Az európai uniós forrásokra az idén még 1000 milliárd forint értékű pályázatot szeretnének kiírni, jövő márciusra pedig a teljes pályázati forrást hozzáférhetővé kívánják tenni, és 2017-ben lekötni a teljes "kasszát" – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, az EU fejlesztési források felhasználásáról rendezett konferencián.

A miniszter szerint ez a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot erősíti, így marad három nyugodt év a programok megvalósítására.

Lázár János a Miniszterelnökség által Magyarország erősödik címmel rendezett konferencián kifejtette: a 2016-os gazdasági év tervezésének költségvetési oldalról a legsúlyosabb kockázata volt, hogy mennyi uniós pénz lesz kifizetve. A tervezett kifizetés 2000 milliárd forint volt, a tényleges kifizetés 1600-1700 milliárd forint lesz, messze meghaladva sok gazdasági elemző 1000 milliárdos várakozását.

A kiírt pályázatok összege 7800-7900 milliárd forint körül lesz – jelezte Lázár János.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Mészáros, Garancsi, Tiborcz és a többi haver.
Lehet a startvonalra állni. A startpisztoly rövidesen eldördül.
A többi maradhat ahol eddig volt, az esélytelenek nyugalmával.
nevemnick
@namihami: ,,A startpisztoly rövidesen eldördül.". Valaki kicserélhetné ,,élesre" és vízszintesen is használhatná.

:D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.