Tavaly még "csak"  25 milliárd forintot különített el a kormány reklámköltésekre, idén viszont a csillagos ég szabhat határt a beszerzéseknek – írja a 24.hu.

A lap az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján közzétett dokumentumban szúrt ki egy nagyösszegű reklámköltést.

AZ ÁKK 1,44 milliárdos keretszerződést írt alá a Mindshare Médiaügynökség Kft.-vel

“állampapírok értékesítésének támogatása érdekében biztosított belföldi kommunikációs szolgáltatások nyújtására” idén október 24. és 2017. augusztus 10. között.

Egy érdekes összevetés, hogy mire is elég ez az 1,44 milliárd forint:

- A KSH 2015-ös adatai szerint a háztartások egy főre eső havi fogyasztási kiadása 74 608 forint, tehát ennyi pénzből 19 600 fő havi, háztartási kiadásait lehetne fedezni. Ez nagyjából Dombóvár lakosságát jelenti.

- A Magyar Nemzet szerint 1,4 milliárd forintba kerülhet az a luxusjacht, amin Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, nagyvállakozó, az Echo TV friss tulajdonosa hajókázott az Adrián.

A 2015-ös, 25 milliárdos pályázatig leginkább a balos érdekkörhöz sorolták a vállakozást, egy Magyar Idők cikk szerint a Mindshare 2006-ban 186 millióért szerződött a Belügyminisztériummal PR-anyagok megjelentetésére. A Figyelő pedig arról írt, hogy 2009-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel kötöttek előnyös szerződést. 

2014-ben, a kormányváltás után viszont már a BKK-val szerződött közlekedésszervezés és közlekedésfejlesztési munkálatokra 242 millió forint értékben.

A Mindshare tavaly, a Szijjártó Péter barátjaként emlegetett Trinity vezette konzorcium és a Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba-féle Network 360 Reklámügynökség Kft- által vezetett konzorcium mellett elnyerte a lehetőséget, hogy induljon az állami reklámpályázatokon.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Erre van pénz a nyugdíjasokra nincs, pedig ha mi nem vagyunk ez a siserahad max. libapásztor lehetett volna!!!
Nagy Mária
Értem, akkor ezért csökken-hónapra az állampapír befektetésem.
namihami
Biztos azért kellett ennyire felemelni a reklámköltségeket, mert rohamosan nő iránta a kereslet. Már nem győzik eladni ezeket a papírokat. Vagy még az lehet a dologban, hogy valamelyik ""pasaparki új haver"" is szeretne egy kis reklámpénzhez jutni.
Melyik tűnik valószinűbbnek?
papa.49
A legvalószínűbb, hogy a kutyának se kell, ezért nyomják a reklámot!!!
Jozefina
Kinek a zsebébe vándorol ez a temérdek pénz??? Valaki/kik megint lenyúlják!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.