10 milliárd forintot kapott a kormányól idén a Szegedi Ifjúsági Centrum, amiről hivatalosan nem is lehet tudni, hogy micsoda – írja a Délmagyar.hu. Az önkormányzaton sosem hallottak még róla, de a lap úgy tudja, a püspökség kapta ezt a pénzt stadionra.

A Portfolio.hu írta meg hétfőn, hogy a kormány példátlan döntést hozott: csupán az Orbán Viktor által aláírt, szombati Magyar Közlönyben megjelent egyetlen mondat utal arra, hogy a kormány azonnali hatállyal 306,8 milliárd forintot csoportosít át az egyes költségvetési fejezetek között az idei költségvetésben.

Kiderül belőle, hogy 40,2 milliárd forinttal jut kevesebb kiemelt közúti projektekre, és 40 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnál. 39 milliárd forinttal több megy viszont az egyedi sportlétesítmény-fejlesztésekre, és a határozat szerint a Szegedi Ifjúsági Centrum még idén kap 9,7 milliárd forintot a kormánytól.

A Délmagyar az önkormányzatot kérdezte meg, mi az a Szegedi Ifjúsági Centrum, de azt felelték, ők sem tudják, nem hallottak még róla, ők is a Magyar Közlönyben olvastak a támogatásról. A lapnál úgy tudják: a püspökség kapta a támogatást a kormánytól a Dorozsmai úti focipálya körüli területre, ahol ifjúsági centrumot alakítana ki.

A Szegedma.hu érdeklődésére a Szeged 2011 Kft ügyvezetője megerősítette az információt, a vonatkozó költségvetési tétel valóban a szegedi futballstadion megépülését segíti. A beruházás részleteit Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyés püspöke a egy sajtótájékoztató kereteiben ismerteti majd.

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Valamire való egyházi vezető elfogadhatná ezt,ha tisztában lenne a valós szegénységgel?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Lepényleső
Valamire való egyházi vezető elfogadhatná ezt,ha tisztában lenne a valós szegénységgel?
Clavigo
Vazzze,,,Ezt a barmot ( kegyes Urunkat ),,mikor látta utoljára orvos,,???, Mikor megszületett ??
Zeta
Lassan azok sem tudják, akik kapják a támogatást, hogy kapják.
Az egyház halgat, bólogat, mint az átkosban, csak most gyarapodnak, de nagyon. Érdemtelenül!!
nezelodo
@Lepényleső: Tisztában van, ahogy az ezeréves történelmünkben is akadt nyomor, éhezés bőven, mégis inkább az egyházi vezetők pazar palotáira költötték a tizedet és rendelték robotra a jobbágyokat. A püspököt nem hogy a zemberek nem érdeklik, de még a düledező templomjai sem nagyon.
Eladott Ország
A MULT RENDSZERBEN CSIRIPELT A KIS-RIGÓ
vilaghalo.info/a-mult-rendszerben-meg-iiiiii-as-ugynokkent-csiripelt-kis-rigo
Ha nem olvastam volna már régebben a szeged­-csanádi püspök, bizonyos Kiss­-Rigó László
magvas gondolatait ebben a témában, most nagyon csodálkoznék. De olvastam és már akkor túljutottam a csodálkozáson. A püspök úr fennen hirdeti: Orbán Viktornak van igaza a pápával szemben, legalábbis migráns ügyben. Ez biztosan így is van, csakhogy az a gyanúm: a pápa nem pont Orbán Viktorral óhajt konkurálni és nem direkte az ő bosszantására mondta, amit mondott, hogy tudniillik: a katolikusoknak erkölcsi kötelességük segíteni a menekülteket.
Ezzel szemben Kiss­-Rigó László püspök azon a véleményen van, hogy a pápa őszentsége
hülyeségeket beszél, a menekültek nem menekültek, ellenben a legtöbbjüknek van pénze. Ezek a nem ­menekültek szemetet hagynak maguk után és sokszor az ételt is visszautasítják, cinikusak és arrogánsak – mondá a keresztényi szeretet jegyében a szeged­-csanádi püspök.
