A teljes Badacsony-hegy zárlatát rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a szőlő aranyszínű sárgaság betegség miatt.

A hivatal keddi közleményében azt írta, hogy már korábban is volt itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján viszont újabb gócokat azonosítottak, ezért a fertőzött területet a teljes szőlőhegyre kiterjesztették.

Mivel a betegséget (Flavescence dorée, FD) okozó fitoplazma elleni védekezésre nincs megfelelő növényvédőszer, ezért a betegség tüneteit mutató tőkéket ki kell venni és meg kell semmisíteni.

A betegség terjedése azonban nagymértékben csökkenthető a fő okozója, az amerikai szőlőkabóca elleni, megfelelő időben végzett kezelésekkel – hívja fel a figyelmet a Nébih. Ez a fertőzött területen, és az azt 3 kilométer szélességben körülvevő biztonsági zónában kötelező.

A további esetleges fertőzési gócok felkutatása érdekében a hatóság 2017-ben növeli a megfigyelt szőlőterületek nagyságát, a mintavételek és a laboratóriumi vizsgálatok számát. Emellett a Nébih folytatja a fitoplazmát terjesztő kabóca jelenlétének és terjedésének előrejelzését és a védekezési felhívások közzétételét.

A hatályos rendelet alapján a szőlőkabóca elleni növényvédő szeres védekezésekhez állami támogatás igényelhető. Hatóság által elrendelt megsemmisítés esetén a hivatásszerű gazdálkodást folytató termelők kártalanításra jogosultak – közölte a Nébih.

Badacsonyiak: félreérthető és túlzó a Nébih-közlemény a Badacsony-hegy zárlatáról

Badacsonytomaj önkormányzata, a Badacsony-hegy körüli szőlészeti-borászati szakmai szervezetek, valamint az ágazat vállalkozói csúsztatásnak és félreértelmezhetőnek tartják a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Badacsony-hegy zárlatának elrendeléséről szóló közleményét.

A zárlatot a szőlő aranyszínű sárgaság betegség miatt rendelte el a Nébih kedden Badacsony-hegy teljes területére, miután már korábban is volt itt helyi jellegű fertőzés, és az idei minták alapján újabb gócokat azonosítottak.

"A térség szőlészetének-borászatának, turizmusának fejlődésére káros hatású és ebben a formában valótlan a nyilatkozat, ezért azt visszautasítjuk!" – áll a badacsonyiak közleményében.

A közleményben hangsúlyozzák, a vélhetően őshonos betegség az egész országban károsítja a szőlőültetvényeket, az nem kizárólag a Badacsonyi Borvidék problémája.

A betegség a helyiek szerint jó ideje ismert, a szőlész szakma eddig is szorosan együttműködött a Nébih-hel a leküzdéséért. Hangsúlyozzák, hogy a védekezést nehezíti az ültetvények tagoltsága, továbbá a zömmel nem magánkézben lévő, elhanyagolt területeken fellelhető fertőzési gócok, amelyek nem feltétlenül szőlő művelési ágú területek. A hatékony védekezést nehezíti a központi intézkedések hiánya is, például a fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni állami védekezés elégtelensége – áll a közleményben.

Kiemelik azt is, hogy a betegség kizárólag a szőlő, mint növény betegsége, így semmilyen hatással nincs a belőle készülő borra.

A Badacsonytomaj Város Önkormányzata, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a Badacsony Borvidéki Borút Egyesület, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet és a Badacsony CÉH Turisztikai Egyesület által jegyzett közlemény szerint kellő pontosítás és hiteles tájékoztatás hiányában a Nébih túlzó és félreérthető közleménye alaptalanul ronthatja a badacsonyi borok megítélését.

A Nébih közleménye szerint: mivel a betegséget (Flavescence dorée, FD) okozó fitoplazma elleni védekezésre nincs megfelelő növényvédőszer, ezért a betegség tüneteit mutató tőkéket ki kell venni és meg kell semmisíteni.

