Reméljük, az új amerikai elnökkel könnyebb lesz szót érteni, és lehetővé válik, hogy a kétoldalú kapcsolatokat felesleges, irreleváns dolgok ne terheljék – erről Kovács Zoltán kormányszóvivő beszélt az M1 aktuális csatornának csütörtökön.

Kovács Zoltán ezek közé sorolta például az emberi jogi bírálatokat, amelyek megítélése szerint az elmúlt időszakban "szisztematikusan voltak felépítve", és nem tettek jót a kétoldalú párbeszédnek.

Azt mondta: a gazdaságban, a biztonságpolitikai együttműködésben eddig is megvolt az aktivitás.

A kormány béremelési szándékáról szólva elmondta: a gazdaság rendbetételét követően megtették az első lépéseket arra, hogy növeljék a közszféra jövedelmét, amivel demonstrálták, hogy a gazdaság teherbíró képessége ezt megengedi. Úgy vélte, jogos elvárás, hogy a piaci szférában hasonló lépések történjenek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tárgyalássorozata pénteken kezdődik a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel – mondta Kovács Zoltán.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Captain Blood
" ...Reméljük, az új amerikai elnökkel könnyebb lesz szót érteni, és lehetővé válik, hogy a kétoldalú kapcsolatokat felesleges, irreleváns dolgok ne terheljék."
Magyarul: Ne baszogasson már minket Amerika!!!
human
Mint a rossz diák aki már csak az igazgatóváltásban reménykedhet.
not me
Kovács Zoltán, te húgyagyú, faszopó senki.fel bírod fogni egyáltalán, hogy mit beszélsz?
Ha úgy alakul simán kiverem az összes fogad, mert megérdemled, te geci!!!
Jozefina
Az új elnök is nagyívben szarni fog rátok!!! Kár a seggnyalásért!!!
Kutyuska
Abban az esetben jól ki fognak jönni Orbánékkal, ha nem kritizálnak meg semmit, mindenben igazat adnak és helyeslik, amit a magyar kormány csinál. Kizárólag csak akkor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.