A nyugdíjas korú képviselőknek is jár a tízezer forintos Erzsébet-utalvány, melyet a kormány „ajándékoz” karácsony előtt a nyugdíjasoknak – írja a Blikk.

Egy tucatnál is több képviselő dolgozik a nyugdíjkorhatár után, Hoffmann Rózsa, Harrach Péter, Túri-Kovács Béla, Lezsák Sándor, Fónagy János vagy épp az MSZP-s Horváth Imre. Nekik képviselői fizetésükön felül jár a nyugdíj is.

Harrach Péter jótékonykodni fog az utalványból, Rubovszky György szintén. A szocialista Horváth Imre szintén a szegényeknek szánja.

92 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A postán gyűjtött aláírásokat annak idején a rezsicsökkentéshez valaki. Láttam ahogy agitál egy szegény nőt. Szívesen oda mentem volna, hogy elmondja, ezzel azt is támogatja hogy a jobb módúak is megkapják a rezsicsökkentést, amin talán annyi mint neki a havi jövedelme. De ezzel arról is lebeszéltem volna, hogy havonta pár ezer forinttal több maradjon a zsebében. Így fordulhat elő az, hogy a szegények szavazzák meg a jó módúak jólétét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ha egyszer rászorul. Jól jön majd az unokák karácsonyi ajándékához vagy az éjféli misén a perselybe.
eugen4402
Keményen megdolgozott érte az ülésteremben, nemegyszer nyílt-szini tapsot aratott...
Nessy
"Jótékony célra fordítják"! Óriási! Igy kell jótékonykodni közpénzen.
human
A postán gyűjtött aláírásokat annak idején a rezsicsökkentéshez valaki. Láttam ahogy agitál egy szegény nőt. Szívesen oda mentem volna, hogy elmondja, ezzel azt is támogatja hogy a jobb módúak is megkapják a rezsicsökkentést, amin talán annyi mint neki a havi jövedelme. De ezzel arról is lebeszéltem volna, hogy havonta pár ezer forinttal több maradjon a zsebében. Így fordulhat elő az, hogy a szegények szavazzák meg a jó módúak jólétét.
panellproli
Nem sül le a bőr a szemforgató,szentfazék képéről. Nem hogy azt mondta volna, hogy felajánlja 1 havi fizetését jótékonyságra, ne mindig a TV-ben rádióban kelljen mozgalmat indítani, ahol természtesen szintén a kispénzűek adakoznak nagyrészt.Egyébként egyöntetűen kellene kiállni az összes nyugdíjas poltikusnak hogy lemondanak az utalványról.
JAJMÁR
A nyugdíjukról kellene lemomdaniuk, hiszen dolgoznak!
Az átlagnyugdíjas ezt csak meghatározott minimum összegig teheti, mert tőle elveszik.
Aki Én
Na tényleg elmennek a qrva anyjukba!!!
Egy képviselőnek nem így kell jótékonykodni. Nekik a problémákat kellene megoldani, de legalábbis nem generálni.
A retkes 10 ezer forintját felajánlja a szegényeknek, mind a 4 milliónak?
Tetves férgek... nektek nem alamizsnát kell osztanotok, hanem megszüntetni a problémákat.
human
Harrach Péter több mint 1 milliós fizetése mellé 228 ezer forintos nyugdíjat kap. A közszférában dolgozóknak nem jár fizetés és nyugdíj egyszerre. Harrach Péter ezt nyilatkozta ezzel kapcsolatban:
"– Most ez van, ránk nem vonatkozik a törvény. Nem tudok olyan képviselőről, aki lemondott volna a nyugdíjáról – tette hozzá a frakcióvezető, aki kérdésünkre, hogy ő egyénileg miért nem lépett, azt mondta: egyedül nem lett volna eredménye az akciónak, egységes döntés kellett volna. "
www.borsonline.hu/aktualis/ragaszkodnak-a-nyugdijhoz-a-honatyak/65168
nezelodo
"kormány „ajándékoz” karácsony előtt a nyugdíjasoknak". Már maga a gesztus is hazugsággal kezdődik. Nem a kormány hanem az adó és járulékfizető fizet, a kormányfő csak a dicsőségre, a népszerűségre hajt, morzsát hintve az érintettek közé. Nagyon hasonlít arra a kiebrudalt kis falusi gengszter polgármesterre aki azzal etette a segélyre szorulókat, hogy ő adja a segélyt. Elég nehéz volt megértetni hogy hazudik, alig sikerült elzavarni, pedig régen rászolgált már.
