Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) azt javasolja, hogy az egyetemek és a főiskolák vezessék be a biztonsági alapismeretek oktatását a kötelezően választható képzések között – mondta Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a javaslatról egyeztettek az illetékes minisztériummal, ahol pozitívan fogadták a kezdeményezést.

Ismertetése szerint ezt elsősorban azokon a szakokon tartják szükségesnek, ahol olyan diákok tanulnak, akik szakmájukból fakadóan sok emberért fognak a későbbiekben felelni. Példaként említette a pedagógusokat, s közlekedés-, építő, gépészmérnököket, orvosokat, logisztikai szakembereket, szociális munkásokat.

Mint kifejtette: azt szeretnék, ha ezek a fiatalok tisztában lennének az alapfogalmakkal, a biztonsági ismeretekkel és módszerekkel.

A féléves képzésnek két eleme lenne, egyrészt átfogó képet kapnának a magyarországi jogi és biztonsági környezetről a hallgatók, másrészt szakma specifikus ismereteket tanulnának, ahol az adott munkakörhöz kapcsolódó legfontosabb témákról lenne szó.

Nacsa Lőrinc kiemelte: több országban már kidolgozott módszere van a biztonsági alapismereteknek, ilyenek a termékbiztonság, a közlekedésbiztonság, az üzembiztonság, a kiberbiztonság. Németországban például tanítják azt is, ha egy terrorista elragad egy kamiont, autópályán száguldani kezd vele és nem lehet megállítani, akkor szoftveren keresztül hogyan lehet megállítani vagy minimalizálni a kárt – említett egy példát.

Az IKSZ arra kéri a felsőoktatási intézményeket, rektorokat, kancellárokat, hogy támogassák javaslatukat, hogy ne csak szakmailag, hanem ilyen szempontból is felkészült magyar fiatalok kerülhessenek ki az egyetemekről, főiskolákról.

Nacsa Lőrinc egyúttal arra kérte a fiatalokat vegyenek rész a vasárnapi kényszerbetelepítés elleni népszavazáson, mert az ő jövőjük a tét.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Nálunk meg például taníthatnák azt is, hogy ha egy elmebeteg (nyugodtan nevezhetjük akár terroristának) elragadja a hatalmat és száguldani kezd vele és nem lehet megállítani, akkor szoftveren keresztül hogyan lehet megállítani vagy minimalizálni a kárt – említettem egy példát.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Istenem, azok a régi szép hetvenes évek.
Ezek ""ifjúságiak""? Akkor tanultunk (kötelezően) honvédelmi ismereteket és mennünk kellett honvédelmi napokra. Kispuska-lövészet és rádiókezelés is lesz?
Hát már minden IKSz-es hülye, felvételi követelmény, vagy csak a vezéreik igyekeznek csontig nyalni. Persze a felsővezetésük már túl vén és erősen szenilis, kell a következő garnitúra. Ott pedig nagy a tülekedés.
papa.49
@namihami: Na még az lesz érdekes meccs mikor a ,,feltörekvő,, fiatalság kiakarja rúgni a hatalomból a mai bitorlókat, nem cicaharc lesz az biztos!!!
kakaósbögre
azt hiszem a biztonságunkra épp ezek a férgek a legveszélyesebbek.
Desischado
Mi van, megjött a következő agymosott nemzedék is?
namihami
@papa.49: Nem lesz ott semmi harc, mert a mostani vezetésük (legalább is a nyilatkozataik alapján) , már annyira hülye és alzheimeres, hogy azt se fogja tudni, mi történik.
Legfeljebb a fizetési értesítőn szereplő összeg lenne figyelmeztető, de arról hűséges Vezérük fog gondoskodni, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt.
magyarbakancs
Oktatni kellene az egyetemen ,hogy az értelmiség ne lopja szét az országot.
Ne semmizek ki,fosszaki.
Mert szerintem ezt tanítják ,hogyan legyél korrupt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.