A bérszínvonal most is folyamatosan emelkedik, november-januárban állapítják majd meg, hogy lehet-e a "jelenleginél nagyobb mértékben" növelni a reálbér – mondta Kósa Lajos a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A fideszes politikus szerint olyan béremelés, amely után a magyar emberek azt mondják, "most már elégedett vagyok a béremmel", biztos nem lesz. Mindig lehet két forinttal többet keresni. Szerinte az év első 8 hónapjában 7,5 százalékkal nőtt a reálbér, és ezzel 44 hónapja folyamatos a növekedés.

Kósa: Folyamatosan emelkedik a bérszínvonal

Azt mondta: bár Magyarország az európai uniós országok közül nem a legfejlettebbek között van, de a hasonló adottságú országok feltételei alapján Magyarország jól teljesít.

Kósa Lajos képtelenségnek nevezte azt, amit az ellenzék állít, hogy a "rettenetes" magyar élet-, munkahelyi és bérviszonyok, valamint azok kilátástalansága miatt menekülnek el sokan az országból.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Létminimum 89 ezer
Közmunkabér: 52 ezer; 66,5 ezer
Minimálbér: 65 ezer
3 műszakos rabszolgabér: 90-100 ezer adórendszer:
Bruttó 100 ezer nettója:
2009-ben: 76.340 ft (270 euró)
2016-ban: 65.500 ft (210 euró)
Addig nincs erős Magyarország, amíg ötmillió létminimum alatt élő ember van.
Amíg a minimálbér nettó összege nem éri el a létminimumot, minden politikus fogja be a pofáját!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Kósa. Mit kell, mit lehet ehhez még hozzátenni? Legfeljebb (na most borzadjatok) Rezsiszilárd.
Na ugye! De én előre szóltam.
Here Potter
Én már semmit sem magyaráznák el Lajosnak! Csak rajzolnék egy folyamatábrát mint az alsó osztályosoknak.
Eladott Ország
Nálunk csak a bolgároknál, a románoknál és a horvátoknál alacsonyabb az életszínvonal. A hazai fogyasztás az EU átlagának mindössze 63 százaléka, míg a sereghajtó bolgároknál 49, a románoknál 54, a horvátoknál pedig 61. A magyar helyzet azért is elkeserítő, mert helyezésünk évek óta változatlan és 2011 óta 63 százalékon stagnál a mutató.
De ha tovább tart a fidesz féle kleptokrácia rövid időn belül sereghajtók leszünk.
Kósa: Erre szokták mondani, hogy ülj le fiam egyes. Vagy jobb lett volna ha hallgattál volna.
Peller Anikó
Állandóan csak károgtok de mi igenis elégedett vagyunk a fizetésünkkel.

Én az övével, ő az enyémmel.
bence
Ljos ! te viszont az elme állapotodról ezt nem mondhatod el , mert az inkább süllyed !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.