Csizmás Kond
...mongyuk az elég leszűkült látókörre utal annál aki úgy hitte hogy nem minden nyugdíjasra érvényes egy törvény.
Aki Én
@Csizmás Kond: ...mongyuk, de persze mondhatjuk is :) Tudod, a MAGYAROK!!!
Milyen törvényről beszélsz? Magukra írják.
És akkor ezekre a kretén nyugdíjasokra miért nem vonatkozik a törvény? Ők miért vehetik fel a nyugdíjukat is?
Egyébként ez ajándék, de inkább hívjuk alamizsnának.
Zeta
A koruk miatt nekik is kijár a tisztelet, talán.
Eddig végzett keresztény" elkötelezettségű" munkájukért nem, mert annak ahhoz semmi köze nincs
Csizmás Kond
@Aki Én: ...gondolom te nem szeretnél majd kretén nyugdíjas lenni...
eszegfu
Én biztos, hogy valahol "huztam volna" egy határt... vagyis mondjuk 180 eFt feletti nyugdijjal (de lehetne kisebb is ez összeg) rendelkezők ne kapjanak, viszont az alatta lévők esetleg a dupláját. Ahogy egy törvény, ugy ez sem lehet "igazságos"... max. körültekintőbb! A nyugdij %-os emelésénél nem kapunk egyforma összegeket, igy legalább ebből az utalványból kaptak volna többet a kis nyugdijjal rendelkezők!
eugen4402
@Csizmás Kond: Példának okáért lehetett volna úgy is törvényt (al)kotlani, hogy "csak havi 100 ezer alatti" nyugdíjasok kapják a Böske-micsodát"..?
Aki Én
@Csizmás Kond: ...csodálkoztam volna ha értenéd.
A két jövedelmet felvevő politikus-nyuggerre gondoltam.
Egyébként jó esélyem van, hogy ne legyek kretén.
Nessy
Már az sem igazságos, hogy míg másoknak választani kell a nyugdíj illetve a munka bér között, addig a pár százezres képviselői tiszteletdíj mellé jár a nyugdíj is. Persze, "lelkiismeretes munkájukat" tekintve megérdemlik. Megérdemlik??
Nagyon sok alacsony nyugdíjas rosszkor, rossz helyről ment nyugdíjba. 90-s évek degresszív nyugdíj számítása. A járulék fizetés alapjának 50 - 60 % lett a nyugdíjalap! Nekem 97-ben 65%
Csizmás Kond
@eugen4402: hát persze...sőt olyant is lehetett volna alkotni, hogy csak az kapjon akinek te jónak látod...
...nem vagy kissé magadnakvaló ?
Csizmás Kond
@Aki Én: ...hm...szerintem már az vagy...:)
amúgy ez a bozotdemokratikus hozzáállás ahogy ti látjátok ez vezet oda, hogy a képviselő a törvényhozó ugyanúgy gondolkodik mint ti...vagyis mindent magának...
Aki Én
@Csizmás Kond: Ezt a segghülye hozzászólást. Ez miből jött le?
/ne válaszolj, költői a kérdés.../
dr. prédikátor
Gondoljátok hogy ez a geci körösztényszarszájú visszautasítja???Naná hogy felveszi!!! mer rá van szorulva a mocsok!!!De , akadjon a torkán!!!
volvós
Kivánom a 2 keresztény komcsi elvtársnak( harrach-rubovszki dédapáknak )
hogy az egyik lepusztult külvárosi kórház intenzív osztályán költsék el
ezt a tízezer forintos " ajándékot " ha még lesz rá idejük !!!
eszegfu
@Csizmás Kond: 10:06 Bocs., hogy belekotyogok! Szerintem Te direkt hecceled itt a "jónépet"... nem hiszem el, hogy normálisnak tartod, hogy 230 eFt-on felüli nyugdijjal + 1mill. felüli képviselői fizetéssel olyan törvényt kell alkotni, hogy rá is vonatkozzon ez az ajádékutalvány!? Nekem közelében sincs a nyugdijam, sőt ilyen "mellékessel" sem rendelkezem -- ha egyáltalán megkapjuk -- akkor ezt én is "jótékony" célra ajánlom fel... és ha tehetem többet is adok, mint ez az igen "aranyos, jó keresztény iskolát végzett" ember...
eugen4402
@Csizmás Kond: Sajnálom, ha nem érted a szöveget, amit leírtam...
