Sikertelenül próbálták kilakoltatni az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) által működtetett József nádor téri női átmeneti szállót a főváros munkatársai hétfőn Budapesten.

Az akció annak ellenére kudarcba fulladt, hogy a Fővárosi Közgyűlés még márciusban döntött arról, hogy augusztus végével felmondja az OKE-vel a 2000-ben kötött ingatlanhasználati szerződést, a szálló 64 lakójának elhelyezéséről pedig egy Gyáli úti munkásszálló egyik emeletén gondoskodik.

Iványi Gábor, az egyesület elnöke a sikertelen kiürítést követően az MTI-nek a helyszínen elmondta, a 2000-ben aláírt szerződésben az szerepel: amennyiben a főváros más célra kívánja hasznosítani az ingatlant, akkor az egyesület számára csereingatlant biztosít.

Vagyis a Gyáli úti elhelyezés szerződésellenes, hiszen ahhoz az ingatlanhoz az OKE-t semmilyen jogviszony nem fűzi, illetve a döntés előtt nem is tárgyalt az egyesülettel a főváros – tette hozzá.

Nem hagyták kilakoltatni a hajléktalanszállót Iványi Gáborék

Az intézkedés végül azzal zárult, hogy aláírtak egy jegyzőkönyvet, miszerint a főváros megkísérelte birtokba venni az ingatlant, ám az egyesület ellenállása miatt ez nem sikerült – ismertette a történteket Iványi Gábor.

A helyszínen számos civil aktivista megjelent az átmeneti szálló védelme érdekében, illetve az MSZP több politikusa is: Kunhalmi Ágnes, Korózs Lajos, Lendvai Ildikó és Steiner Pál.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
@Borsodi: Mégis mit vársz egy velejéig tisztességtelen, mocskos, korrupt, harácsoló luxus bagázstól, megértést és emberséget?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
Ez jellemző a kormányunkra,most kéne segíteni,de inkább rúgjatok beléjük,hiszen semmi hasznotok belőlük.A polgármester is egy jellemtelen szar ember ha ezt hagyja.
quadrocopter
@Borsodi: Mégis mit vársz egy velejéig tisztességtelen, mocskos, korrupt, harácsoló luxus bagázstól, megértést és emberséget?
Ludmilla
egymás mellé kell tenni ezt a képet Toncsika celeb helikopteres képével...Na,ki ér többet?Toncsi vagy Iványi Gábor?
justhpeter
@Ludmilla: Már a kérdés felvetése is csak komoly lehet, mert viccnek kicsit durva. S bár nem kért rá Iványi Gábor, de visszautasítom, hogy bármely szemetet hozzá hasonlítsanak, vagy vele együtt mutogassanak. Matematikailag is lehetetlen, a nulla nem lehet összehasonlítási alap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.