Több ismerős nevet is találhatunk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagy adós személyeket felsoroló idei harmadik negyedéves listáján – írja a napi.hu.

Akik 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkeznek, felkerülnek a NAV honlapjára, a harmadik negyedéves összesítés a szeptember 30-i állapotot mutatja.

A hosszú szégyenlistán olyan ismert nevekre bukkanhatunk, mint például Kozso, azaz Kocsor Zsolt énekes-producer, Berki Krisztián televíziós celeb, vagy Hertelendy Klára, az egykori Baby Sisters lányegyüttes szőke tagja.

Fent van a neve a listán Cselényi Lászlónak, az Uránia filmszínház és a Duna televízió egykori elnökének, és Fabinyi Andrásnak, aki az Almássy téri szabadidőközpont igazgatója és a Nyitott Tér Kht. egyik alapítója volt.

Zuschlag János és Portik Tamás tartozása nem évült el, viszont Hunvald György neve lekerült a listáról – míg a vele egy háztartásban élő feleségéé nem.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
...és a tetves pedofil hörcsögképü vajnaandrás
hol a f...ban van ?? esetleg farkasflóri elött guggol ???...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
@Here Potter: No ez új. Adótartozásért le lehet sittelni valakit?
Here Potter
@Mézike: Ezek szerint ma már nem. Bár nekem van 510 ft-os TB tartozásom, fogalmam sincs hogyan, de lehet, hogy én leszek az első. Példát kell statuálni.
Here Potter
@Mézike: Pontosítanák. Az adótartozás önmagában nem bűncselekmény. Az adócsalás viszont igen. Külön kategória.
Equus
@Szeparepa2: mother fucker... legjobb minősítés!
Mézike
@Here Potter: Jajj de szőke tudok néha lenni.
az adócsalás az nem adótartozás? Mi a kettő közt a különbség?
Here Potter
@Mézike: Nem vagyok szakértő, csak körvonalakban: Pl: Eladok egy lakást, ami után jövedelem adót kell fizetnem. Ha nem fizetem be ezt az összeget akkor halmozódni fog, előbb-utóbb jön a végrehajtó. Börtön nem jár érte. Ez az adótartozás. Az adócsalás már keményebb dolog, sokan csinálják pl: Jogtalanul igényelnek vissza ÁFÁ-t. Vagy csempészett dohányt és alkoholt értékesítenek, amin nincs magyar adózárjegy. Kábé ennyi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.