Előzetes letartóztatásba helyezték a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetőjét pénteken Szolnokon. A bíróság döntése nem jogerős.

Papp Judit, a Szolnoki Törvényszék sajtószóvivője a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta: a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. Ennek indoka, hogy a gyanúsított a nyomozó hatóság elől már korábban megszökött, külföldre távozott és csak nemzetközi elfogatóparancs alapján sikerült kézre keríteni. Továbbá szabadlábon hagyása esetén megalapozottan lehet attól tartani, hogy veszélyeztetné a bizonyítási eljárást.

A bíróság döntése nem jogerős, mert a gyanúsított és védője fellebbezett a döntés ellen, elsősorban házi őrizet elrendelése érdekében. Az ügyész a döntést tudomásul vette – tette hozzá a sajtószóvivő.

Papp Judit közölte: a Szolnoki Törvényszék soron kívül bírálja el a fellebbezést, várhatóan még karácsony előtt döntenek arról.

Balázsné Busku Terézia, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta: különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják a nőt. A büntetési tétel 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés, viszont halmazati büntetésként akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik a gyanúsítottat.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Azért az érdekes, hogy itthon sok éven keresztül tudott piramisjátékot építeni, de külföldön pár hónap alatt lebukott. A másik érdekesség, hogy egy károsult a rendőrségi kihallgatáson elmondta, hogy hol lehet a tolvaj néni. Mégis annak ellenére nem találták a hatóságok, hogy még csak nevet sem változtatott.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Szépen megvárták míg minden nyom kihűl, a bizonyítékok ,,ki tudja hol vannak,, na akkor most már ellehet kezdeni a bizonyítást, hogy már nincs mivel, az nem baj, az a 20 milliárd se kerül vissza a gazdáihoz!!!
human
@papa.49: Állítólag valami titkos meccénás pénzelte a kilétét egy darabig. Na vajon érdekelni fogja a hatóságokat, hogy ki lehetett ez a jótét lélek?
papa.49
@human: Elvitt magával néhány millát, csak hát a ,,vére nem hagyta nyugodni,, ott is ,,brókerkedni kezdett, csak ott nem a szartolcsy féle nemzeti bank van, ott értenek is ahhoz amit csinálniuk kell!!!
human
@papa.49: Néha az az érzésem, hogy én vagyok Mézga Aladár a Dilibolygón. youtu.be/bLqyfSmmO1s?t=14m23s

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.