A Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. (KEDO Zrt.) közzétette a Pallasz Athéné Egyetem campusának első építési ütemére vonatkozó közbeszerzési felhívását – közölte az egyetem az MTI-vel csütörtökön. Az 5,5 hektáros fejlesztési terület átadása, a nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatását követően, 2017. januárjában várható.

A közlemény szerint Kecskeméten, az egykori kórház területén, több mint 12 milliárd forintos felsőoktatási projekt kezdődik. A város komplex fejlesztési tervével összhangban, 2018 tavaszára a Gazdaságtudományi Karnak is helyet adó, új Campus komplexummal bővül a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem.

A campus első építési ütemére kiírt nyilvános közbeszerzési eljárás alapján a tervezett épületegyüttesből az oktatási épület valósul meg, a hozzá kapcsolódó infrastrukturális beruházásokkal együtt. A kivitelezésre kiírt nyilvános közbeszerzési eljárás tartalmazza a teljes Campus komplexum kiviteli tervdokumentációjának elkészítésére vonatkozó tervezői megbízást is.

A város "Nyugati-kapu" fejlesztési övezetében több mint 30 ezer négyzetméteren öt épület: oktatási, igazgatási-adminisztrációs, tudástár-könyvtár, kollégium és multikulturális központ is épül.

A beruházás finanszírozására és lebonyolítására a hat Pallas Athéné Alapítvány 2015 végén létrehozta a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt.-t, amely a Közbeszerzési Hatóság határozata értelmében ajánlatkérő szervezet. A KEDO Zrt. a Pallasz Athéné Egyetem Campusának első építési ütemére vonatkozó közbeszerzési kiírását az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED) 2016. októberben tette közzé.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Jó múltkor felhívtam a GAMF-ot.
- Jó napot. Pallasz Athéné Egyetem, tessék?
Hát én majdnem eldobtam a telefont meglepődöttségemben. Mondom neki, elnézést jó számot hívtam? Én a Kecskeméti Egyetem GAMF karát keresem. Sajnos kiderült, hogy közben átnevezték ezek a fideszes férgek. Matolcsizálták az egyetemet :(
aremy
hát nem a garancsi gázos páros a kivitelező?
quadrocopter
Aha, eltanulta az agyhibbant vezérétől. Ez lesz a Matol(vaj)csy aréna? Vagy illiberális hulladékgazdálkodó kisegtő iskola?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.