RonaGyuri
már a sportot is át akarják adni az egyháznak???
justhpeter
Ez a stadion a mindenhez(is) értő püspök úr katedrálisa lesz.
kisrigó
Luxusétterem, stadion, kempingmotel felújítás!! Ez az ember hogy meri betölteni ezt a magas egyházi tisztséget? Inkább a kufár illik hozzá, mint tudjuk Jézus kiűzte a kufárokat a templomból. Remélem a hívek nem gyarapítják a perselypénzzel a püspök úr zsebpénzét, mert nem kell neki azzal sem elszámolni! Inkább imádkozna, mert az lenne a dolga!
Eladott Ország
@kisrigó: Kis-Rigó már a múlt rendszerben is gyarapította a zsebpénzét a csiripelésével.
lópicigáspár
Valahogy az az érzésem, hogy Botkát akarja valami közvetítőn keresztül megvenni. Mert ennyiből jutni fog...
CsipkeRózsa
A foglalkoztatási alapból 40 milliárdot átcsoportosítanak a sportlétesítmények céljára.
Igaza van Orbánnak, a sport fontosabb, mint a munkahelyek létesítése. Úgy emlékszem, munkaalapú társadalmat akart, most már igazán sportalapú lett belőle.

Csak úgy mellékesen a Metró pedig rohad, majd csak megjavul magától.
Nessy
Magyarország nevet változtat/! Az Ország új neve: Futbólia!
Mindez természetesen Isten áldásával! Gloria in excelsis Deo!
mindenes46
@krumpli: nem Szeged kapta ,hanem az egyház,hogy dűljön rájuk !
simmering73
@Nessy: Ez se rossz, de én Tébolydának nevezném.
patyuka
@krumpli: "Botkát lefizették !!! ENNYI !"
"Tízmilliárdot kap a szegedi püspökség stadionra"
Botka mióta a püspökség korifeusa; azaz miképpen: milyen minőségében tudna belefolyni a tízmilliárd felhasználásának menetébe, és hogyan kamatoztathatná azt kortescélzattal?
Szerintem éppen ellenkezőleg: a regnálók az efféle juttatással - kvázi büntetésként ekként is (lásd az oktatást!) beletenyerelve/-rondítva Szeged szekuláris szférájába - Botka nimbuszát/hatáskörét akarják elhomályosítani/megnyirbálni.
advocat
Bocsánat. Lehet reverendában futbalozni?
Equus
Soha ennyi kilakoltatás nem volt, mint 2016-ban... 10 milliárd körmenetekre... egy kormány, amelyik meghallja a polgárok szavát... ahham...
csetere
@Lepényleső: Ezért utálom a papokat!
lampa laz
A zöro+a zegyház, mind a kettő mögött sok szavazólap van. Igaz az adott milliárdokból x% -ot vissza kell osztani, de még így is qva jól jár az is aki kapja. Tehát, így lopnak ők törvényesen.
Qqberci
@advocat: Lehet. Példát is tudnék mondani, és amellett embernek és papnak is lehet maradni. Szojka Ödön piarista fizikatanárt, Szojka Ferenc válogatott labdarúgó testvérét számtalanszor láttam a kecskeméti piarista rendház udvarán focizni a diákokkal, reverendában. De ettől - vagy talán épp ezért - a diákok mindennapjait legélő ember és pap maradt. Nem egy Kisrigó...
human
Megnyitják jövőre újra a beton és pénzcsapokat. Minél drágább annál jobb, annál szebb növekedési mutatók lesznek év végére. Hogy közben mire lesznek jók a sok kis Orbán mauzóleum ugyan kit érdekel? A GDP a lényeg.
bakegya
ORBÁN ISTEN NEVÉBEN LOPHAT ,CSALHAT,HAZUDHAT-A FÖLOLDOZÁS BIZTOSÍTOTT!!!
Személyiség joga van és ahhoz senkinek semmi köze!-szólított minket tiborc pityu!DDD
kisrigó
Most kapcsolok, hogy a nevem a püspök úr druszája! Az én "nevem" a kismadár rigó, semmi közöm az említett úrhoz, csak unokáim kedves mesealakja volt.
Desischado
@nyanya001: Csodálkozol? Kellenek a szavazatok! Hogy sz@rnának sünt!
A püspöknek meg nem tudom, mi keresnivalója van a templomban? Szégyene az egyháznak!
