A tudás visz előre – mondta Kövér László házelnök a nehéz körülmények között élő tehetséges gyerekek támogatására alapított MKB ösztöndíj átadásán pénteken, Budapesten.

Az Országgyűlés elnöke, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke az MKB ösztöndíjasait a szerencsésebbeknek nevezte, akik kiemelkednek az átlagból, mert több tudást tudnak szerezni, több eszük van, és ehhez a szüleiknek köszönhetően több szorgalmuk is.

Azért is szerencsések az ösztöndíjasok, mert mögöttük áll egy szponzor, az MKB Bank, amely a pénzintézet számára legválságosabb időszakban sem szüntette meg a programot, hanem fenntartotta azt – tette hozzá.

Az MKB Bank 1997 óta száz tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő gyerek és fiatal tanulmányait segítette.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Az jó. Akkor a PISA teszt megmagyarázza miért toporgunk egy helyben, mikor éppen nem csúszunk hátra valamiben.
Vagyis pont nem az oktatást kellene tönkretenni, ha előre akarunk haladni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Grafix69
@Klubtag: Mennyjenek a picsába , gondolom neked is ez a véleményed.
nevemnick
A p-a-x-i-t is visz előre lacika, sőt még magasba is emel!
glorianna
Azért ez elég lehangoló... 1997 óta, tehát csaknem 20 év alatt mindössze 100 gyereket támogatott az MKB? Átlagosan ötöt egy évben? Ez a szám még akkor is megalázóan kicsi volna, ha az összes Mo-n működő bank segítene 5-5 gyereket...
Lepényleső
Egyetértek;a tudás-tudni kéne félreállítani azokat,akik a többségen élősködnek?
kukac50
A tudás az nagyon fontos! Pökhendi viselkedést Te hol tanultad? Melyik iskolában tanítanak ilyen undorító viselkedésre beszédre mint amilyen a parlamenti ülésszakokon látható?
Minden képviselőnek politikusnak kutya kötelessége válaszolni az újságíróknak riportereknek a feltett kérdésekre, Nem mellé beszélni,mert sok politikus még a kérdést sem tudja felfogni megérteni, mert számtalan esetben nem a kérdésre válaszolnak. ilyenkor a jó k...a anyjukba küldöm Őket. Ők szolgák a NÉP szolgái, adófizetők pénzén élősködnek elvárható a becsületes válasz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.