Nem tart attól Ásotthalom polgármestere, hogy a kormányhivatal megsemmisítené azt az önkormányzati rendeletet, amelyben szabályozzák, hogy nem lehet a településen mecsetet építeni, valamint közterületen megtiltják a burka, a burkini és a csador viselését, illetve tiltják a homoszexuális propagandát – írja a Magyar Idők.

Mint ismert: Ásotthalmon a képviselők két tartózkodás mellett megszavazták, hogy tiltsák meg a településen a mecset- és minaretépítést, a müezzin működését, a teljes testet fedő muszlim női viseletet (csadort, nikábot, burkát) és ennek strandon használt változatát, a burkinit. Megtiltanak minden propagandát, ami nem férfi és nő kapcsolatán alapuló házasságot, illetve szülő–gyerek viszonyon nyugvó családot hirdet.

Ez felvet némi alkotmányos problémát is a szakértők szerint. Toroczkai László azt nyilatkozta a Magyar Időknek: a rendelet kizárólag a közterületre vonatkozik, összhangban van az alaptörvényben foglaltakkal, az otthonában mindenki azt tesz, amit akar.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Jól néznénk ki a napi öt imával pirkadatkor, délben, délután, naplementekor és az esti sötétség beálltakor.
És az imára hívó (müezzin) állva, arccal a Kibla felé fordulva, kezeit füléhez emelve, és hangosan a következőket mondaná: – Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar, ...
Elég nekünk naponta hallgatni és olvasni a "FIDESZSTAT" önfényező jelentéseit.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
not me
Te helyerek, okosabb vagyok mint te, meg az összes ismerősöd együttvéve.
Bocs!
not me
@not me: Te helyre gyerek, ugye elértetted a célzást?

Az a helyzet, hogy nem csak okosabb, hanem erősebb is vagyok nálatok

4-5 embert simán lenyomok.

Akkor most menj haza, és gondold újra az életed.

Én kérek elnézést helyetted.
wagabund
@F_Viktor: köszi, ezt sajnos nem tudtam...így mindjárt más a leányzó fekvése.

eddig úgy jött le a médiából, hogy szent emberként küzd a településéért...rendesen beszoptam...hát erről ennyit.
F_Viktor
@wagabund: Az igazsághoz hozzá tartozik, Toroczkaival való beszélgetéseim alapján kimondhatom, hogy vérbeli profi politikus, látszik rajta, hogy 17 éves kora óta aktívan politizál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.