A kvótareferendum nem pártpolitikai ügy: magunkról, a gyermekeink jövőjéről van szó, ezt a jövőt, Magyarország jövőjét ne kockáztassuk, ezért minél többen menjenek el szavazni október 2-án és szavazzanak nemmel! – szólította fel több mint háromszáz hallgatóját a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője szerdán Debrecenben.

Kósa Lajos a Kölcsey központban rendezett fórumon kijelentette: ha Európa nem változtat a migránspolitikáján, az katasztrófához vezet.

Kósa: Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét!

Magyarország nem mond le arról a jogáról, hogy eldöntse, kit enged be az országba és kit nem. Most kell megálljt parancsolni az Európai Bizottság betelepítési törekvéseinek – fogalmazott Kósa Lajos.

A politikus az Európai Unió története egyik legnagyobb kihívásának nevezte a mostani tömeges migrációt.

Kósa Lajos hosszasan elemezte azt a történelmi hátteret, amely miatt különféle módon reagáltak a nyugat- és a kelet-európai államok a kérdésre. Az egykori gyarmattartó birodalmakat, amelyek "szerte otthon voltak a világban", nem zavarta a hosszan tartó migrációs folyamat, a korábbi integráció folytatását látták az egykori gyarmatokról az anyaországba tartó migrációnak. A most érkezők 80 százaléka azonban 30 évesnél fiatalabb, katonaviselt férfi, nem akar integrálódni, és ez már nem is migráció, hanem invázió, területfoglalás – fogalmazott.

Az Európai Unió jövőjéről komoly vita folyik, hogy olyan multikulturális térség legyen-e, ahol a legfontosabb európai identitás, hogy itt lakik-e valaki, vagy a nemzetek Európája, a nemzetek szövetsége, a nemzetek identitásán alapuló szövetség – magyarázta.

Kósa Lajos szerint Kelet-Európa már kipróbálta, hogy az előbbi modell nem működik: a szovjet modell, ahol az új, ködös identitás a szocialista embertípus volt, teljesen összeomlott, miközben százmilliók estek áldozatául.

Magyarország ezért hamar megértette, hogy az ellenőrizetlen migráció milyen lépéseket követel, és nem tesz mást, mint megvédi a schengeni határokat, alkalmazza a dublini rendeletet és az ENSZ alapokmányát – sorolta.

"Magyarország saját erejéből megállította a migránsáradatot" – mondta, hozzátéve: nem igaz, hogy nincs megoldás, hogy tehetetlenek vagyunk, hogy nem tudjuk megvédeni magunkat.

A Fidesz frakcióvezetője a bírálóknak azt üzente, hogy fajlagosan Magyarország az az állam, amelyik az egyik legtöbb segítséget viszi a rászorulóknak – kórház, iskolaépítés, humanitárius és katonai segítség –, és ezzel "nem idehozza a bajt, hanem odaviszi a segítséget" – jelezte.

"Segíteni akarunk, segítünk is a rászorulóknak a saját hazájukban" – fűzte hozzá, majd arról beszélt, hogy "a mi keresztény meggyőződésünk univerzális meggyőződés", azt valljuk: "embertársunknak, mindegy miben hisz, segíteni kell", de "aki Magyarországra, Európába jön, fogadja el a mi szabályainkat".

Ha valaki nem akarja betartani, nem fogadja el a szabályainkat, ne jöjjön ide – jelentette ki Kósa Lajos, felhívva az ellenőrizetlen migráció biztonsági kockázataira is a figyelmet, és ismételten a nemmel szavazásra szólította fel hallgatóságát.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere emlékeztetett arra, hogy a város megtapasztalta, mit jelent az ellenőrizetlen migráció, amikor tavaly naponta 1000-1500 menekült érkezett az egyébként 800 személyes helyi menekülttáborba. Azzal, hogy a kormány véget vetett a kontrollálatlan migrációnak és bezárta a befogadó állomást, lehetővé tette, hogy ma már biztonságban, nyugalomban, békében fejlődhet a város – mondta.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Hazánkat az EU-ban Orbán képviseli, aki már többször ismertette Magyarország álláspontját!
Az EU-t pedig semmire nem kötelezi a népszavazás!Nem a bevándorlók betelepítése ellen szavazunk.Hanem arról, hogy ezt ki dönthesse el!
Majd Orbán eldönti, ki jöhet - az, aki fizet...
Október 2-án birkaszámlálás lesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
"Kósa: Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét!"

Ne is! Ugy hogy jobb, ha meg ma lemondotok.
kissé felnőttem
cimboráit kéne erre nem kérni, kötelezni az esküjükre ! másik, Magyarország nemcsak Debrecenből áll. Az hogy kapás kaszás földműves nem marad orvos ,nővér pedagógus rendőr tűzóltó mentős az nem számit?? Nekünk sem biztos a jővőnk nem a gyerekeinknek unokáinknak a mával a holnapot épitettük, eddik azt hittem de már máskép van sokminden .EGY uj földesurat mutasson nekem aki szánt ,vet termést betakarít. Dolgoztat vagy dolgoztatna de nincs kivel?
Tán igaza lesz X Y. polgármester fél hogy kihal az Alföld .Jogosan. A fiatal képzett elmegy a képzetlen megvénül aztán ?? marad, 1,000 hektár egy egy mai észérnek mementóként.Végül bánatában berug és elkártyázza mint a dzsentri világban vagy a két háború közti magyarországon. Amikor fiatal kiszes volt vietnámba meg cubába ment szolidaritásunk.Nem is ezzel van a gond.
Perwool
@kissé felnőttem: Pár év múlva a határon nagy kék plakáton!
"93 030 km² ingatlan, igénytelennek kiadó! Kiválóan alkalmas birkák rideg tartására. Az ingatlan egy elvadult birkanyájat és némi egzotikus lakosságot leszámítva lakatlan. Négyzetméterenként pár millió dollár jelzáloghitellel terhelve.
Érdeklődni a tulajdonosnál:
Orbán vajda, Felcsút. (Stadiontól balra.)"
kissé felnőttem
@Perwool: a nagy kék tábla tulajdonosa fogja lepkehálóval majd a hirdetőket mert arra már pénz nem marad éppúgy mint a 2014 es 32 tanuszodára amit igértek.Szép napot kívánok.
Béla333
Többen is akartak itt az elmúlt években "polgári engedetlenségi mozgalmat".
Október 2.-án az otthonmaradásunkkal megvalósíthatjuk.
Nem kell egyvalakinak megváltani a világot, csak ezt a kis dolgot kell megtenni hogy kifejezzük, hogy mi a véleményünk O.V. hazug politikájáról: NEM KELL ELMENNI SZAVAZNI!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.