Egyébként nem vagyok "magamnakvaló", egy kicsit sem. Ha neked nagyobb szükséged van arra az utalványra, én elküldöm a címedre...
nezelodo
Ez ugyan nem törvényben rögzített módja a nyugdíj kiegészítésnek, és nem is a választási kampányban tett keresztényi ígéret teljesítése a szocik által a válság idején visszavont 13. havi nyugdíj visszaadása, és nem a ráadásnak ígért Orbáni 14. havi nyugdíj.
Ez simán a korán kezdett választási kampány része, és annak a ténynek a felismerése, hogy a nyugdíjasok nem mentek el olyan arányban ahogy várták, a kamu népszavazásra, hát most meg kell venni őket kilóra. A szándék sanda, hiszen hálát várnak majd tőlük. (Elvtársak majd egyszer kérni fogunk valamit cserébe.) És meg is kapják, hála a rövidtávú memóriának.
Csizmás Kond
@eszegfu: szerintem az a normális ha a törvény mindenkinek törvény. Az a tény, hogy ki mennyit kap más lapra tartozik, van aki érdemmel szerezte van akinek lehetősége volt kihasználni. A demokrácia amit itt sokan olyan előszeretettel hangoztatnak pedig nem tesz különbséget ember és ember között. Az amit itt ti hangoztattok, a jövedelem szerinti megkülönböztetés egy elavult rabszolgatartó kommunista rendszer hagyatéka ahol nem az érték számított hanem a lét...vagyis nem kellett semmit csinálj csak legyél mert úgy is letartott az állam.
Visszatérve a nyugdíjakra a nyugdíjas munkára, szóval ha megtiltanák, hogy egy nyugdíjas dolgozzon neked tetszene ?..vagy ha bármennyit fizettél be a nyugdíjba úgy is csak egy bizonyos plafonig kaphatnál nyugdíjat az tetszene ?...
A sajnos benne az, hogy a fizetések nincsenek arányban az ország fejlettségével, de ez sem ma kezdődött tehát ma nem is lehet visszaállítani úgy hogy az mindenkinek megfeleljen...ezt is a demokrácia hozta...amit annyira szerettek.
..ja és jótékonyság...hiszi a piszi...nem kimondottan a te hozzáállásodat hanem úgy általában...mert az aki irigy máséra az biztos nem jótékony.
Eriksson
@eszegfu: Az állam nem jótékonysági intézmény.
Csizmás Kond
@eugen4402: Köszi nem kell. ..nekem annyi van amennyi kell. ...igaz ami van az mind kell.
Eriksson
@eugen4402: 10:00 Oszt mire föl? Így is többet kaptak a kisnyugdíjasok százalékosan, mint akiknek magasabb a nyugdíja.
eugen4402
@Eriksson: Nincs logikus válaszom. Legfeljebb annyi, hogy már-már én sem tudom követni az árszínvonal szárnyalását, és szorult belém némi humánum, vagy empátia... Ha már karácsonyi ajándék, azt kapják a rászorulók.
eszegfu
@Csizmás Kond: 10:40 Abban igazad van, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő kell hogy legyen! Én éppen azt hiányolom, hogy nem huz egy határt bizonyos összeg esetén...pontosan az ilyen helyzetekre. A nyugdijjal kapcsolatban... aki közalkalmazottként megy nyugdijba és a nyugdij mellett közalkalmazottként dolgozna, akkor neki a nyugdiját fel kell függesztenie a munkavégzés időtartamára...ez vonatkozna Harrachra is, de ő kivétel... tehát érdekes módon itt a törvény "huz egy vonalat", hogy nekik lehet. Összegezve: az ajándékutalvány minden nyugdijasnak jár, nyugdij mellett meg csak a képviselők dolgozhatnak. Válaszolva a kérdésedre: én nem szeretném, ha tiltaná a törvény a nyugdij melletti munkavégzést, de az a szomoru hirem, hogy most sem tiltja csak olyan feltételeket teremt, amikor is választanod kell nyugdij, vagy munkabér között... kivéve a "gyevi birót". Hozzáteszem: ez nem irigység, csak utálom, ha nem érvényesül a törvény előtti egyenlőség... mert magukra szabják.
eszegfu
@Eriksson: 10:40 Bocs., de nem igazán értem ezt a mondatodat...
