Javítóintézeti nevelésre, illetve letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Siófoki Járásbíróság nem jogerősen a napokban három német fiatalt, akik kiraboltak egy magyar férfit júniusban Siófokon – tájékoztatta a Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya szerdán az MTI-t.

Vadócz Attila szóvivő elmondta: a 15 éves, a 17 éves és a 18 éves német vádlott júniusban a siófoki Jókai parkban beszélgetni kezdett egy erősen ittas férfival, majd a pénzét követelték. Amikor ő annak átadását megtagadta, megverték, elvették az ötvenezer forintját és az iratait.

A támadók a bűnösségükre is kiterjedő beismerő vallomást tettek, azt mondták, mélyen megbánták tettüket és bocsánatot kértek a sértettől. A bíróság csoportosan elkövetett rablásban találta bűnösnek őket, a két fiatalkorú elkövetővel szemben két, illetve két és fél év javítóintézeti nevelést szabott ki, felnőtt társukat két év tíz hónap szabadságvesztéssel sújtotta.

A határozat fellebbezések miatt nem jogerős, az ügy másodfokon a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

Vadócz Attila megjegyezte, ha az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakat jogerősen is elmarasztalják, akkor lehetőségük lesz büntetésük még hátralévő részét Németországban letölteni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
arra a kis időre hadd maradjanak itt...legalább a sitten megtanulják a magyart, és a lovárit is.. aztán már haza sem akarnak menni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.