Változtak a húskészítményekre és a sütőipari termékekre vonatkozó előírások a Magyar Élelmiszerkönyvben azért, hogy a magyar fogyasztók az eddiginél is jobb minőségű élelmiszerekhez juthassanak – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Zsigó Róbert elmondta: a módosítás alapján nemcsak a minőség javul, nő a termékek hústartalma is. Így például a virsli és a párizsi esetében 40-ről 51 százalékra emelkedett a hústartalom alsó határa.

Mostantól a virslinek és a párizsinak is több mint a fele hús lesz

Kifejtette, a sütőipari termékek esetében az eddigi irányelv átkerül a kötelező érvényű előírások közé. Az előírás megjelenése októberben várható.

Az államtitkár elmondta, a szakemberek elvégezték a termékcsoportok szabályozását, így például a kenyerek, a vizes-, illetve tejes tésztából készült péksütemények, vagy a leveles tésztából készült finom pékáruk esetében.

Zsigó Róbert kiemelte: a hagyomány és a minőség két olyan fontos fogalom, amely egyrészt tükrözi a tudatos vásárlók elvárásait, másrészt pedig befolyásolja az élelmiszer előállítást és a kereskedelmet is.

Mindezt figyelembe véve a kormány és a minisztérium folyamatosan törekszik olyan előírások, keretek meghatározására, amelyek azt eredményezik, hogy a családok asztalára kerülő élelmiszerek egészségesek, kiváló minőségűek – mondta.

Hozzátette, ez az elv érvényesül a napokban társadalmi vitára bocsátott élelmiszergazdasági programban is, amely támogatja a hagyományos, természetes, egészséges élelmiszerek termelését és előállítását. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai szintén a családok és a tisztességes vállalkozások érdekében ellenőrzik az egész magyar élelmiszer-láncot – hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár elmondta: a húskészítmények esetében életbe lépett szabályozás szigorúbb követelményeket vezet be a csontokról mechanikusan lefejtett hús (MSM) felhasználhatóságával, mivel az élelmiszerkönyvben pontosították, szigorították a hús fogalmát. Az érlelt kolbászhoz és szalámihoz, a parasztkolbászhoz és a téliszalámihoz az MSM használata tilos. Más termékek esetében pedig legfeljebb 10 százalékban tartalmazhatja azt. (A csontokról mechanikusan lefejtett hús vagy MSM olyan termék, amelyet a csontozást követően a friss, húsos csontokról vagy a bontott baromfiról mechanikai eszközökkel úgy nyernek, hogy az izomrostszerkezet sérül vagy módosul.)

Számos termék – így például a párizsi, krinolin, virsli, parasztkolbász – esetében csökkent a sótartalom, és új termékekre, a többi között a szafaládéra vonatkozóan is meghatározták a követelményeket.

Kifejtette, a sütőipari termékeknél valamennyi termékcsoport esetében részletesen megfogalmazták a felhasználható összetevőket, a minőségre, a csomagolásra és a megnevezésre vonatkozó követelményeket. Összegyűjtötték továbbá a védett elnevezésű termékeket, e körbe tartozik többek között a mákos kalács, a császárzsemle, a sóskifli, a rongyos kifli, a leveles pogácsa, és a különböző ízesítésű búrkiflik.

A kiemelt termékek között az egyik legfontosabb termékcsoport azon kenyerek köre, amelyek neve egyben utal azok összetételére is. Az új előírás 15 fajta – köztük a búzakenyér, a fehér, a félbarna, a rozsos és rozskenyér, illetve a teljes kiőrlésű kenyér – összetételét szabályozza. Az összetevők közé bekerültek az álgabonák, például a hajdina és az amaránt, amelyek egyre fontosabb részét képezik az egészségtudatos vásárlók étrendjének magas vitamin, fehérje és élelmirost tartalmuk miatt – mondta az államtitkár. Hozzátette: a lisztkeverékből készített kenyereknél is rögzítették, szigorították a keverékek pontos arányát. A rozskenyérnek például a jövőben az eddigi 40 százalék helyett minimum 60 százalék rozslisztet kell tartalmaznia, míg a rozsos kenyérnél 15-ről minimum 30 százalékra emelték a rozsliszt arányát – közölte Zsigó Róbert.

Az államtitkár elmondta, a szaktárca szeretné, ha a vásárlók mind jobban megismernék a Magyar Élelmiszerkönyv által szabályozott termékeket. Így könnyebben felismerhetnék a minőséget és tudatosabban választhatnának a mindennapokban. E szemléletformáló munkában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalra és az Agrármarketing Centrumra egyaránt számít a minisztérium – fejtette ki.

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Az 1980-as években a Magyar Szabvány rögzítette, hogy a párizsinak krinolinnak, virslinek 60 % péppé darált színhúst kellett tartalmaznia. A májkrém konzervek májtartalma fokozatosan csökken, már 20 %-nál jár. Nem beszélve arról, hogy változatlan árak mellett a konzerves dobozok is egyre kisebbek. Eljutok oda, hogy amikor felbontom a konzervet egy cédula lesz benne, hogy NEM NYERT.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
@Grafix69: Az általam említett adatot egy húsiparban dolgozó szakmunkás állította egy vitánk során annó 1980-ban. Ha az adat téves én kérek elnézést.
Grafix69
@solidedge: Semmi gond , akkoriba még normális ehető és egészséges termékeket készítettek , 1983 ban voltam iparitanuló.
Grafix69
A jelenlegi párizsi illetve virsli anyagnormák katasztrofálisak de azért leírom 100 kg ra Párizsi még ehető verzió.
Tehát : 100kg kész párizsi
30 kg víz
4kg szója
20 kg bőrke pép ( 10 kg bőrke pépesítve 10 kg jég)
35 kg 70 % hús
14 kg ipari szalonna ( zsír szalonna)
2,8 kg kombinált fűszer keverék ( a keverékekben az összes E jelzésű állományjavitőval)
1,8 kg nitrites só

A virsli az ennél borzalmasabb a baromfi virsliről meg inkább nem beszélnék.
papa.49
@namihami: @wagabund: Ne szontyolodjatok el gyerekek, ezek szép emlékek, örülni kell neki, hogy mi ezt megéltük, átéltük, és ezt még az ámokfutó hazugovics se veheti már tőlünk!!!
qxy
@Veleda: Tudod, nagyon szeretek enni. Mindent megeszekamit csinálok. mert tudom miből van. Ezért is kellett abba hagynom mert olyan anyagot hozoztt az illetékes ami már majdnem mászott.
qxy
De egyszerű. a töpörtő háromszor drágább mint a parizer . Pedig a töpörtővel nincs munka csak ki kell sütni. Vagyis? akkor mi lehet benne abba a töltelékes árúba ha a szalonna is kurva drága lenne ha bele teszik. Ennyi..-

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.