Orbán Viktor miniszterelnöknek nincs más választása, menesztenie kell Rogán Antal minisztert – közölte az MSZP elnökségi tagja szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Bárány Balázs szerint nem csak arról van szó, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter helikopterrel megy egy celeb esküvőjére, hogy luxuslimuzin szállítja a helikopterhez és onnan el, és hogy egy 110 ezer forintba kerülő elnöki lakosztályban tölti az estét családjával. Arról van szó, hogy ezzel kapcsolatban hazudozik, simán letagadja az egészet az a kormánytag, akinek az a feladata, hogy az embereket tájékoztassa – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus véleménye szerint nincs ajándék vagy barter, mert Magyarország egyik miniszteréről van szó, és mindennek megvan az ára, igaz azt a nap végén az adófizetők fizetik meg.

Ugye senki nem hiszi el azt, hogy Rogán Antal ajándékba kapta helikopterutat, a luxusautót, vagy az elnöki lakosztályt? Ajándékba volt a Louis Vuiton-táska? Ajándéka volt a napról napra nagyobb lakása? Ajándéknak számít-e az a sok állami milliárd, amit Rogán Antal szomszédja tesz zsebre?

– sorolta kérdéseit.

Hozzátette: közben az országban a gyermekek majdnem fele éhezik, az egészségügyi dolgozók nem tudnak megélni a bérükből, tömegével menekülnek el a fiatalok. A szocialista politikus szerint kezdeményezhetnének vagyonosodási vizsgálatot, feljelentést is tehetnének, de úgyis mindent rendben találnának.

Felszólíthatnák Rogán Antalt a lemondásra – folytatta – , de annak sem lenne eredménye. Ezért a miniszterelnökhöz fordulnak, hogy vegye végre észre, mi folyik az országban a kormányzása alatt, hogy milyen "embereket szabadított rá az országra" – mondta.

Tegnap a DK nemzetbiztonsági átvilágítást követelt Rogán ellen, erről itt olvashat bővebben.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Fel kéne már magasztalni ezt a geci arrogáns tonyót!!!Egy lámpavasra!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Tonyo ugyanazt szívod amit a takonyárpi???
dr. prédikátor
Fel kéne már magasztalni ezt a geci arrogáns tonyót!!!Egy lámpavasra!!!
wagabund
már qurvára idegesítő ez az emeszpés heleikopteres hadjárat...itt a reptéren ha kicsit is jobb az idő tucatjával sétarepülnek az emberek...gyerekkel, feleséggel, nászajándék gyanánt, meg csak úgy...ezek már tényleg nem tudják merre van az előre...

azt mondják gyűlölködnek egymásra az emberek...az emeszpé tesz róla...sikeresen...azt hittem Molnár változtat...hát rosszabb lett

tessünk mondani, az emeszpé ezzel a jelentéktelen helikopteres megjelenéssel nem a gyűlöletet szítja...ültesse fel már valaki ezt a szerencsétlen bagázst egy körre a város felett...

jobb ha befogom a pofám...az unokám is helikopterezett a jó bizonyítványáért...
solidedge
Az MSZP még most sem tudja, hogy a Fidesz védőszárnyai alatt bármi elkövethető. A Fidesz óva int mindenki mást hasonlók elkövetésétől. MSZP tagot például már rabszíjon vezetgetnék fel-alá kamerák előtt.
papa.49
@solidedge: Mikor vágjuk le a fütyisz szárnyait???
quadrocopter
@wagabund: Rogán-Sunyi Antallal elsősorban az a gond, hogy prmitív kis hazudozó, aki félóra múlva bele is bukik a hazudozásaiba, ".itt a reptéren ha kicsit is jobb az idő tucatjával sétarepülnek az emberek.." de biztosan nem hazudnak róla, mert nincs miért! Ha tiszteséges játék lett volna, nem kellett volna hazudoznia, világosan kimutatták, hogy a kis szopós, a legfőbb ügyész által kimentett bűnöző, a puszta fizetéséből és járulékaiból, (hvg.hu) nem élhetne ilyen nagylábon.
Perwool
@wagabund: Tónit egy demokratikus országban már akkor repítették volna, amikor félrevezető vagyonnyilatkozatot adott le a NAV-nak. (Tudod a böffentésre táguló szobák száma) Azután amikor nem jelenik meg egy bírósági tárgyaláson!Egy sima, mezei állampolgár megteheti, hogy téves vagyonnyilatkozatot tesz, vagy, nem megy el idézésre egy bíróságra?"Na ugye"
Folytatom,a Prisztás-gyilkosság elítéltje arról beszélt, hogy igenis ismerte Rogánt, sőt az irodájába szállított neki milliókat.Letelepedési kötvény!(közben verik a nyálukat a menekültekről) A népszavazást is összeütötte lazán 20 milliárdért, és még a "Kedves Vezetőt" sem tájékoztatta a beszari a várható kimenetelről. Na szóval a sok kicsi(Rogán esetében, nagy)sokra megy.
Igen abban igazad van, hogy nem a mostani helikopterezés miatt kellene szárnyakat adni ennek a gülüszemű tolvajnak, hanem a fentebb felsorol bűneiért! Már egyért is.(szerintem)
Mindenki egyenlő, de vannak akik egyenlőbbek.
(Orwell)
wagabund
@quadrocopter: tökéletesen igazad van...de úgy adják elő, mintha többszörös gyerekgyilkos lenne...szerintem megpróbált viccelni, de nem jött be..
Orbán ragaszkodik hozzá, mert több szálon is kötődnek...nincs menekvés...tóni marad...
quadrocopter
@wagabund: Én sem gondolom, hogy Orbán, a bűntársától, simán megszabadulna, azonban a "Rogá-viccek" sokba kerülnek az adófizetőknek, de a 0.9 %-os "nyugdíjemelés" szerint a nyugdíjasoknak is.
wagabund
@Perwool: nem is tudom mit mondjak?

