Havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést tartalmaz az a törvénymódosító javaslat, amit a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt – írja a Magyar Idők.

Harrach Péter pártelnök azt mondta, december végéig kezdeményezni fogják, hogy a jövőben törvény biztosítson havonta két szabad vasárnapot, illetve azt, hogy vasárnaponként ne lehessen nyolc óránál többet dolgozni az áruházakban. Mindezt a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnökének, Bubenkó Csabának mondta el Harrach, aki nem volt rest és elmesélte a Magyar Időknek.

Bubenkó azt is elmondta, óriási a felháborodás a dolgozók körében, akikre azt kényszerítik, hogy november végéig vegyék ki idei szabadságaikat. Decemberben ugyanis minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban.

Aláírásgyűjtést kezdeményeztek, mert szerintük a vállalatok kihasználják, hogy jelenleg semmilyen piacszabályozó intézkedés nem védi a munkavállalókat.

A szakszervezet azt akarja elérni, hogy a kötelező vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldása után is biztosítva legyenek a szabad hétvégék és a méltányos munkakörülmények a jellemzően túlóráztatott munkavállalók számára – olvasható a cikkben.

És ez még nem minden: Harrach azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a havi két szabad vasárnap mellé szabad szombat is járna.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Kedves KDNP...tegnap 7 azaz HÉT darab képviselő volt ben a parlamentben...kérem szépen fogja be azt a szaros pofáját és takarodjon a kurva anyjába a hugyos kis törpepártjával mielőtt itt munkavégzésről kezdenek el papolni...1x már okoztak hatalmas károkat ezzel az agymenésükkel...Tessék önálló pártként indulni 2018 ban és akkor bejutni aztán lehet pofázni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Vagy minden ágazatra legyen érvényes ugyanaz a törvény, vagy tűnjenek el a picsába!
Cefi
A KDNP ismét nekimegy a vasárnapi munkavégzésnek, de a szombattal is van bajuk.

Én eddig azt hittem a szombattal más vallásnak van problémája...
bencemacska
@Cefi: A KDNP terjeszkedik, magukévá teszik az ó-testamentumot is. Eldöntötték, hogy szombat a hetedik nap, a vasárnap meg ráadás!!!
Kit érdekel az., hogy a vasárnap= vásárnap!!!
aremy
@gyuszipapa587: szemétbe ne még valaki ki kukázza!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.