A legjobb szegénységpolitika, ha munkát adunk az embereknek, és ezt a kormány következetesen végigviszi – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a kormány intézkedéseinek köszönhetően 2011-től folyamatosan javultak a foglalkoztatási mutatók, a jelenlegi 72,4 százalékos foglalkoztatási ráta 2,6 százalékkal magasabb a korábbi évek átlagánál.

Az Emmi által szervezett, Védelem, aktivitás, képessé tevés című konferenciasorozat részeként megtartott rendezvényen az államtitkár a foglalkoztatási adatokhoz hozzátette: 138 ezerrel dolgoztak többen tavaly, mint egy évvel korában, úgy, hogy a közfoglalkoztatottak köre 11 ezer emberrel csökkent.

Rétvári Bence beszélt arról is, a legfrissebb adatsorok szerint az emberek jó részének már van pénze arra, hogy ne csak az alapszükségleteit elégítse ki. Ilyen adatként említette például az étteremlátogatási mutatókat vagy a háztartások internet-előfizetési arányának növekedését. Míg 2012-ben az emberek a jövedelmük 60 százalékát a megélhetéssel kapcsolatos alapvető kiadásokra fordították, addig 2015-ben ez a szám 57 százalékra csökkent.

Az államtitkár kiemelte, a munkahelyteremtéssel, a családtámogatási rendszerrel, az adópolitikával sikerült olyan alapot teremteni, amely lehetőséget nyújt kikerülni a szegénységből. Ma már a gyermek vagy több gyermek vállalása nem vezet szegénységhez – fogalmazott. Megjegyezte, a családok, nagycsaládok támogatása nem egyfajta előjog, hanem inkább tompítja azt az anyagi hátrányt, amely a gyermekvállalással járhat.

Rétvári Bence elmondta, az adatok szerint a legnagyobb növekedés az "alsó négy jövedelmi tizedben" történt, a középső rétegek átlagos mértékben tudták javítani jövedelmi pozíciójukat.

Az államtitkár kiemelte, hogy a pozitív változások ellenére van még feladata a kormánynak, ez pedig az országon belüli területi különbségek csökkentése, ide értve a családok segítését, a képzést, a szociálpolitikai és egészségügyi helyzet javítását.

Rétvári Bence szólt arról is, hogy a kormányzati intézkedéseknek – devizahiteles mentőcsomag, rezsicsökkentés – köszönhetően nagymértékben csökkent azoknak a száma, akiknek a hiteltörlesztéssel kapcsolatos hátralékuk van vagy nem tudják megfelelően fűteni a lakásukat. Kitért arra is, hogy nőtt azok száma, akiknek van anyagi tartalékuk egy váratlan kiadás fedezetére.

Az államtitkár előadásában azt mondta, vannak még, akiknek segíteni kell, de bízik abban, hogy a következő években is tud a kormány hasonló lépéseket tenni a szegénység enyhítésében.

A munkahelyteremtésre épülő szociálpolitika sikeres és eredményeket hoz – jelentette ki Rétvári Bence.

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Akkor elmondhatjuk, hogy tehetősek vagyunk. Van internetünk. És két lábunk, két kezünk és fejünk, amiben agy van. Azzal gondolkodunk. Hogy kire szavazzunk 2018-ban...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@prime777: (23:19) Az is mulatságos, amit Te írsz! :)
A minimálbér emelése semmit nem old meg, csak tönkreteszi a kis- és középvállalkozásokat! Megy a pénz zsebbe feketén, vagy nem megy!
Ezért jelentkezik pl. a vásárlóerőnél nagyobb kiadás, mint a bérből kiáramlás.
prime777
@verőce21: "A minimálbér emelése semmit nem old meg, csak tönkreteszi a kis- és középvállalkozásokat!"
Igen,ebben van igazság,de most emberhez méltó fizetésekről beszéltünk, illetve írtál te.
Pár hete olvastam egy cikket,hogy "havi 200 ezer alatt túlélés az élet".
Ugyan már!
Persze minden pénzt el lehet cseszni.
De szerintem 150 ezer forintból - ha az embernek nincsen adóssága és saját lakással is rendelkezik akkor szépen ki lehet jönni ,és még marad is nyaralásra.
A havi 200 ezer lenne persze az optimális.
Viszont az országban szerintem az emberek 60%-a még mindig 80-100 ezer nettó között keres.
Ezért gondolom azt,hogy ez a kormány - azon kívül ,hogy milliárdosokat nevel EU és közpénzeken,azon kívül nem sok mindent csinál.
Ja meg nemzetieskedik,ezt kihagytam.
Na ahhoz még értenek.
not me
rétvári bence az angyalarcú Sátán ivadéka azt mondja, hogy...
Senki normálist nem érdekel, hogy mit mond rétvári bence az angyalarcú démon.
verőce21
@prime777: (00:12) Mennél több a jövedelme valakinek, annál többre van szüksége.
Hidd el, nem jó gazdagnak sem lenni. Naponta jön a masszőr, a körmös, a lábápoló, a személyi edző, hajnalban kelt a lovaglótréner, stb. fárasztó élet.
Alig van ideje az embernek bemenni dolgozni...:)
prime777
@verőce21: "Alig van ideje az embernek bemenni dolgozni...:) "
Na igen,ez ma a fideszes mentalitás.
Dolgozni nem akarok, de pénz az legyen dögivel.
A baj itt,hogy az a "más" pénze.
Fordítva ülnek ők a lovon és baromira pökhendik.
Az ilyen emberektől minden kitelik sajnos.
Egyszóval a velejéig hitvány szar ember az ilyen.
Azok akik saját erőből és tudásukból jutottak valahova azoktól nem sajnálom.
De azok nem is kérkednek ezzel és bőszítik a szegényebb réteget.
Amúgy amit leírtál abban benne van minden a mai tróger ,teljesítmény nélküli fidesz közeli bagázsról.
Sok csaholó kutya van körülöttük ,akiknek folyik a nyála egy kis ingyenélésért.
Csak remélni tudom,hogy ez nem saját tapasztalat amit írtál,azon kívül,hogy mérhetetlenül arrogáns. :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.