az a helyzet, hogy amiket felsoroltál, az ényleg szégyenteljes...
...de ez a hatalom dicsőségnek fogja fel...tehát a népnak coki...

figyeld csak meg...bármiér is szól az ellenzék, az lepereg róluk..

szeretnék egy igen találó, és intő pédát említeni a zseniális pofátlanságra...erre csak csettinteni lehet..

szóval amikor Vona megkérdezte Orbánt, mi is van a korrupcióval, Orbán nem mozdult...akkor a csendet a levezető alelnök törte meg, hogy miniszterelnök úr, kérem válaszoljon...Orbán gyermekien csodálkozó arccal felállt, és azt mondta, hogy nem értette a kérdést...ha lenne szíves megismételni...a levezető elnök közbeszólt, hogy a házszabály a kérdés megismétlésére nem ad engedélyt...

kérem...ilyen brilliáns trükkre senki nem számított...na így kell kibújni minden alól...ezt már tanítják.

(sajnos)
Perwool
@wagabund: Orbán egy, köpönyegforgató, aljas, korrupt, képmutató, elvtelen, hazug senkiházi!
(kihagytam valamit?)
nezelodo
Szinte hallom a dakota prominensek idétlen röhögését az üzenet hallatán, "mert mi bármit megtehetünk".
justhpeter
Ilyen ellenzék mellett naponta megtehetnek bármit. És meg is teszik.
nyanya001
@wagabund: Ehun vagyok a la :D
Üdv. :))
nyanya001
Előbb fagy be a pokol, mint ez lemondjon.
egyvandor
Cecilke cége barter ügyletén keresztül fizették a helikopteres esküvői kiruccanást.
Ez adócsalás, hacsak visszamenőlegesen nem számolják el természetbeni juttatásnak. Az ebből adódó váratlan adó kötelezettség növekedést gondolom nem lesz nehéz visszapótolni. A legközelebbi kopterezést meg okosabban fogják megszervezni.
wagabund
@nyanya001: Üdvözöllek dicső lovag! A Föld forog tovább...

:-)
anka
@nyanya001: - ezt akartam feltenni...:D
egyvandor
@wagabund: "unokád is..." 250.000Ft/óra-ért? Magáncéllal, adózatlan cégpénzen? Akkor ügyes vagy. De mégsem vagy olyan aki közügyekért felel és minimum példamutatással is tartozik
nyanya001
@wagabund: ,,,,, szép a ruhád, van e fogad :D
Just look my avatar
Miért kéne lemondania?
Csak körberepültek a pasaparki lakás plafonja alatt, mert a Cilike kíváncsi volt rá, hogy az új takarítónő rendesen pókhálózott a sarkokban.
Perwool
@Just look my avatar: Jó, jó de nem olcsóbb lett volna "Sóbertnét" meghívni, annak akkora fogai vannak, hogy a pókot is kiharapta volna a sarokból?-:))))
Ördögvadász
Vénaszonyok tanácsa-:)
Űsd a keresőbe: Obama Grand Canyon és gyönyörködj!
Hol a hiba?
wagabund
@nyanya001: naggyon jóóó! látom formában vagy! megmutatom kocsma után mi vagyok, illetve a nejem szerint..
wagabund
@egyvandor: jaaaj nemááá...a tizedéért repülnek családok...kint a táblázat, mivel mennyi..akár helikoffer, akár merevszárnyú...jöhet bárki..már tizenötezertől lehet repölni...ráadásul senki nem marad fönn..azt az egyet garantálják.
quadrocopter
@nyanya001: A miniszterelnöki bársonykarfásban kell majd agyoncsapni, mert magától onnét nem áll fel!
wagabund
@nyanya001: ez jóóóó...

amúgy a fogsorommal dicsekedtem volna... :-)
Eriksson
Szerintem Kóka volt miniszteré a helikopter, Rogán csak lízingelte. :))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.