Orbán és a Fidesz kettős vereséget szenvedett az október eleji népszavazáson -  közölte szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke minderről azután beszélt, hogy az EU-s országok nagyköveteivel, diplomatáival találkozott a Parlamentben.

Gyurcsány elmondta: a találkozóval csökkenteni akarta azt a kárt, amit Orbán Viktor okozott Magyarország számára. A megbeszélésen elsősorban a népszavazásról és az alaptörvény módosításáról beszéltek. A diplomatáknak hangsúlyozta:

Orbán a referendummal nem érte el azt a ki nem mondott, de nyilvánvaló célját, hogy az Európa-szkeptikus, elitellenes, radikalizálódó jobboldal vezérévé váljon. Eközben itthon sem sikerült megvalósítania, hogy a népszavazás nagy sikerére hivatkozva nemzetegyesítő szerepben tűnjön fel

- tette hozzá.

A DK-elnök szerint Orbánnak korrigálnia kell politikai irányvonalát, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a menekültkérdés tematizálásával sem a Fidesz 2018-as választási győzelmét, sem az ország jobb európai érdekérvényesítő képességét nem tudja biztosítani.

Az alkotmánymódosítás, a szó szerinti szövegét nézve alkalmatlan arra, hogy Magyarországnak több védelmet nyújtson – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: az viszont kockázatot rejthet a jövőben, hogy az alkotmányos identitásra hivatkozva "új háborút lehet indítani egy sor európai kérdésben".

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

idppp
@Bringás: Inkább maga a hülye, agymosott szarzsák, evvel a végtelenül ostoba, primitív megszólalásával! Maga már annyira kretén, hogy a nyilvánvaló tényeket sem képes felfogni, nemzeti hatökör! Maga, országos barom, csak nyal ezerrel és várja az idióta, pókhasú zakkant igéit! A lényeg, minden pártutasítást maradéktalanul GONDOLKODÁS NÉLKÜL végrehajtani és, persze nyalni csak nyalni, meg időnként bekapni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@Bringás:"Nagyot nyertünk! Te pedig, mint fizetett troll próbálod kimagyarázni a vereségeteket! :-))))))))))))
Szegény!"
Nem tudom eldönteni, hogy született idióta vagy, vagy fizetett?
Segítsél már eldönteni jó!
Kérdésemre válaszoljál!
Olyanok vagytok, mint egy régi rossz lemezjátszó ahol meg akad a tű és ugyan azt kántáljátok.
Narancs lekváros buktát eszitek ti új egység?
magyarbakancs
@Bringás: 42% részvételi arány bukás.
Amennyiben gondod van az értelmezéssel és ezt nyereségnek tünteted fel az elmebaj.
Bringás
Annyira nyertünk, hogy Alaptörvényt fogunk módosítani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.