Az elmúlt évekhez képest példátlan ütemben nőtt a kilakoltatások száma 2016-ban – írja a Magyar Nemzet.

A negatív csúcs vélhetően annak a következménye, hogy az elmúlt években még moratóriumok óvták a devizahiteleseket az utcára kerüléstől, idén márciusban viszont megszűnt a törvényi védelem.

Bár a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar még nem összesítette a decemberi adatokat, becsléseik szerint az ingatlan-birtokbaadások száma március és december között meghaladta a 3100-at.

A legtöbb adóst, több mint 1400-at bírósági határozat alapján lakoltattak ki. Több mint 1450 adósnak azután kellett távoznia lakásából, hogy a tartozása ügyében eljáró önálló bírósági végrehajtó elárverezte az ingatlanát.

A lap információi szerint jövőre még nagyobb kilakoltatási hullám várható. A köztestület honlapja szerint az árverezésre váró ingatlanok száma meghaladja a 10 000-et.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zeta
Magyarország Erősödik!
Ki érti ezt?
wpym
Itt az eredmenye a felelotlen hitelfelvetelnek. Ez van (es a bozot) sracok! Boldog karacsonyt! lol
sziha
Na akkor igy akarjatok megvedeni Europat is, vitya?
justhpeter
Jövőre le fognak menni az ingatlanárak és a meggazdagodott fideSS-paraziták egész lakótelepeket vehetnek majd meg.
sziha
Vagy csak Eltolcsy nem akar tobb alberletet fizetni. Ezt csak konnyebb kimagyarazni...
Nessy
Még szerencse, hogy "család barát". deviza hiteleseket megvédő kormányunk van. Ja, hogy olyan árfolyamon forintositottak, hogy azóta a duplája a tartozásuk? Igy jártak. halleluja!
ila51
A bank megmondta , annak való a hitel , aki hitelt érdemlően bebizonyítja , hogy nincs rászorulva.
A többi aki beúszik a csőbe , az fizeti a fájdalmasabb részét.
Természetesen egy ügyes vállalkozó a hitel révén tudja lehúzni az összes tejszínt.
quadrocopter
és mennyire meg tud sértődni a rühes Orbán-maffia, ha emberjogi támadás éri a csürheqrmányt!
rokker33
Én úgy emlékszem hogy a Gyurcsány idejében volt ez a nagy hitel felvevés majd pár hónapra rá a duplájára nőtt a deviza hitel és az emberek sz,rba maradtak!A kormány persze nem segített és ez forgatókönyv szerint zajlott és zajlik még a mai napig ami ellen egyik kormány se tesz semmit!Sajnos ez egy jó üzlet ahol a szegény emberek szívták meg!
desiro
@rokker33:Rossz a memóriád az orbán és bandája vezette be és a kósa meg a zselé haju barom pofázása után dőlt be a forint amin ők jól meg is tollasodtak.
2010-óta nem volt 300 Ft. alatt az Euró. Mit is mondott g. orbán: annak a miniszterelnöknek le kell mondania akinél eléri az Euró a 300 Ft-ot.
magyarbakancs
"Soha nem lakoltattak ki annyi családot, mint 2016-ban"
Lakás nélküli ország.
Magyarország jobban teljesít.
Erősödik az ország.
Lásd s sok költöztetőt.
papa.49
Jól ,,megvédték,, a devizahiteleseket, hja semmit nem tesznek akkor se jártunk volna rosszabbul, mint így!!!
rokker33
@desiro: @Horizont: akkor 2010 után volt ez a nagy és olcsó hitel felvétel amit az emberek 90% a megszívta?Össze folynak az évek arra emlékeztem hogy gyurcsány vagy Bajnai idejébe volt ilyen lehetőség.Mi régen vettünk fel hitelt úgy 1995 ben utoljára és az 2005 be járt le azóta kerülöm a bankokat!!
Nessy
@rokker33: Nos, én még régebben, és Antal kormány idején a 3 % lakásfelújítási hitel kamata egy nap alatt 32 % lett.
Nem tudom, néz e tv-t. Minden második reklám a hitelfelvételre buzdit, amivel sajnos így karácsony táján élnek is sokan! A 0,5 % betéti kamattal szembe minimum 10 % és innen a csillagos ég. Ja, és a 0,5 %-ból még 16% adó + 6 eü járulék.
Jozefina
Kellenek a lakások a rászoruló fidesz-kdnp-s dolmányos keresztény magyaroknak!!??
Eladott Ország
Azonban az nem érthető, hogy a kormány a világon semmit nem tesz a szabad szemmel is jól
látható, közelgő szociális katasztrófa ellen. Nem épülnek olcsó bérlakások. Az országban üresen álló, lakatlan ingatlanok megvásárlása, vagy bérbevétele is megoldás lehetne. Bármi, ami ezeknek a családoknak a sorsát megoldhatná. Sok kilakoltatott, vagy kilakoltatásra váró
dolgozik. A bokorból, vagy hajléktalan szállóról ezt hogyan fogják megoldani? A szakadék szélén kapaszkodó családokat taszítanak a mélybe akkor, amikor tényleges és konkrét intézkedések helyett a mellüket verdesik. Ezeknek a családoknak szinte mindegy, hogy Gyurcsány, vagy Orbán kormánya taszított kit, mikor és hová, számukra most kell megoldás. És most kizárólag a jelenlegi kormány tehetne valamit.
kissé felnőttem
erőminiszter tud erről és lapit rendesen nem lázong dicsértessék?
qxy
de szeretném látni ha bukik a Fidesz ez lenne vele. .- Nem rég kaptam de megosztom
.-Amikor “Czinege elvtárs” felépíttette a honvédséggel rózsadombi házát (ma ez már egy “piti kis viskó”), akkor a szóbeszéd szerint a házavatón - hívatlanul - megjelent Kádár János. A hangulat lefagyott. Kádár körbenézett, majd így szólt:
Gratulálok Czinge elvtárs, hogy sikerült megépítenie a mindenkori honvédelmi miniszter házát - majd letette a pezsgős poharat, s távozott.
Ez eddíg szóbeszéd. De az tény, hogy amikor Czinege távozott a kormányból, akkor ebből a házból kiköltöztették egy honvédségi lakótelepi lakásba. A TV híradó tudósítójaként ott voltam. Aznap este látható volt az MTV-n. Ha azóta nem törölték le, akkor ma is ott van az archívumban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.