Bűnösnek mondta ki a "hanyagság" vádjában Christine Lagarde-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert hétfőn az illetékes francia bíróság a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében, de mentesítette a büntetés alól.

A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) 2014 augusztusban indított előzetes eljárást az IMF-főigazgatója ellen az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben, amelyben az állam 403 millió euró (126 milliárd forint) kártérítést fizetett Tapie-nak, a cég korábbi tulajdonosának.

A párizsi fellebbviteli bíróság tavaly úgy döntött, hogy az üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak a teljes összeget. A kártérítésről Lagarde pénzügyminisztersége (2007-2011) idején született döntés.

Az ügyészség 2011-ben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyben, s eddig őt ember ellen emelt vádat.

A múlt héten lefolytatott per utolsó napján Christine Lagarde azt mondta: nem is gyanította, hogy csalás is állhat az ügy hátterében. Az IMF-vezér könnyekkel küzdött, amikor arról beszélt, hogy az öt napig tartó meghallgatása az "elmúlt öt év megpróbáltatásainak vetett véget". A 60 éves volt politikus, aki Nicolas Sarkozy államfősége idején vezette a pénzügyi tárcát, azt vallotta, hogy a döntésében kizárólag az államérdek védelme vezérelte.

Az ügyészség egyébként az IMF-vezér felmentését kérte az ügyben. Christine Lagarde nem volt jelen az ítélethirdetésen, ügyvédje, Patrick Maisonneuve viszont jelezte, hogy elképzelhető, a semmitőszékhez fordulnak a teljes felmentés érdekében.

A Nemzetközi Valutalap igazgatótanácsa hamarosan összeül, hogy megvitassa a hétfői ítéletet – jelezte a washingtoni székhelyű szervezet szóvivője.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.