Az Európai Unió éves oktatási kiadványa azt mutatja, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar oktatásügy is erősödik – az államtitkár szombaton Budapesten.

Rétvári Bence szerint: 

- Magyarország nagymértékben növelte az oktatásügyre fordított kiadásokat. 

- A magyar kormány több mint 300 millió eurót kíván költeni az iskolát végzettség nélkül elhagyók arányának csökkentésére.

- Magyarországon egyre inkább pozitív folyamatok láthatóak az oktatás területén, tartalmazza többek között az állami fenntartással kapcsolatos változások, valamint a pedagógus életpályamodell pozitív hatásait is.

- A hároméves kortól kötelező óvodáztatást is pozitívan értékelték.

- A középiskolából és a felsőoktatásból kikerülők gyors munkára találását is hangsúlyozták a kiadványban.

- Magyarország azon országcsoportba tartozik, ahol jelentős mértékben emelkedett a felsőfokú végzettségűek aránya, és elértük a 2020-ra kitűzött célt.

- Nagyok a társadalmi különbségek az ország egyes részei között, az iskolákon belül is. Ez a különbség megnyilvánul – többek között – az iskolaelhagyást tekintve, valamint a roma és nem roma tanulók teljesítménye közötti különbségben is. Ezen van mit javítani. 

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nagyonhülyebence, ezt az ótvaros dumát még te magad se hiszed el!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
korell
@verőce21: 14:18 Az államilag "bármire" elköltött pénz haszontalan és feszültségeket gerjeszt, ha nem a pénzen megvalósítandó cél, hanem az eszköz, vagyis a pénzszerzés maga lesz a fontos. Erre pedig számtalan példát lehet írni. A cigányság felzárkóztatása is ezért nem sikerül.
(Legalább mindig van indok újabb és újabb pénzek "lehívására" - szép, szakszóval kifejezve -. A "szegény" és "műveletlen" cigányság pedig úgysem kéri ki magának, hogy "rossz" alany, tehát a bűnbak is adott.)
A példádból, miszerint a négerek "sem" integrálhatók ??? azt a sajnálatos következtetést vonom le, hogy szerinted van egy népcsoport, amely fölötte áll az összes többinek. Valamiért ugyanis azt gondolom, hogy az arabok sem a szíved csücske. (Kivéve, ha gazdag, ugye?) Meg mintha a zsidók sem. (Pedig ők általában tanultak, és kevés a szegény köztük, ugye? ) Verőce, ez nem szelídség kérdése. Sem te, sem más népcsoporthoz tartozó nem akar kényszerűségből "betagozódni" egy másikba, egy csapásra feladva a hagyományait.
Igen,a legtöbb nemzetiség "lejegyezhető" bizonyos rájuk jellemző szokások, hagyományok és kulturális jegyekkel, de hogy egyik többet érne mint a másik?
Szubjektív.
Ahogy az is, hogy valamiért szívesen olvasom a véleményedet, pedig ritkán értek velük egyet. Mégis, úgy érzem, mintha belül "mosolyognál", hogy "hülyíted" itt a népet zagyvaságokkal, de te magad, nem azonosulsz mindegyikkel.

Ezt az amerikai választást még sokáig elemzik majd. A miértekben igazad is van, de a Trump be fog állni a sorba. Jobban kell őneki a hatalom annál, hogy konfrontálódjon a mögötte állókkal, meg aztán ott vannak fékek és ellensúlyok... A "vert" oldal pedig elég hangos is, és befolyásos is, játssza a szelídűléséhez a taktust. Hát, igen, ez a demokrácia!
verőce21
@korell: (18:13) Nagyon fontos a gyermek életében a szülői háttér, és abba nem szólhat bele a kormány, hogy ezen szülők hogyan neveljék a gyermekeiket. Nemzetiségi okoktól függetlenül kellene az államnak ilyen helyzeteket megoldani, hogy minden gyerek egyenlő esélyekkel induljon neki az életnek. Nem is szabad a népcsoportokat vegyíteni!
Az állam biztosítja az oktatást, Eü.-t és minden egyéb más ellátást. A többi a szülők felelőssége, hogyan élnek ezekkel a lehetőségekkel. Hiába emeled duplájára a támogatást! nem oda kerül ahová kellene.
Én az ingyenes gyermek-étkeztetés híve vagyok, a családi pótlékot meg ennek megfelelően lehetne csökkenteni.

