Jogerőssé vált az október 2-ai országos népszavazás eredménye, mivel a határidő lejártáig, hétfőn 16 óráig a határozat ellen nem érkezett jogorvoslati kérelem – írja az MTI. A lényeget a közlemény vége felé emeltük ki.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) október 11-én állapította meg a népszavazás eredményét a magyarországi szavazóköri jegyzőkönyvek, a külképviseleti szavazás eredményét megállapító jegyzőkönyv és a levélben leadott szavazatok megszámlálásának eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján.

Az eredménymegállapító határozat ellen hétfőn 16 óráig lehetett jogorvoslati kérelmet benyújtani, ám ilyen a Nemzeti Választási Iroda közlése szerint nem érkezett, így az eredmény jogerőssé vált.

Az NVB várhatóan még a héten elfogadja a népszavazás eredményéről szóló közleményét, amelyet a Magyar Közlönyben kell közzétennie.

A kormány által kezdeményezett népszavazás kérdése úgy szólt: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

A népszavazáson a voksolásra 8 272 625 választópolgár volt jogosult, közülük 3 646 334-en vettek részt.

A referendum érvénytelen lett,

mivel kevesebb mint a szavazásra jogosultak fele voksolt érvényesen.

A 3 643 055 szavazólapból 224 668 (6,17 százalék) érvénytelen volt. A 3 418 387 érvényes szavazólapból (ez az összes választópolgár 41,32 százaléka) "igen" szavazat volt 56 163 (az érvényesen szavazók 1,64 százaléka), "nem" szavazat pedig 3 362 224 (az érvényesen szavazók 98,36 százaléka).

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Saját maguk által hozott választási törvénnyel, 16 milliárdos csúcskampánnyal lett érvénytelen.
A választás másnapján ezt posztolta az Aldi a facebook oldalán. A posztot később törölték:
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--LUucPrLu--/6v2DeKEwiWItCGIDs.jpeg
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Saját maguk által hozott választási törvénnyel, 16 milliárdos csúcskampánnyal lett érvénytelen.
A választás másnapján ezt posztolta az Aldi a facebook oldalán. A posztot később törölték:
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--LUucPrLu--/6v2DeKEwiWItCGIDs.jpeg
human
@human: Mondjuk engem a narancsos bukta jobban érdekelt volna :)
quadrocopter
@human: A konok idiótizmus csúcsa az Orbán-rendszer!
Peller Anikó
@quadrocopter: azt hiszem ezt félreérted, az idióták mi vagyunk.
Warlord
Mostmár legalább tudom miért van külföldön a csuti zsírgecigány.
nyanya001
Ennek ellenére módosították a tákolmányt !
nyanya001
@nyanya001: Bocs. javítom magam, november 10-én lesz erről szavazás
a parlamentben.
Peller Anikó
@quadrocopter: nem sajnos, mi akik újra és újraválasztottuk őket valamint ahogy a 3 millió analfabétát elnézem legközelebb is újraválasztjuk őket. A lézer jaja továbbrais vigyorog a bamba pofánkba, a tóni majd beleröhögi a tévébe, hogy a "törvényeket be kell tartani", a biciklista pedig hülyét csinál belőlünk de nem kell nagyon megerőltetnie magát.

