A visegrádi országok (V4) igazán akkor lesznek erősek és függetlenek külső meghatározottságoktól, ha egymással tartós és szoros kapcsolatra lépnek – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az M1 aktuális csatornán péntek este sugárzott interjúban.

A házelnök szerint ez olyan kapcsolatot jelent, "aminek a lehetőségét kihasználva össze tudjuk adni azt az erőt, amit ez a négy ország jelent". Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia egy körülbelül hatvanmilliós piac, egy hatvanmilliós nyugat-európai ország nagyságrendjét jelenti. Még akkor is, ha a négy ország nemzeti összterméke nem éri el például Franciaország jelenlegi erejét – jegyezte meg.

Mint mondta, a négy ország összesen már van akkora erő, potenciál, ami

Németország szempontjából is egy komoly lehetőség a partneri együttműködést figyelembe véve.

Kövér László szólt arról is, hogy a V4-ek történetét nézve látni azt, hogy nem egyenletes, egyirányú fejlődés, hanem "hullámvölgyek által tarkított elmúlt negyedszázad volt".

Ugyanakkor – mint mondta – most már legalább azt elérték, hogy félre tudják tenni azokat a kérdéseket, amelyekben "bizonyosan nem tudnak közös nevezőre kerülni", és előtérbe tudják állítani azokat, amelyekben közösek az érdekeik.

Kövér László kiemelte azt is, hogy a V4-eket összeköti egy alapvető érték- és érdekazonosság. Mint mondta, vannak olyan összekötő elemek a jelenben, amelyek arra inspirálják mind a négy ország kormányát, hogy próbáljon meg pragmatikus együttműködésben a közös érdekekért fellépni, mert "mindannyian megértettük, hogy az Európai Unió (...) az érdekharcoknak a színtere". "Ha itt összefogunk, akkor olyan súlyt képezhetünk együtt", amit már számításba kell venni a régebbi nyugat-európai tagállamoknak is – mutatott rá a házelnök.

A lengyel-magyar kapcsolatról szólva Kövér László elmondta: a két ország viszonya jó példa arra, hogy "igenis lehet más szemüvegen keresztül is nézni a másik népet, lehet (...) felebaráti vagy testvéri megközelítésben is nézni a másikra, és elsősorban azt nézni, hogy milyen közös problémáink vannak, amiket csak együttes erővel tudunk megoldani".

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mégállnekem
Az ezzel a gond libafejű , hogy Orbán erőlteti annyira...kis unió kell neki nemcsak kisvasút...persze, Ő lenne a masiniszta ott is, mert ki más? Nem kell megijedni, ahol ez van, ott minden sz@rrá válik...
Cefi
"Egy uralkodó csoport csak négyféle módon bukhat meg. Vagy legyőzik kívülről, vagy annyira ki nem elégítően kormányoz, hogy a tömegek fellázadnak ellene, vagy megengedi, hogy erős és elégedetlen középső csoport jöjjön létre, vagy pedig elveszti önbizalmát és a kormányzásra való hajlamát. Ezek az okok nem külön-külön hatnak, rendszerint mind a négy jelen van bizonyos mértékig. Az az uralkodó osztály tud állandóan hatalmon maradni, amelyik mind a négy ellen védekezni képes. Végső fokon a döntő tényező magának az uralkodó osztálynak a szellemi attitűdje."
Orwell
kakaósbögre
hagyjuk már köcsög.veletek senki sem akar szoros kapcsolatra lépni.ők tehetnek azért hogy ne lopjátok meg őket.
eugen4402
Mégis mire számít az Orbán - Kövér Company?
Csehek, lengyelek, szlovákok nem interneteznek? Van egy rossz hírem: tudnak az MTK-pályán elért káprázatos füttykoncertről, a sikertelen népszavazásról, az elbukott alaptörv.-módosítási kísérletről is, és szomorú mosollyal nyugtázzák, hogy tévedés volt a V4-teória...
Eladott Ország
"Ha itt összefogunk, akkor olyan súlyt képezhetünk együtt", amit már számításba kell venni a régebbi nyugat-európai tagállamoknak is – mutatott rá a házelnök Tahó Laci. Látszik az eredmény 1991. február 15.-től ( V4 megalakulása) . Nyugat-Európa élelmiszer szeméttelepe lett és a bérek a nyugatit anuszrózsa szinten csókolják alulról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.