Eriksson
@eugen4402: Addig rendben is van. De honnan tudni, hogy ki a valódi rászoruló?
glorianna
@Csizmás Kond: "szóval ha megtiltanák, hogy egy nyugdíjas dolgozzon " - erről beszélnek itt neked többen is. A tanár (állami iskolában) vagy az orvos (állami kórházban) vagy a bíró, ha nyugdíjat kap, nem dolgozhat tovább, ill. ha ragaszkodik ahhoz, hogy dolgozzék, akkor választania kell: a jogosan (korábbi munkával megszerzett) nyugdíjat fizeti ki neki a mindenható állam, vagy a fizetését. A kettőt együtt nem - pedig nem harrachi magasságokban szárnyalnának ezek a jövedelmek.
Csizmás Kond
@eszegfu: ...namégegyszer...ahol határ van húzva ott nincs egyenlőség.
..azt sem hiszem, hogy Harrach közalkalmazott lenne...és azt sem tudom kap-e nyugdíjat ha dolgozik, de mivel nyugdíjas gondolom az abban hozott bármilyen határozat vagy juttatás érinti őt is.
...és nyugdíjas munka...inkább olvasd el..
www.nyugdijguru.hu/elveszett-paradicsom/nyugdij-melletti-munkavegzes-es-kozteher-viseles
Eriksson
@eszegfu: Én meg azt nem értem, hogy Te mit nem értesz...
eszegfu
@Csizmás Kond: "...namégegyszer..." hidd el: annyira nem vagyok hülye, hogy elsőre ne értsem meg, amit Te irsz! Te "hiszemre" alapozol... én meg nem. Amit küldtél linket, tisztelettel jegyzem meg, hogy az a vállalkozói szférában elhelyezkedő nyugdij mellett munkát végzőké, nem pedig a közszféráé, ami nem u.az a kategória. Részemről ennyi...
Somogyi Katalin
@Nessy: Másik három kérdésen kívül erről a kérdésről is, vagyis ugyanúgy, mint másoknak, a nyugdíjas parlamenti képviselőknek is választania kelljen a nyugdíj illetve a munkabér között (itt képviselői tiszteletdíj: www.parlament.hu/pairhelp/alap_potdij.htm), lett volna egy népszavazás. Nem jött össze a szükséges aláírás, hiába álltam a gyűjtőpult mögött több helyen, sok-sok órát. Még gyalázkodó szöveget is kaptam. Ez ma Magyarország, de ne adjuk fel, reménykedjünk!
eszegfu
@Eriksson: Értékelem a humorodat... csak nem értem, hogy jön az én hsz-mhez "az állam nem jótékonysági intézmény"?! Én erre sem közvetve, sem közvetlenül nem utaltam.
mariaberta
Az Úr mire fogja költeni pledául a Erzsébet utalványt? Van egy tippem... gyógyszerre, hátha akkor arra is be lehet majd váltanunk, csak kezdje el,, és a példa ragadós lesz. De jó...
mariaberta
@Somogyi Katalin: Kellene, de ők kivételes seggnyalók.
Eriksson
@eszegfu: Erre fel írtam, amit. ma 09:59
eszegfu
Én biztos, hogy valahol "huztam volna" egy határt... vagyis mondjuk 180 eFt feletti nyugdijjal (de lehetne kisebb is ez összeg) rendelkezők ne kapjanak, viszont az alatta lévők esetleg a dupláját. Ahogy egy törvény, ugy ez sem lehet "igazságos"... max. körültekintőbb! A nyugdij %-os emelésénél nem kapunk egyforma összegeket, igy legalább ebből az utalványból kaptak volna többet a kis nyugdijjal rendelkezők!

Különös tekintettel az utolsó mondatra.
1magyar
@eszegfu: Ezzel azt akarod mondani, hogy egy 40 ezret kapó nyugdíjas elmegy mellette dolgozni azt inkább büntetik mint a közszférában dolgozó nyugdíjast?
