Péntekig, december 16-áig igényelhető térítésmentesen a méhnyakrák elleni vakcina azon lányoknak a számára, akik az általános iskola 7. osztályába járnak – mondta Szentes Tamás országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornának hétfőn.

Az elmúlt években az érintetteknek mintegy 75 százaléka igényelte a védőoltást, idén ez az arány várhatóan magasabb lesz.

Önként vállalt oltásról van szó, amelyhez szülői beleegyezés szükséges, ezért az oltás úgy igényelhető, hogy a szülők visszaküldik a beadhatóságról szóló nyilatkozatot.

Évente több mint 1000 méhnyakrákos daganat igazolódik és évente mintegy 400-an vesztik életüket miatta – mutatott rá a tisztifőorvos, aki szerint ennél is többre tehető azoknak a száma, akik emiatt elvesztik termékenységüket.

Szentes Tamás a műsorban arról is beszélt, hogy a múlt héten agyhártyagyulladásban elhunyt gimnazista környezetét felmérték, és mintegy 50 embert részesítettek antibiotikumos védelemben. A hétvégén felmerült, hogy ennek ellenére kialakult a betegség valakinél, de ez nem igazolódott, így elmondható, hogy sikerült a diák környezetét megvédeni – közölte.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Utána viszik Ukrajnába a védőoltásokat!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.