést kívánok neki valamelyik nem komfortos börtönben, amennyit ő okozott az ország lakosságának!!!
papa.49
@namihami: Mert a viselkedése nagyon ,,etnikumos,,!!!
Perwool
@papa.49: Csak az a baj, hogy ebbe a verembe az egész országot belerántotta!
namihami
@papa.49: Költői kérdés volt.
Hidd el, akár magam is egy féloldalon keresztül tudtam volna felsorolni csak a legkézenfekvőbb válaszokat.
Nessy
jaj, de értetlenek vagytok! :-) Igy biztosítva van róla, hogy senki nem fog vele vitába szállni, és lehet itthon kommunikálni, hogy az ő véleménye vitán felüli! Erre a feladatra Kovács Zoltán kiválóan alkalmas, mert mindent hajlandó elmondani, és másnap az ellenkezőjét is!
Pöpec
Ha van racionális magyar politikus, akkor talán Bokros az. Persze ez nem kell a magyaroknak, mert mi elsősorban nemzeti és érzelmi, legvégül racionális alapon politizálunk. Itt a baj, a sorrenden kéne változtatni. A racionális alapra helyezett politika eleve kizárná a korrupciót. Ezért aztán Bokroséknak hatalmas ellenszele van.
dr. prédikátor
Mégis, melyik normálisabb Európai vezető égeti magát a viktor szopkinnal???Aki egy kicsit is ad magára az elhatárolódik ettől a gecitől mint a leprástól!!!
justhpeter
Nem véletlenül fordult kelet felé. Arra még elhiszik, hogy ő is valaki.
colibri
@Yoda69: A fidessben a többség nem látja be, mert a mának élnek (már 7 éve), fut velük a szekér és a jó elvtársak hatalmas tőkeinjekciót kapnak, tehát az az érdekük, hogy ezt minél tovább, akár törvénysértés árán is fenntartsák. Az az érzésem, hogy lézer sem lenne jobb me, nagyon dörzsölt, nagy felkészültséget láttató, de ugyanolyan hazug aljas, mint a mostani.
coni
Bokros majdnem Főpolgármester lett, úgy hogy a saját zsebpénzéből aluljárókban kampányolt, miközben Tarlóst Milliárdokkal támasztották/támogatták. Ha csak Budapest és az értelmiség szavazna ma ő lenne a ME. De a népszavazás országos...a viharsarokba nem jut el a hangja csak az együgyű hupikék plakátok.
szép új világ
Őszintén, bármelyikőtök szóba állna vele?
Peller Anikó
@szép új világ: hát persze: Pakolja ki a zsebeit!
aremy
@szép új világ: az ovival?akkor NEM.
mekkelek
A V3-ak beálltak orbán mögé mert az ex-kommunista országok vezetôi valahogy ugyanolyan szar alakok és nagyon imponáló nekik az amit ez csinál - tejhatalom, stadion és kisvasút a kert végében, adófizetôk/EU-s pénzek saját/családi/haveri zsebekbe csatornázása stb. - de annyi eszük azért van hogy kiálljanak mögüle amikor az érdekük úgy kívánja, amit nagyon eltaktikázott a magyarok és európa megmentôje, bölcs vezíre...
eugen4402
Hahaha! Pontosítsuk: akik szeretik OV-t Napkeleten, azok a jókomcsik.
Itt meg Európában jön-megy ez a sok finnyás rosszkomcsi, aki inkább átmegy a túloldalra, ha meglátja, hogy szembejön a járdán a Messiás. No. Ez ilyen egyszerű... :-)
Desischado
Magára valamit is adó, értelmes ember nem áll szóba ezzel a nemzet szégyene, tolvaj parazitával!
kukac50
Orbán olyan mint a nyárfa levél,Kétszínű.
Szókrakész
Bármelyik újságot lapozom, netet böngészem, tűévét nézem, mindenhol csak a Bokrost látom.
Világvezetőkkel vacsizik, golfozik, együtt shoppingolnak.
A testőreinek már szinte dugni kell őt, nehogy a nagy nyilvánosság széjjeltépje egy autogrammért, ajándékCSOMAGért.

Orbán meg tényleg, hogy eltűnt?!?!?!