Diszkriminácó?
Csizmás Kond
@eszegfu: ...hiszem vagy sem egy országgyűlési képviselő nem köztisztviselő...vagyis kaphat nyugdíjat és fizetést is és bármilyen juttatást is.
eszegfu
@1magyar: Sajnos szerintem is diszkrimináció! Nem mindegy, hogy vállalkozói szférában, vagy a közszférában helyezkedik el nyugdijasként. A vállalkozóiban dolgozhat nyugdijasként korlátlanul, de csak ha betöltötte a reá irányadó nyugdij korhatárt... ha nem, akkor a mindenkori minimálbér 18-szorosáig, ezen felül szünetelteti a nyugdiját, vagy nem dolgozik.
A közszférában nyugdijasként dolgozóknak fel kell függeszteniük a nyugdijukat, amig közalkalmazottként ujrafoglalkoztatják őket.
1magyar
@eszegfu: De akkor a Tarlósnak fel kell függeszteni a nyugdíját?
eszegfu
@Eriksson: Lehet, hogy rosszul fogalmaztam... semmiképpen nem gondoltam, hogy "jótékonykodnának", de ha 1x rászántak egy összeget, akkor esetleg a magasabb nyugdijjal rendelkezők ne kapjanak (magamat is inkább idesorolom) és 2x annyit a kisebb nyugdijasok. Ez csupán az én véleményem.
papa.49
Egyáltalán minek nekik nyugdíj, nekem ha dolgozni akarok akkor el kell döntenem a fizetést, vagy a nyugdíjat választom nekik miért jár helyből, mert pénzéhes szemétláda mind!!!
Szókrakész
Vajon a bözsi utalvány a parlamenti Gundel büfében levásárolható?

Mert ha nem, akkor Harrach nagyon haragos lesz, hogy fogyóznia kell.
Eriksson
@eszegfu: Nem lenne igazságos.
Hányan, de hányan vannak, akik mindenféle alkalmi munkával próbálják egy munkahely kötöttségét elkerülni mondván, hogy a zsebbe pénz, tiszta pénz, s különben is ők meg sem érik a nyugdíj korhatárt. S ha a végén mégis, akkor ők lesznek a legrászorultabbak. Nem hallottál még ilyenekről?
A komoly öngondoskodók rovására az ilyenek ne akarjanak nyerészkedni. Mindenkinek van cca 40-45 éve, hogy megalapozza a nyugdíjas éveit.
eszegfu
@1magyar: Nem, csak a "kisembereknek"! Most néztem meg még alaposabban a közalkalmazotti törvényt... 2012.márc. 1-től a közalkalmazotti törvényből egyszerüen kivették pl. az országgyülési képviselőket és ők innentől közszolgálati tisztviselők és rájuk már nem vonatkozik, tehát vélhetően Tarlós sem közalkalkalmazott, hanem közszolgálati képviselő, u. ugy mint az összes parlamenti képviselő. Jól kitalálták!
eszegfu
@Eriksson: Nyilván, amikor pénzről van szó, biztos, hogy nem mindenkinek "igazságos". Elfogadom a véleményedet, van ilyen is. Van a környékükön egy 45 év körüli házaspár 1 gyerekkel. A férfit a minimálbérrel alkalmazzák, de kap még mellé is, különben legálisan nem keresne annyit, hogy ki tudják fizetni a lakáshitelüket (a feleség pénzéből pedig az összes többit). Neki is hiába beszélek: a legnagyobb érve, hogy egyszerüen minden hónapban igy is minuszba kerülnek, állandóan van apró-cseprő kölcsönük. Nem tudok őket sem elitélni, mert nem tudom: én mit tennék az adott helyzetben?!
eszegfu
@Csizmás Kond: 12:13 Teljesen igazad van!!! 2012. márc 1-től nem közalkalmazottak, hanem közszolgálati tisztviselők. Bevallom erre a kis nüansznyi eltérésre nem is figyeltem fel.
Eriksson
@eszegfu: Na látod! Nekik az átlagnál többre futja, s ennek megtartása érdekében lemondanak a leendő nyugdíjuk nagy részéről. Ők lesznek az újabb rászorulók, akik a lakásrezsijüket sem tudják majd kifizetni.
