Ügyvédje szerint akár öt évet is várhat Magyarország arra, hogy Románia kiadja az augusztus végi nyíregyházi lövöldözés gyanúsítottját – írta csütörtökön a Maszol.ro portál.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen ugyanis tiltott fegyverviselés és fegyvercsempészet vádjával indítottak Romániában eljárást. Ezekért a bűncselekményekért legtöbb öt évi börtönbüntetést szabhat ki a román bíróság. Kolozsvári őrizetbe vételekor ugyanis a rendőrök egy revolvert találtak a férfinél, amelyről azt nyilatkozta, hogy a nyíregyházi piacon vásárolta, és áthozta a magyar-román határon.

Az ügyvéd emlékeztetett a bukaresti legfelsőbb bíróság jogerős döntésére, amely szerint csak a tiltott fegyverviselésért indított romániai büntető eljárás lezárulta után adják át a román hatóságok Magyarországnak a férfit, ahol emberölés miatt vonhatják majd felelősségre.

"Ha felmentő ítélet születik, vagy felfüggesztettet kap, védencemet azonnal átadják Magyarországnak. Letöltendő szabadságvesztés esetén azonban a magyar hatóságoknak meg kell várniuk a büntetés letöltését" – magyarázta az ügyvéd. Azt is hozzátette: ha védencét Magyarországon is elítélik, a büntetését akkor is Romániában tölti le. Erről döntött ugyanis a bukaresti legfelsőbb bíróság.

A férfit, aki a román hatóságok előtt elismerte a nyíregyházán elkövetett gyilkosságot, jelenleg a kolozsvári rendőrség fogdájában tartják előzetes letartóztatásban. A román ügyészség még nem állította össze ellene a vádiratot.

A Magyarországon orvosként dolgozó férfi a gyanú szerint augusztus 31-én Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, megölve az asszonyt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítve.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Soha nem fogják kiadni, azért is ment oda a tetű!!!
Yoda69
A baltas gyilkos is nemzeti hos lett miutan orban futni hagyta

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.