Október 6-a nemzeti gyásznap. Okkal, mert egy kétségtelenül előre mutatónak indított nemzeti kezdeményezés végére tett visszavonhatatlanul pontot a tömeges kivégzés Aradon. Mely kivégzésekkel egy napon Magyarország első felelős miniszterelnökét is megölték Pesten. Október 6-án pedig a vértanúkra emlékeznek. Hivatalos eseményeken, és azokon túl is. Azok is, akik csak a „rend kedvéért” teszik, és azok is, akik méltósággal gyászolják a történelmi kezdeményezést. Még akkor is, ha az idők során sokszor lángolt fel vita a márciusi ifjak igazságát illetően éppen úgy, mint Kossuth szerepére vonatkozóan. Aki sok szempontból egyfajta prototípusa lehetne annak, ahogy számos vezető kihasználta mások kezdeményező készségét, elégedetlenségét a saját ambíciói megvalósítására. Hogy aztán elhagyja a terepet, és távolról érezzen egyet azokkal, akikkel megszakította a sorsközösséget. De október 6 nem Kossuthról szól. Még akkor sem, ha vonzó lenne párhuzamokat vonni közte, valamint az első...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.