A MÁV-csoport a már folyósított havi béren felül egyösszegű, egyszeri kifizetést utal át karácsony előtt a nem vezetői munkakörben foglalkoztatott mintegy 35 ezer munkavállalójának, a pluszpénz összege 45 ezer forint, a Záhony-Port Zrt. munkavállalóinak pedig 20 ezer forint.

A MÁV Zrt. csütörtöki tájékoztatásában felidézte: a MÁV és a szakszervezetek között februárban létrejött bérmegállapodásban a vasúttársaság vállalta, hogy ha a gazdálkodási eredmények fedezetet biztosítanak, akkor a negyedik negyedévben javaslatot tesz egyszeri kifizetésre.

A vasutas érdekegyeztető tanácsban folytatott csütörtöki tárgyaláson a munkáltató és az érdekképviseletek megállapodtak, hogy a MÁV Zrt., a MÁV-Start Zrt., a MÁV Szolgáltató Központ Zrt., a MÁV FKG Kft. és a MÁV Vagon Kft. munkavállalói 45 ezer forint, a Záhony-Port Zrt. dolgozói pedig 20 ezer forint egyszeri kifizetést kapnak az elkötelezettség erősítésének és a munkavállalók megbecsülésének jeleként – fogalmazott közleményében a vasúttársaság.

Közölték azt is, hogy a munkáltató és az érdekképviseletek folytatják a bérezésről és a kollektív szerződésről szóló, november végén megkezdett tárgyalásokat.

A Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) közleménye szerint a cég első ajánlata bruttó 35 ezer forint volt, ezt a szakszervezet méltatlannak találta. A súlyos munkaerőhiány miatt a vasutasok gyakran több ember munkáját végzik, több műszakban és ünnepnapokon is dolgoznak, gyakran igen rossz körülmények között, ezért olyan mértékű az elvándorlás, hogy ez bizonyos területeken már kockázatot jelent – hangsúlyozták.

A szakszervezet a bruttó 45 ezer forinttal sem elégedett teljes mértékben, de be kellett látni, hogy pillanatnyilag erre van lehetőség – közölték.

A közleményben Meleg János, a VSZ elnöke jelezte, az érdekképviselet továbbra is kitart korábbi követelései mellett. A szakszervezet tervezhető életpályamodellt, lényegesen jobb béreket, lényegesen jobb munkakörülményeket, az elvtelenül szigorú és ésszerűtlen vizsgáztatási rendszer felülvizsgálatát és már az iskolákban megalapozott utánpótlási rendszer kidolgozását várja a cégvezetéstől, ehhez a VSZ továbbra is felajánlja a segítségét – fogalmaznak a közleményben.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
...Felcsúton,ahol eltelik úgy hónap,hogy senki nem ül a vonaton?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.