Fradigege
Nyilván nem a szoci Botkának adják oda a zsetont, hanem csókos havernak. Itt éppen a püspök elvtárs a csókos haver. A zsírmore még a destvíreinek is leakaszt 1.3 milliert.
aremy
még uszoda is jár püspöknek hogy legyen hol áztatni a lábát és a tökeit ha van neki.
telegdilaci
Ezek soha nem érzik át a szegények sorsát,a több juttatásért,dörgölőznek a hatalomhoz,nyalják a Viktor szaros seggét,jellemtelen ingyenélő,csuhások ha volna egy kis lelki ismeretük,vissza utasítanák,minek nekik stadion,mikor az emberek éheznek! hamar el felejtették amikor OV-a parlamentben anno mondta röhögve hogy csuhások térdre! de igaz a mondás van az a pénz amiért,el lehet árulni,mindent és mindenkit,csak a saját zseb legyen tele,a szegények akiért fel kellene emelni a szavukat,dögöljenek meg!
Eladott Ország
@aremy: jár neki még herevasalás, perselypénz és gőzölt punci is.
anka
- naaaaaaa, már a papok is fociznak??? - minek neki a stadion? - kicsi lett a templom?
human
Kezd az egyház politikai és pénzérdekek mentén működni. A vallás egy kicsit háttérbe szorul.
img.444.hu/ErdoTarsoly.jpg
Aki Én
Gondolom Szegeden nem hirdették még vasárnaponként az orbáni igét... idáig.
nezelodo
@human: Kezd a pénzérdekek mentén működni? Ez a reflex nem veszik ki belőlük, gondolom nem felejtetted el még az eggyel korábbi békepapos pálfordulásukat, és még az a pap is eltűnt az ismeretlenség (?) homályában aki kutatni merészelte a Kádár egyházi szövetségeseinek történetét. Egy barátom panaszolta, hogy teológusként rászállt a III/III. a nyolcvanas években. Szólt emiatt a püspökének, aztán többé nem zavarták. Nem is értette, hogy tudta elintézni a püspök a zaklatás félbehagyását!?
human
@nezelodo: Úgy néz ki ott is a fejétől bűzlik a hal.
vonotok
Meddig merik ezt még csinálni??? mikkor lesz már a " víz az úr "??, Isten, hát tényleg ezt akartuk a rendszer váltáskor?
Nem is kell csodálkozni, hogy a 20 -30-as korosztály iszonyodik a politikától.
" Kis g...i ! Eljön a pillanat amikor felelned kell tereidért. Csak legyen villanyoszlop.
CsipkeRózsa
@advocat: olyankor leveszi a reverendát, sportmezben játszik.
Nessy
Azért szeretném látni a püspök urat teljes ornátusban focizni a miseruhás kispapokkal és a ministránsokkal egyetemben!
agnes200
Azért jópofa ez az egyházi stadionépítés, mert az egyháznak NEM KELL KÖZBESZERZÉSI PÁLYÁZATOT kiírnia. Szépen meg lehet mondani a püspöknek, hogy itt ez a 10 milliárd, és jó lenne, ha xy lenne a fővállalkozó. Kicsit sokat fog kérni a beruházásért, de haver, te így is jól jársz a stadionnal, nem fogod szóvá tenni, igaz? Na, akkor itt a 10 milliárd.
Cicamama55
@advocat: Évekkel ezelőtt volt fent az interneten egy atyáról videó, aki reverendában zsonglőrködött a focival, szívesen állt le gyerekekkel rúgni a bőrt.
human
@agnes200: Szerencsen építettek két szittya tornyot az út szélére. A riporter megkérdezte az elöljárót, hogy nem volt sok érte az a 10 millió forint? Az meg reflexből msolyogva: - Megérte, hisz az önkormányzatnak csak 2 milliójába került. Az meg a francot érdekli, hogy 8 milliót meg elloptak.
human
@human: Előzőhöz. Az utolsó mondatot persze nem az illetékes mondta, hanem én.
Nessy
@CsipkeRózsa: Köszönöm! :-) Azért én mégis csak a főpapi ornátusban, fején a püspöki süveggel szerettem volna látni, amint gólt rúg, és a süvegét az égbe hajítja! :-) Hiába vannak "tévútra tereltek is".
papa.49
Nem ez a kis-rigó keresztelte az unokát???Nem tudom milyen ügyben de már felmerült a pacák valamiben a hazugovics körül!!!
agnes200
@Cicamama55: Azért nem adnak 10 milliárdot valakinek, mert szereti a focit. Csak ha mondjuk utasítja cserébe az összes papot, hogy a fidesz mellett kell a misén kampányolni. Valahogy meg kell vásárolni a következő választás szavazatait, és így olcsóbb, mint közvetlenül győzködni az embereket.
