Jogerősen 350 ezer forint nem vagyoni kártérítés és kamatainak megfizetésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék a Kispesti Waldorf Iskolát, amiért 2013-ban elutasította egy diák felvételét, miután szülei közölték a leendő iskolával: a gyermeket két anyuka neveli – közölte a felperest képviselő Háttér Társaság, amelyet a hvg.hu idéz.

2013 egy 13 éves fiú szülei új iskolát keresnek a gyermeküknek. Az előzetes egyeztetések után az anyuka jelezte, hogy a gyermeket azonos nemű bejegyzett élettársával közösen neveli. A tanárnő erre emailben közölte: "családi állapotuk" miatt a gyermeket mégsem tudja az osztályba felvenni.

Az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2014-ben már a család javára döntött és 50 ezer forintra bírságolta az iskolát. A megalázóan alacsony összegű bírság után az anyuka úgy döntött: kártérítést is követel az iskolától.

A Fővárosi Törvényszék az Egyenlő Bánásmód Hatóság helyzetértékelését osztva megállapította: a felperes fiának az iskolába történő felvétele a felperes szexuális irányultsága miatt hiúsult meg.

A bíróság ezért az anyukának 350 ezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg, és kötelezte az iskolát a kamatok valamint a perköltség megtérítésére is.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Egy olyan összeget kellett volna az iskolára terhelni, hogy annak hatására a tanintézet a ""tanárnő"" részére is küldjön egy e-mail-t, amiben megköszöni áldásos tevékenységét és közli vele, hogy a továbbiakban nem tart rá igényt.
Amíg ilyen alibi büntetéseket ró ki a bíróság, addig semmi se fog változni.
Miért hiszik egyes emberek (súlyosbító körülmény, hogy még tanár is), hogy valaki attól lesz meleg, mert egy ilyen családban él. Ez nem influenza, hogy tüsszentéssel vagy ráköhögéssel elkapható lenne.
Valószínű, hogy egy ilyen korú gyerek azt már le tudta volna rendezni az osztályán belül. Ráadásul pont a Waldorf, amelyik olyan szabadszelleműnek hírdeti magát.
human
Na és? A suli zsebből kifizeti és nem is kell oda járnia a gyereknek. Szóval ők helyben vannak. Ez még egy kis reklám is nekik a konzervatívok és rasszisták körében.
namihami
Egy olyan összeget kellett volna az iskolára terhelni, hogy annak hatására a tanintézet a ""tanárnő"" részére is küldjön egy e-mail-t, amiben megköszöni áldásos tevékenységét és közli vele, hogy a továbbiakban nem tart rá igényt.
Amíg ilyen alibi büntetéseket ró ki a bíróság, addig semmi se fog változni.
Miért hiszik egyes emberek (súlyosbító körülmény, hogy még tanár is), hogy valaki attól lesz meleg, mert egy ilyen családban él. Ez nem influenza, hogy tüsszentéssel vagy ráköhögéssel elkapható lenne.
Valószínű, hogy egy ilyen korú gyerek azt már le tudta volna rendezni az osztályán belül. Ráadásul pont a Waldorf, amelyik olyan szabadszelleműnek hírdeti magát.
human
@namihami: Mert ugye a megtévedt papokat sem meleg pár nevelt fel, mégis bemelegedtek a reverenda alatt.
sziha
Keresztenyi, ellensegeit is ha kell elfogado Mo., kormany... Csak ugy szaglik a keresztenyi magatartas...
wagabund
sajnálom a gyereket...az iskola igencsak bosszúálló tud lenni...sajnos ő issza meg a levét a percemberkék finnyásságának...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.