Néhányan majd kijárnak tüntetni, hogy ők nem értenek egyet de szerintem egyet se, aztán mega vezetőink valószínűleg elkezdenek egymástól lopni. Pedig szerintem elég jó vezetők. A 2^8-36 -ot.
Nessy
Lehet, hogy valamiról lemaradtam! Ma azt mondta O.V., hogy ez a zemberek akarata, ez a módosítás. Kósa azt mondta, hogy ez a 7. módosítás , és a magyar népmesékben a 7-s szám gyakran fordul elő: ( Nem én vagyok idióta). Most akkor az eredeti Alaptörvényről, és az eddigi 6 módosításról mikor volt népszavazás? vagy az nem a zemberek akarata volt? Tényleg, segítsetek a dátumokban!!
volvós
Mocskos trollok ! Vélemény, vagy még nem jött az SMS ??
Grafix69
Az nem baj ,hogy érvénytelen , képzeljük el a következőt , csak képzeletben , ha mondjuk csak 2 ember ment volna el szavazni és mindegyik nem el szavazott volna akkor remek és érvényes , ha mondjuk az egyik igenel a másik nem el szavazott volna akkor simán érvénytelen , ha mondjuk mind a kettő igennel szavazott volna akkor simán érvénytelen. Akkor kérdeném , mi a büdös picsának kell kiírni népszavazást egy olyan ügyben ami teljesen felesleges a végeredményt illetően , mivel már előre ellett döntve az ,hogy a vezír mit akar ? Mi a francnak kellett erre milliárdokat költeni ?
quadrocopter
Hajaj, nincs ami igazolná az agyhibbant tákolmánymódosítást! De ha már módosítgatnak, akkor az feltétlen legyen benne, hogy " a strand vizébe üríteni hatóságilag tilos!" Ez a magyarság megmaradásának, a nemzettudatnak, az ősi magyar rög megmaradásának és a határkerítés rozsdásodáásának lényegi kérdése!
lópicigáspár
@Rockxy: Hát dehogy nem! A mai napig nyomják az agymosást a 98% nemmel! :(
Rockxy
@lópicigáspár: Hol nyomják?
Nem tudok semmiről...
lópicigáspár
@Rockxy: Ma kb. 2x láttam a mozi+-on, de a Petőfi rádió is be-be szúrja! "megüzentük Brüsszelnek: 98% NEM!"
Tiszta szégyen! :(
hetöndöe
Ennyi,a többi nyilas duma fityfaszék szaros szájából.
TASzSz
Vajon az a 4.626.291 állampolgár aki most nem ment el szavazni 2018-ban mind ott lesz a baloldalon???
Grafix69
Van egy általános iskolában tanított történelmi momentum például az Ókori Egyiptomi állami rendszer na talán idősebbek emlékeznek rá , ami úgy néz ki mint egy piramis . Fent ül a Fáraó alatta az írnokok aztán a papok és a kézművesek és a rabszolgák . Na most képzeljük ezt fejtetőre állítva . Tehát fent a sok rabszolga alatta a melósok alatta a papok és a közalkalmazottak aztán alatta a miniszterelnök mint Fáraó . Így épül fel Orbanisztán társadalmi infrastruktúrája .
Rockxy
@lópicigáspár: Tévé, rádió nálam kizárt dolog. :) Papír alapú sajtó szintén. Nem vagyok hajlandó a szintjükre süllyedni.
verőce21
A lipsi trollok, csak úgy nyomják szét a topikot.
papa.49
Innentől kezdve nincs mit sápítozni jobbos trollok ,,ÉRVÉNYTELEN,, oszt. jónapot!!!
Ha valami érvénytelen arra nincs jogalap hivatkozni ÉRTVE!!!
Hellcat
Baszki hát ez már a szavazás napján este is megmondtam...
Perwool
@verőce21:
Kár libsizned!!!
Te nagy magyar új szavakat alkotó, figyelj új információk jönnek!

