Lázár János kancelláriaminiszter a Népszavának adott interjújában azt hangoztatta, fontos, hogy a politikusok korrekt viszonyt ápoljanak a sajtóval.

Soha nem ellenségként vagy ellenfélként tekintettem még a legrosszindulatúbb újságírókra sem. Nagy rezsit fizet az a politikus, aki az újságírókra eszközként és nem partnerként tekint

- fogalmazott Lázár.

Válaszai mégis sok esetben cinikusnak tűnnek. Lázár ezt azzal magyarázza, hogy bár korrekt szeretne lenni, de a politikában az irónia fontos fegyver. Nem kevésbé az önirónia. Van, amikor a kérdések ellentmondásaira így lehet legjobban rávilágítani. 

Amikor a Fideszt korrupciós ügyekkel hozzák összefüggésbe, gyakran mutogatnak a Jobbik vagy az MSZP felé. Erre reagálva Lázár határozottan visszautasította azt a leegyszerűsítést, hogy a kormányzás egyenlő lenne a korrupcióval.

2018-ban a politikai ellenfeleink legfőbb üzenete az lesz: a Fidesz lop. Minden kormánnyal szemben, amelyik legalább két ciklust letölt, a korrupciós- és magánéleti botrányok lesznek érdekesek. Ezért – ahogy az elmúlt években is jó néhány szabály szigorításával – úgy 2017-ben még inkább azon fogunk dolgozni, hogy a gyanúját is kizárhassuk annak, hogy vannak közöttünk olyanok, akik az egyéni érdekképviseletben jobban hisznek, mint a nemzeti érdekképviseletben

- ígéri Lázár János a Népszavának adott interjúban.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Johannes, ez a szlogen már öt éve.
Nem tudtad?
Na ugye.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kutyuska
@kkalman: Valószínűleg azt érti alatta, hogy úgy mint a közmédiákban a Fidesz által cenzúrázott kérdést lehet feltenni, azt is csak egyet.
papa.49
@Kutyuska: Hallgass meg egy kormány infót, gondold végig amit hallasz és máris tudod, hogy lehet ,,korrektül hazudni,, a lézeres ebben király)))))))))))
perfekt
Pinokkió beleszimatolt a levegőbe,és érzi a puskapor szagát--nem égeti fel maga mögött a hidat.De itt az orosz szinésznő-rábasznyikova!
feco fero
Ezért aztán holnaptól elmaradnak a sajtó kérdések! Ha nincs kérdés azt mond amit akar, talán önmagával nem fog vitába bonyolódni.
Tarlósnak meg javaslom, hogy legyen újságíró.
mégállnekem
Melyik sajtóval? A sajátjukkal? Ja és szerinte mi a korrektség? Hírből sem ismeri a jelentését...
Béla333
A hiéna hogyan tud korrekt viszonyt kialakítani mondjuk egy gazellával?
Mondjuk úgy, ahogy a Fidesz a független sajtóval!
Egyszerűen rosszul van, ha ilyet lát és nem tépheti szét!
Szerintem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.