A rendszerváltás utáni első évtizedekben, a demokrácia és a piacgazdaság szabályait még csak tanuló, a magyar átlagnál erkölcstelenebb, de nem butább vagy lustább fiatalként nem tudtam szabadulni a politika bűvköréből. Tervem - ami tökéletesen egybevágott korombeliek ezreinek tervével - csak annyi volt, hogy belépjek valamelyik párt ifjúsági szervezetébe, aztán szépen felfelé araszolva a ranglétrán, hol feltétlen lojalitást, hol nagy munkabírást mímelve eljussak a felső-középosztály gondtalan, nyugati színvonalú mindennapjaiig. Eleinte sok olyan párt volt Magyarországon, amelynél tervem megvalósíthatónak tűnt, aztán az évek előrehaladtával egyre kevesebb. Végül 1998 őszén ébredtem arra rá, hogy engem nem általában vonz a hatalom, a lopás és a pöffeszkedés, hanem specifikusan fideszes kispöcs szeretnék lenni. Nem elsősorban azért, mert éppen ők voltak hatalmon, hiszen akkor még azt gondoltam, ez az állapot nem tarthat örökké. Inkább az akkor még vezetői szinten is relatíve fiatal...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Warlord
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Köszönjük WARLORD !!!
Várjuk a folytatást
és föleg az ADATOKAT
bringás f@szfejröl !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Köszönjük WARLORD !!!
Várjuk a folytatást
és föleg az ADATOKAT
bringás f@szfejröl !!!
papa.49
Akár a ragyás tonyoról is írhatta volna, mert ráillik!!!
Warlord
@volvós: Meglesz, nyugi. Odáig fajult a dolog, hogy egy salgótarjáni ember feljelentést fontolgat, a jövő héten találkozik itt pesten egy ügyvéddel. Elszámolni valója van a tetü komcsi gyilkossal.
Profonn
@Warlord: Szép összefoglaló a már régóta terjedő, hogyan csöppentünk ebbe a világba és egyáltalán mi dolgunk van itt, filozófia kérdés továbbgondolásáról. József Attila szebben fogalmazta meg, de a lényeg, hogy az életed egy pontján dönthetsz úgy is, hogy gazember leszel, mert a végeredmény ugyanaz lesz. Gratulálok az íráshoz, de tudnod kell, hogy ezekből ezrével vannak és egy kicsinálása csak csepp a tengerben. Sajnos !
Warlord
@Profonn: Én személy szerint nem a politikai nézetei és a bérkommentelése miatt csinálom ki.
volvós
@Warlord: 07:36

Na most ugy megszorongattad ezt a patkányt, lehet hogy most térdel
valamelyik " szponzora " elött, és " dolgozik " bö nyállal...Gondolom, ha sikerül
eltüntetni innen, pár nap mulva visszajön a 126-ik nick-jével...
Bár ne legyen igazam !!
Warlord
@volvós: A jövő héten kiderül. Ha pedig nem lesz bíróság a dologból... nos begipszelt kezekkel...
volvós
@Warlord: Szólj, ha kell segitség...van pár 42 tonnás Volvó gépem,
meg úthenger, szivesen besegitek vele...
Warlord
@volvós: Nos ennek a kis fonnyadt pöcsnek az én 100 kilóm pont annyi lesz, mintha a 42 tonnás ment volna át rajta...
volvós
@Warlord: 21:17 ...csak felajánlottam, nem vonom kétségbe az erödet, de egyszer azt irta
válaszként személyesen nekem, hogy csak játsszak a kis Volvo Matchboxaimmal...
Szerencsétlen féreg, ha tudná, hogy 12 db FH16-osom van, és 10 Volvo munkagépem...bár nem " matchboxok "
Csak én nem szeretek dicsekedni, a munkámból vettem...de az ilyen görénynek
minek is magyaráznám ??? De ahogy írtad , a 100 kilós pofonod legalább ennyit ér !! :-))
Warlord
@volvós: Majd ha felrakom az adatait, meglátod a képét, besírsz a röhögéstől... mert mint tudjuk, nincs ember a propin, akit még nem fenyegetett meg...

Fenyegetőzik a ropi a propin...
quadrocopter
@Warlord: Össze ne szarozd magad, ha hozzáérsz, ennek az agya nyálas, a bőre pudvás, a szája meg szaros, szóval beöltözni túlnyomásosba és rádobni a 380 V. ipariáram vezetékeit, tisztes távolságból! Aztán jó mélyen elvetni!
Warlord
@quadrocopter: Közelítesz az igazsághoz. Sokkoló+vipera. Hidd el nem vicces. :-))
quadrocopter
@Warlord: Ez is szimpi megoldás, ha az acélnak használ a többszöri kalapálás, akkor egy kupac szarnak bőven!
Warlord
@quadrocopter: Bizonyos esetekben alapfelszereltség. Pl.ma délután. De egy narancsvirágba sem botlottunk bele. Elbújtak a kis patkányok.
quadrocopter
@Warlord: Időnként elcsendesednek, elbújnak a lyukaikban, a kvótás-nótás-buktás után visszavettek a nagypofából, már amelyik érti is a % számítást, meg balhé balhé hátán, minden héten kiderül valami ocsmányság ezekről a szervestrágyákról, amiért a bandavezér is megkapta a szeretet füttyeit, sajnos nem dobálták meg leértékelt csapágygolyókkal! Ami késik, nem múlik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.