A betegség terjedése nagymértékben csökkenthető a fő okozója, az amerikai szőlőkabóca elleni, megfelelő időben végzett kezelésekkel, ami a fertőzött területen, és az azt 3 kilométer szélességben körülvevő biztonsági zónában kötelező – hívta fel a figyelmet a Nébih.

A további esetleges fertőzési gócok felkutatása érdekében a hatóság 2017-ben növeli a megfigyelt szőlőterületek nagyságát, a mintavételek és a laboratóriumi vizsgálatok számát. Emellett a Nébih folytatja a fitoplazmát terjesztő kabóca jelenlétének és terjedésének előrejelzését, a védekezési felhívások közzétételét.

A hatályos rendelet alapján a szőlőkabóca elleni növényvédőszeres védekezésekhez állami támogatás igényelhető. Hatóság által elrendelt megsemmisítés esetén a hivatásszerű gazdálkodást folytató termelők kártalanításra jogosultak – közölte a Nébih.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
@Szeparepa2:deeehogy,a vén orbán orsos hungarykummoláshoz a tokaji aszú után a badacsonyi muskotály is kell.Mert a világpiacra a bor csakkk nagytételben kel el.
volvós
Majd megveszi a Lévai Anikó a tokaji mellé, ezzel Ö lesz a
magyar " Borhatalom "...:-(((
Eladott Ország
Lehet, hogy valamelyik fideszes szemet vetett rá és azért nagy a felhajtás, a teljes Badacsony-hegy zárlat. Tokaj hegyaljai fideszes gazdálkodók, most vigyázó szemüket Badacsonyra vetik.
bakegya
@volvós: a lévai nevére privatizálták-a fideSS villa néven emlegetett államosított nyaralóban a POTENTÁTOK ITT KUPAKOLTAK A LEENDŐ KURMÁNYZÓ ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLETET ITT DOLGOZTA ÖSSZE A BANDA A SZIGETI STRANDON-LÁBTENGÓ ÉS FEJELÉS KÖZBEN A BALATONBAN-kálomista,lázár,az ürjáró és még sokan mások,időközben körbenéztek és amire a foguk fájt ellenjegyezte nekik az asszony-a szőlőt a szeremlei fájdalomdíjként kapta a székház mutyi idején,mert a székházat a viktor az apjának adatta-neki az kellett éppen akkor a bányák után szabadon...
bakegya
@Eladott Ország: viszik a teljes Balatonfelvidéket,mert rájöttek,nem termelnek nekik már eleget a volt tsz elnökök(már lassan de biztosan kihalnak,csakkk úgy mint a KULÁKOK AKIK UTÁN A KILOPOTT ERDŐK VISSZA TELEPÍTÉSÉRE AZ UNOKÁK NYUGDÍJÁBÓL VONJA AZ ADÓHIVATAL A BÜNTETÉSEKET AZ Ő CSALÁDJAIK ÚGY DÖGÖLHETNEK ÉHEN AHOGY AKARNAK,mert a visszatelepítésre orsos törvény van,csakkk pénz nincs a magyarnak) Magyarul a vot TSZ KAPIRGÁLÓK ÉS KASZÁLÓK KIHALÓBAN nincs aki tovább mérgezze permetlével a magyar bor- szőlőket.VAN HELYETTÜK KABÓCA .A nagybani borászkodó FÖLDBIRTOKOS PEDIG EU PÉNZEN CSAKKK AZ ORSOS TIBORC FAMILIA ÍGY LEHET, MÉG NEM KÉSŐ "A NEMZETI BEETETŐ LÁNC" ÍGY MŰKÖDIK!!!
bakegya
OrsosGYŐZŐ bekapáltat bekaszáltat MÉG EGY KICIT A NEMZETI HUNGARIKUMMBÓL AZTÁN JÖHET A VÍZÖZÖN.Erre kellenek az EU PÉNZEK-EGYSZER KÉTSZER MÉG LEFEKSZIK BRÜSSZELNEK AZ ORBÁN KURMÁNY!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.