Nem, nem ez a demokrácia. A multikulti működne így, ahogy fejtegeted! De a multikulti nem működik, ezt szép sorjában magad vezetted le.
korell
@verőce21: Hiába, már megint nem tudok egyetérteni veled, talán mert nincs is igazad? Szerintem nem jó az "ingyen étkeztetés". Ez inkább csak "tűzoltás", a rossz politika elfedése.
Az éhező gyereknél jobb, de nem lehet cél, ahogy az ingyen tankönyv se. Éppen emiatt még az integráció sem működhet. A családok felelősségre "szoktatása" így eleve lehetetlen. Igen, vannak emberek, akik nehezen tudják elképzelni, hogy nem a sors rendelése az, hogy a legalján élnek a társadalomnak, hanem rajtuk is múlik. Az a gyerek, aki ingyen kap szinte mindent, biztos, hogy azt fogja megtanulni, hogy ez az élet rendje. Jövedelmet kell adni a családoknak, és elérni, hogy ebből ők maguk rendezzék a számlát!
Ma pedig az történik, hogy még azoknak is ingyen adjnak egy sor dolgot, akik egyébként bőven ki tudnák fizetni. Elég hozzá 3 gyerek.
Az egyenlő esélyek nem azt jelentik, hogy minden gyereknek ugyanazt és ugyanúgy elkészítve kell enni, meg ugyanazt és ugyanabból a könyvből kell tanulni! Vannak étkezési szokások, családi ételek - pl. a nagymama beiglije, no meg ízlés, és nem utolsó sorban "családi asztal". Nekem viszket a tenyerem, amikor az egyenlő esélyeket azonos szintre "lenyomással" akarják biztosítani. Hol van itt helye a tehetségnek, az érdeklődésnek?
Az egyenlő esély azt jelentené, hogy mindenki becsülhesse, átvehesse szülei jó hagyományait, értékeit, és azt a hivatást, szakmát tanulja, ami érdekli.
Ez a kormány a világon mindenbe bele akar szólni. A nevelést pedig birkaakolban képzelni el.
Egy kicsit "kiakasztott" az előző beírásod, de gondolom érted már miért.
verőce21
@korell: (15:13) Ejha, most adtál a multikultinak ismét egy nagy pofont! Idézlek, "...egyenlő esélyek nem azt jelentik, hogy minden gyereknek ugyanazt és ugyanúgy elkészítve kell enni, meg ugyanazt és ugyanabból a könyvből kell tanulni!" - nalátod, tudatod alatt ugyanúgy érzel mint én, csak mást írogatsz és másképpen nyilatkozol. Benned kavarognak az idealista érzések, a realitásokkal és nem tudod eldönteni, melyik lenne a helyes.
"Vannak étkezési szokások...," stb. Te a betolakodó muszlimokat is a vallásuknak megfelelő ételekkel és hűtött italokkal vártad volna, üdvözlők között. Szegény "menekültek!"

De nézzük tovább az irományodat! Írod, "...nem azt jelentik, hogy minden gyereknek...ugyanabból a könyvből kell tanulni!" - Csodás! Akkor miért kényszerítjük őket ugyanabba az iskolába? Nem az lenne mégis a helyes amit én írok? Hogy alakítsuk vissza a szegregációs iskolákat, de lehet más neve is, ha valakit a megnevezés zavar.

Vagy, "...Az a gyerek, aki ingyen kap szinte mindent, biztos, hogy azt fogja megtanulni, hogy ez az élet rendje." - Szívemből szóltál! Cui bono? Kinek az érdeke, hogy nincs feladat az életben, mindent kifizetünk a cigányok helyett? Kinek jó?
Rengeteg példát tudnék még hozni az iménti beírásodból az én álláspontom helyességének igazolására. Mert, ha Téged "Egy kicsit "kiakasztott" - az előző beírásom, engem szinte tűzbe hozott az előző beírásod! :) Üdvözlettel.
korell
@verőce21: Csak alapvetően tér el a véleményünk.
Amíg te minimális és egyforma alapképzést adnál, igaz ingyen - egyforma könyv, egyforma tanterv, - de külön iskolában, származás alapján szétválasztva a gyerekeket, - a cigánygyerek még a minimum minimumát se kapná -
addig én azt állítom, hogy ez lealacsonyítása az ország fiatalságának, és jövőjének a tönkretétele, és a nyomorba döntése. Nem a cigányságot emelik föl, hanem a többséget nyomják oda. Ez pedig engem felháborít!

Én pedig magasabb jövedelmet adnék az embereknek, hogy a szülő választhasson iskolát, képzést a gyereknek, hiszen ő ismeri a legjobban. Persze, nem "muszáj" egy iskolába járni, hanem lehet. Minden szülőt megilleti a jog, hogy a legmegfelelőbb képzést adja a gyerekének, nem gondolod? Nem csak a mittudomén éppen miből meggazdagodott réteget, akik gyereke pl. 50 %-os kedvezményre jogosult, ha nagy családos. Meg a rezsijét is támogatom neki. Miért? Vajon az ő gyereke mit tanul meg így?
Azért nagyvonalakban egyetértünk, ugye?
verőce21
@korell: (21:48) Csak nagyon nagyvonalakban értünk egyet! Kb. olyan szinten, hogy nem mindegy, "Szövik a selymet" vagy "lövik a Szejmet!"
Éppen, hogy nem egyforma könyvből tanítanám a romákkal, hisz jókora lemaradásban vannak a szocializációjukból adódóan, és az óvodai elmaradás miatt is. Abban bizonyára igen, hogy én is azt írtam fentebb, "Ha a magyar gyerekek cigányokkal járnak egy osztályba, akkor lehúzzák a magyar/paraszt többséget cigányszintre."

Látom, kedveled a cigány kultúrát, találtam itt Neked valamit, biztosan tetszeni fog!
www.youtube.com/watch?v=-W9i6giJKF8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.