Cicamama55
@agnes200: Engem nem kell győzködni, csupán advocat 19.51-es kérdéséhez szóltam hozzá.
eugen4402
Kicsirigó helyében hagynám a stadiont, és a focit a debileknek, amikor a postás meghozná a TÍZEZER MILLIÓ HUF-ot, felépíteném belőle a világ legkorszerűbb sörgyárát, és gyártani kezdeném a világ legjobb sörét...
Nagy, másfél literes zöld üvegekben hoznám forgalomba SZEGED-CSALÁDI SÖR néven, már csak a nosztalgia miatt is.
nezelodo
El van foglalva a füttyös pispek a fideszes fiúk második, harmadik templomi esküvőjének celebrálásával, amit a saját papjai megtagadnak, az egyházi törvények szerint. Na sebaj a pispek úr beugrik ha kell kétszer is ugyanannak a politikusnak kiszolgálni a "szentséget", mert a fiúk is csak válnak, válogatnak a titkárnők között, mint más halandó keresztény. A papjai meg szorulnak, hiába a vatikáni vizsgálat, a pápa lehülyézése, Szeged-Csanádban vidáman fütyül a saját törvényeikre a Rigó.
papa.49
@human: Ezek nem azok ez a Tarsoly, meg az Erdő Péter, jó ezek se piskóták az is biztos!!!
human
@papa.49: Valóban. Azért szépen megkomponált kép ahogy a pénzvilág pezsgővel koccint a vallási vezetővel és ennek tanúja a megfeszített Jézus a háttérben. Most néztem a V, mint vérbosszú filmet és Cin City-ben is vallás összeolvadt a korrupt hatalommal. Nem mondom, hogy ez most így van, de ne is legyen.
papa.49
@human: A Tarsolyon nem csodálkozom, nincs miért, viszont az Erdő Péter mint a Pápa magyarországi helytartója igen érdekes lehet a képen egy csaló, sikkasztó társaságában, kedélyesen koccingatva, legalábbis nekem az !!!
namihami
Ha egyszer erre volt a papoknak és a nyájnak a legnagyobb szüksége. ""Mondá az Úr: Hol legnagyobb a szükség, legközelebb a segítség."" Na ugye...
kissé felnőttem
nem semmi felelős meg senki?Kérhetnék én is 200 milliárdot? szét tudnám ám osztani ésszel is különbül is mert ez szórás ész nélkül ha kell ha nem vagy csak az emberek irritálását célozza
Eladott Ország
@krumpli: legyél te a Botka, mert téged még nem fizettek még le.
mariaberta
A papok bizonyára remek meccseket fognak játszani, több ezres hívő előtt. Mint az ATV-ben a HIT gyülekezet danolása. Óltári lesz!
eugen4402
A legszebb az egészben, hogy ha tízmilliárd van a tervezetben, akkor jövő nyárra már 30 milliárd fogy el, és mire elkészül a Püspöki Stadion, felszalad a számla 90 milliárdra... (Lásd: vizes VB)
Eladott Ország
@papa.49: Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget vezető lelkész, Iványi Gábor, keresztelte Orbán vezér két gyermekét.
168ora.hu/az-orban-gyerekeit-megkeresztelo-lelkesz-visszaadja-kitunteteseit/
krumpli
@Lepényleső: Ugyan már Botkának megy ! :D
papa.49
@Eladott Ország: És a másik hármat, meg az unokát???
Eladott Ország
@papa.49: Az unoka keresztelőjét egy kistelepülés római katolikus kápolnájában tartották, a szertartáson a szűk rokonság vett részt. A másik három gyereket és az unokát ki keresztelte nem tudom. Annyi biztos , hogy Iványi Gábor megkeresztelte volna őket, ha a csúti felkéri.
papa.49
@Eladott Ország: Akkor már nem volt az Iványi Gábor a pikszisben, mert mikor ,,megvilágosodott másodszor,, a hazugovics akkora elfordult a liberális gondolkozásúaktól, akkor lett jobboldali fütyi, mert látta ott van lehetőség térnyerésre, csak a normálisabbja az eszméjéhez nyer embereket, ez meg az eszméjét igazította a lyukas helyre!!!
Szerintem ez óriási különbség!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.