Mit lehetne tenni? Amit Merkel is mindig mondogat: Spórolás, megszorítás, igények visszafogása. Mert a kölcsönöket egyszer vissza kell fizetni mindenképp, még ha rámegy a kölcsönből épült házunk, akkor is. Aztán se pénz, se posztó, se lakás, se nyugdíj. Csak a rászorultság.
Clavigo
Faccfej,,,ez közpénz,,azt hiszem. Ebből jótékonykodsz Körösztyénszájszagú ??
eszegfu
@Eriksson: Nem tehetek róla, de ha valaki most rászorult, nem igazán érdekel: hogy volt bejelentve, vagy milyen hitele volt... attól még ma fázhat és éhes is lehet... és hiába tudom, hogy van igazságod...
Eriksson
@eszegfu: Hagyjuk. Neked is van igazságod, de senki nyomorán mi nem tudunk változtatni. S ha az állam akar egy utalványt adni Karácsonyra, annak örülni kéne, nem fikázni. Mert minden kis segítség segítség, pláne egy rászorulónak. S talán nem nekünk, a meleg szobában jóllakottan, szgép előtt ülve kellene ezt megvitatnunk.
Bár ez a kis cikk is bizonyítja, hogy a legjobb szándékú segítség is anyázásba torkollik. Akkor az adományozó részéről nem mindegy, hogy adnak, vagy nem adnak? Így is, úgy is szaralakok lesznek.
CsipkeRózsa
Az Erzsébet-utalványt kibocsátó cégnek több milliárdos bevétele keletkezik évente. Az utalványt forgalmazó cég szintén nagy pénzt szerez a forgalmazásból. A megmaradt utalványok értéke is nagy szokott lenni, most a nyugdíjasok által jobban elfogynak az utalványok.

Sokan, többféle módon gazdagodnak belőle. Még mielőtt valaki elájul Orbán jólelkűségétől.

Amennyiben ez a 10 ezer Ft a várható inflációt akarja kompenzálni, akkor a nyugdíjasok rosszul járnak, mert a törvény szerint a nyugdíjkiegészítés többet ért volna, mivel az beépül a nyugdíjba, a 10 ezer Ft pedig nem. Arról viszont nem hallottunk semmit, hogy erre az évre mennyi a várható infláció.
varrólány
Ugyan mikor volt igazságos elosztás bármikor is , valamikori történelmi időkben. Nem igazán helyes hogy a magasabb nyugdíjat kapók is részesülnek utalványban. de ha határhoz kötik az megint vita tárgya lenne.
Akit sért az összeg mert túl kevés vagy tiltja a hite , az elvei , vagy befolyásoltság tényét véli felfedezni vagy önérzetében sértve éri magát vagy csak egyszerűen dacból nem akarja elfogadni , az ajánlja fel másoknak és akkor megnyugszik meg még segít is.
justhpeter
Harrachnak minden jár. Igazán becsöngethetett volna ő is az öreg nácihoz. Rubovszky bácsival kézen fogva..
Gyuri Géderről
Rá van szorulva a szerencsétlen, mivel csak kajára lehet beváltani.
moareka
Meg ne próbálja vasárnap levásárolni!!!
korell
@varrólány: Minden hatàrhoz van kötve. Pl. Nyugdíjminimumhoz . Gyv .támogatáshoz, stb. A nyugdíj melletti jövedelem is hatàrhoz van kötve.
(Kivéve a gyevi bírók. Ők törvényen felül állnak.)
Soha nem volt igazságos a rendszer? Ez elég indok, hogy botrányos módon élősködjenek rajtunk? Szerintem nem.
A mindenre bólogató a "bűn rosszra" is bólogat.
Nem más történik, mint aprót szórnak az urizálók a nép közé, hogy az felfelé pislogjon hűdégesen.
Aki ezt nem érti az nemes egyszerűséggel kifejezve "hülye"!
kopacsijanos
Szerintetek a rokkantak is kapnak valamit vagy csak lószart!
Desischado
@nezelodo: Igazad van, nekem is ez a véleményem. Szó sincs itt szívjóságról, a választás miatt van az egész. Úgy látszik, a nyugdíjasok sem mind hülyék, és orbánék erre most jöttek rá. harrach meg szégyellje magát, van bőr a képén jó vastag, az biztos. Kiváncsi lennék rá, ha nem kapna pénzt, akkor is ott kolbászolna a Parlamentben? Kötve hinném! Aljasok, és vérlázító, hogy ennyire hülyének néznek mindenkit, és alázzák az embereket!
