Változnak az idők, változnak a drogok – hangzott el a Trainspottingban. Magyarországon ez úgy csapódik le, hogy simán beáll egy volt szocialista házelnök a Fidesz mögé.

A Magyar Időknek nyilatkozott Szili Katalin ex-MSZP-s házelnök, hogy elmegy a népszavazásra és nemmel szavaz. Az egyébként már egy ideje miniszterelnöki tanácsadó úgy fogalmazott, hogy a demokrácia adta legkiemelkedőbb lehetőség a népszavazás, a részvételi demokrácia legmagasabb fokának tekinti. Mint mondta:

Egy önmagát valódi demokratának tartó ember ilyenkor él ezzel a lehetőséggel, ez önmagában az, amiért elmegyek szavazni.” Hozzátette, hogy azért fog nemmel voksolni, mert ezzel támogatja az egész európai zsidó–keresztény kultúrkör távlatos védelmét.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
@eszegfu: templomtúrákat szervez a volt tsz elnököknek és párttitkároknak!!!
F_Viktor
Kiderül, hogy ki(k) a megélhetési politikusos(ok)!
eugen4402
@kissé felnőttem: Tömören összefoglaltad a lényeget...
Kutyuska
@eszegfu: Az ilyeneket nevezik levegőfelelősnek.
evacica
@kissé felnőttem: Egy gerinctelen megélhetési politikus! Most pont azok között van ahová való!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.