Béla333
Többen is akartak itt az elmúlt években "polgári engedetlenségi mozgalmat".
Október 2.-án az otthonmaradásunkkal megvalósíthatjuk.
Nem kell egyvalakinak megváltani a világot, csak ezt a kis dolgot kell megtenni hogy kifejezzük, hogy mi a véleményünk O.V. hazug politikájáról: NEM KELL ELMENNI SZAVAZNI!
karma1
@justhpeter: 16.10-re: Azert ne haragudj, de mar sztem keleten sem hiszik el, mit mond, hiszen ott 4 versenyzo is komolyabb diktator, mint o... putyin, kimdzsongun, erdogan, alijev... ok mar egy jol felepitett diktaturaban bizonygatnak, mig orban csak most akarja teto ala hozni a sajatjat...
karma1
@Szókrakész: Azert ugye emlekszel meg arra a bizonyos "Bokros-csomagra", ami valoban el is kezdett mukodni, - ennek koszonhetoen a csuti focifenomen nem egy olyan legatyasodott orszagot vett at, mint amit o fog hagyni az utodaira, hanem egy gazdasagilag, financialisan felfele futot...
Lehet Bokrost kopkodni, ot egy lapon sem lehet emlegetni a rendkivul jo szakertelmevel egyutt a sajat es a millionyi rokon zsebet tomkodo eltolcsieval...
1magyar
A senkik nem is jelentenek semmit. Aki beengedi simán a betolakodókat a magyar népről meg a bőrt is lenyúzta a csomagjában az ne beszéljen.
Azértis Moszkva tér
@karma1: Ez sajnos nagyon így van. A pirospöttyös seggű ELTOLCSY MEKK MESTER bár buggyant, de a közpénzjelleg megszüntetésben kivételesen remekel ! Unokatestvéreit, haverjait, szeretőit a mi pénzünkből jutalmazza.
gulyasgyula
@karma1: ..Én akkor voltam kezdő vállalkozó , volt szerencsém tapasztalni hogy csak az államkaszát növelő adóival LEBÉNÍTOTTA A VÁLLALKOZÁSOKAT ..Illene tudni hogy megszorításból gazdasági növekedés soha nem lesz ..Nem való pénzügyminiszternek ..Isten óvja az országot az ilyen vezetőtől ..
gulyasgyula
@gulyasgyula: Bokrost nem lehet hanem köpködni kell ..
karma1
@gulyasgyula: nem tudom, hogy milyen vallalkozasod volt, nekem is, es a gyermekem apjanak is sajat vallalkozasunk volt engem megallitott egy sulyos baleset, ami utan nem tudtam folytatni a sajat tevekenysegemet, de a gyermekem apja 18 eves koratol kezdve onallo vallalkozokent elt es jelenleg is abbol el, - sikeresen a mai vilagban is, - pedig mar 71. eveben van. Mindig minden adot, TB-t oregistent befizetett, soha nem voltak "allami " tamogatoi, szoval, azt hiszem, a vallalkozas milyensege is meghatarozza, hogy mire jutsz, es persze rengeteg kitartas kell hozza. Es ami a legfobb: HITELBOL NEM LEHET VALLALKOZAST ELINDITANI, FENNTARTANI!
A tobbi megy magatol...:o)) Es ezt hidd el, nem Bokros cseszte el annakidejen sem...:o))
gulyasgyula
Nagyjából egy utat jártunk be én most vagyok 67-éves ..A céget 6-éve a fiam viszi tovább , anyagi gondunk nincs nem is volt soha de a munka idő 10-15-óra naponta ..Aki ezt nem bírja el se kezdje ..Bokrosra vissza térve :: Velünk fizette meg a zenész amit az urak elmulattak . Sajnos 26év alatt semmi nem változott de ez nem ok arra Bokros mostani helyzetbe Orbán ellen hergelje a rosszul tájékoztatott lakosságot ..Ha nem lesz érvényes a népszavazás attól tartok hogy lesz itt még nagy sírás -rívás..A bevándorlók száláit így is-ugy is mi fizetjük de legalább nem kel őket bámulni ..A férjednek és neked jó egészséget kívánok a nyugdíjas évekhez ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.