Clavigo
@kopacsijanos: Orbán elvtárs birodalmában nincsenek rokkantak..,
herczeg0210
Ami jár az jár! Ez nem "tisztelet díj" mint az egy milla...
Eriksson
@Desischado: Csak azt lehet hülyének nézni és alázni, aki alkatilag alkalmas rá, viszont van néhány megfontolandó tanács:
Ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el.
Ajándék lónak ne nézd a fogát.
Ki a kicsit nem becsüli, nagyot nem érdemli.
Stb...stb...
Aki Én
@Eriksson: 10:04
Aki hülye, halljon meg...
Eladott Ország
Egy tucatnál is több képviselő dolgozik a nyugdíjkorhatár után. Nekik képviselői fizetésükön felül jár a nyugdíj , továbbá a tízezer forintos Erzsébet-utalvány is. Ez nem kettős mérce? Mire ez a marhára nagy szociális érzékenység karácson előtt a nyugdíjasok felé? Tán nem a választás közeledte, hogy megmaradjon a zsíros bödön?-gyalázat.
CsipkeRózsa
@kopacsijanos: úgy hallottam, a rokkantnyugdíjasok is kapnak.
Levendula
Gondolom, bedobja a tízest vasárnap a templom i perselybe...
Eriksson
@Eladott Ország: De ők nem mennek a Blahára az ingyenkonyhára, s így több jut a rászorulóknak. Ezt is vegyük figyelembe. :)
Eladott Ország
@Eriksson: nagy bennük a szociális érzékenység, meg a konstans 28.500 ft. minimálnyugdíj.
Eriksson
@Eladott Ország: Bizony, túlbuzog. :)
kisrigó
@Nessy: Kedvelem ezt a dumát, hogy "hogy jótékony célra áldozom". Csak én hiányolom, hogy ezt a sok jótékonykodást még sehol sem olvastam, hogy valaki megköszönte volna. Bedobják ezt a kincstári szöveget, mindenki nyugodjon meg, mi tudjuk a dolgunkat. Aki nem hiszi, járjon utána! Egyébként meg le vagytok szarvasbőrrel takarva!
Desischado
Most hallottam, hogy állítólag csak a cba-ban lehet levásárolni. Remélem, nem igaz, mert nehogy már ehhez a hitvány baldaufnak legyen jó! Arról nem is beszélve, hogy a cba a legszemetebb üzletlánc! Ti tudtok erről valamit?
Lepényleső
Kiegyeznék vele ha csak az járna nekik,de sokkal többe kerül nekünk,hogy a szájuk is?
Edmond Dantes
Harrach Péter jó keresztényként azonnal felajánlja nemes célra,mivel szabadulni akar a szégyentől.Én ezért a sajátomat elküldeném neki,megérdemli.Ráadásul még a kormányhivatalok alkalmazottjait is meg akarják alázni,legyenek ingyen postások is.Miért nem Harrach,Lezsák meg a többiek hordják ki,ráérnek,legfeljebb nem nyaljál addig Orbán seggét.
kiscsillag66
@Edmond Dantes: Ne bántsd szegény Harrachot! Nézz rá, a hátára van száradva a gyomra. Hadd egyen! És többiek is.
Gyuri Géderről
Lehet, hogy jótékony céllal felajánlják a gázszerelőnek?
not me
Ti barmok, tényleg jónak képzelitek magatokat ettől?
Szánalmasak vagytok, ti sehonnai bitangok, ti velőtökig romlott senkiháziak!
Csak a vakok (elvakult seggfejek) nem látnak át a szitán.

harrach péter - te pokolfajzat -, csak neked: NEM JUTSZ A MENYBE, BASZD MEG - VÁGOD, GECI!?
quadrocopter
@human: A birka magyar a saját akasztását is megszavazná, ha nem látja a kötelet!
human
@quadrocopter: Nem tudok haragudni arra, aki abban a pár ezer forintban azt látja, hogy talán tud sapkát vagy füzetet venni a gyerekének. Arra tudok haragudni, aki elégedetten elteszi a plusz lóvét, pedig nem is szorulna rá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.