A Jobbik alelnöke szerint meg kell szüntetni a letelepedési kötvényeket, azok vásárlásával ugyanis akár az Iszlám Állam dzsihadista szervezet öt, rabolt dollármilliókkal megszökött harcosa is Magyarországon "találhatná magát".

Z. Kárpát Dániel azt mondta, remélik, hogy nem valósul meg ez a negatív forgatókönyv, a letelepedési kötvények azonban nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, ezért el kell azokat törölni.

Hangsúlyozta: bár a Fidesz-KDNP "meglebegtette", hogy felülvizsgálják a konstrukciót, a valóságban nem ez látszik: Irakban egy közvetítő cég új irodát nyitott, valamint a Cipruson bejegyzett vállalkozás tevékenységét a Seychelle-szigetekre is kiterjesztették.

Az ellenzéki párt alelnöke nyomatékosította: a Jobbik csak akkor szavazza meg az alaptörvény módosítását kedden, ha a gazdag migránsok előtt is bezárnak minden "kiskaput".

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Ezt bizony már az első pillanattól kezdve kellett volna hangoztatni, s meg kellett volna tenni mindent azért, hogy ne vezethessék be ezt a veszélyes pénzforrást. Én úgy érzem, hogy azok ezt intézték, akik ebből meggazdagodtak, valamikor a nemzetbiztonság veszélyeztetése miatt még felelősségre lesznek vonva! Két lábbal kapálódzunk a migránsok ellen, s közben lehet hogy az őket pénzelők engedéllyel itt élnek közöttünk. Elképesztő!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vonotok
A " kis g...i " el adja lelkét is.De vajon a Jobbik el adja-e a Fidesznek?? Kedden kiderül.
bencemacska
@vonotok: Szvsz a kisg... a mi lelkünket és becsületünket adja el!
lampa laz
Az a sok hibbant aki igennel szavazott a semmire, az vajon érti a letelepedési kötvényekkel járó veszélyt? Gondolom nem és kíváncsi leszek a Jobbik szavazására is.
Desischado
Szerintem a jobbik majd szavaz a fidesszel, vagy nem, mert ezzel akarják magukat jónak feltüntetni. Egyébként borzaszt, és mindent elmond erről a pénzéhes bandáról, hogy ilyen veszélyes terroristáknak is simán eladnak letelepedési kötvényt. Már ezért is a börtönben lenne a helyük!
nezelodo
@Lepényleső: Majd államosít a jó pénzes muszlimoknak egy iskolát, hogy a família is elférjen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.