Orbán Győző, a legnagyobb kapitalista tolvaj anno MSZMP párttitkár volt.
Neje Orbánné a tanult szakmáját hagyta ott, hogy főállású MSZMP munkatárs lehessen.
Szerelmük gyümölcse Orbán Viktor, KISZ vezető és komcsi besúgó volt, míg Soros papa pénzén nyugatra nem ment napot lopni. (Mert szart se tanult.)
Aztán éveken át volt egy liberális párt elnöke, a Liberális Internacionálé alelnöke meg 8 éven át. Megvan a bolsi? Megvan a libsi?
Ki is a libsi,
quadrocopter
@Perwool: Ne ébreszd fel, mer nagyokat álmodni a kicsi rigó!
Zeta
@Perwool: Mindenben !- igaza van.
Ettől függetlenül,én nevezném sem bolsinak, sem libsinek inkább a cél érdekében,egy gátlástalan , mindenkit feláldozó köpönyeg forgatónak, szélkakasnak mondanám!Mert az aki így változtatja a hitét,az elveit ,nem lehet sem ez, sem az,
Macskaszem
@verőce21: mi az a lipsi te szerencsétlen?
verőce21
@Perwool: (21:55) Te valamit nagyon félreolvastál, mert én azt írtam, hogy lipsi!
"Így írtok Ti!" :)
(liberális posztkommunisták selejtes ivadékai)
kenn
Ezt a tetű bandát!
Ezt érdemes elolvasni: pestisracok.hu/jogeros-kvotareferendum-eredmenye/

A címe azt sugallja, mintha érvényes lett volna a népszavazás és a 98%, de később sem sikerült megemlíteni azt az apróságot, hogy érvénytelen lett.
Így csúsztatnak, és így manipulálják az embereket.
Undorító!!!
dr. prédikátor
Fütyisz birkák seggnyaloncok!!!Félkerekű bringás, verőce, krumpli!!! meg a többi nagypofájú seggnyalonc !! Akkor most ez hogy is van???feketén fehéren a kihirdették hogy ÉRVÉNYTELEN volt a szavazás!!!A geci viktor szopkin és csürhéje elbaszott 17 milliárdot a semmire!!!Na most lehet ajvékolni hogy az nem is úgy volt. Mer a 98% !Csakhogy 8272625 szavazatra jogosultból 3362224 szavazott nemmel!!!vagyis 4910407 normális ember nem adta a nevét ehhez a szarsághoz!!!Na most akkor hol is van a 98 %???mehettek és kereshetitek a viktor szopkin seggébe!!! Jó étvágyat hozzá!!! utána meg cumizhattok is egyet!!!
eugen4402
@Macskaszem: Már egy ideje töprengek, mi is az a "lipsi"..?
Lehet, hogy rossz útra tévedtem, de szerintem a "Lipideket" (zsírsavakat) ostorozzák ilyenkor. Átvitt értelemben az Adóhivatal (Tállai) elleni nemtetszésüknek adnak hangot... :-)))
nemfideszes
@verőce21: "(liberális posztkommunisták selejtes ivadékai)"

Csak nem a posztkommunista pártitkár Grazban kezelt selejtes ivadékáról, a liberális internacionálé volt alelnökéről beszélsz?!
Aki Én
@human: vilagnezet.blog.hu/2011/04/13/narancsos_bukta_receptje

europakavezo.blog.hu/2015/04/03/ezt_suti_az_orszag_husvetra_narancsos_bukta

A legegyszerűbb narancsos bukta receptje: Nézzél mindenkit hülyének, írj ki magadnak egy hazug népszavazást!
tutajos
Tudta?
Azt csinálom veletek,amint azt akarom,
Annyit lopok tőletek amennyit akarok,
Hülyét csinálok belőletek, mert engeditek,
Mert ezt érdemlitek ti nyomorult seggfejek!
/Tacskó Horty/
human
@Aki Én: Ha ezen a választáson az embereket nyíltan a munkahelyükkel és lakásukkal merték megfenyegetni, akkor vajon mi lesz a 2018-as kampányban? Mert ott már a tét, hogy börtönbe fognak-e kerülni.
verőce21
@nemfideszes: (09:34) Nem róla, inkább rád is illik pl. ez a meghatározás.
verőce21
@dr. prédikátor: (07:38) Senki nm írta közülünk, hogy érvényes volt a kvótanépszavazás.
Hanyagoljál az ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseiddel!
Lepényleső
Kieszközölték,hogy az NVB-nél is legyen leépítés?
aremy
@nyanya001: akkor majd azerbadgánba lesz hivatalos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.