Ennyire keveset keresnek a magyarok...

Mikor zárkózunk fel a nyugati bérekhez? Erre pofon egyszerű a válasz: soha. És nem vagyok Nostradamus, csak itt élek már 60 éve.

"hogy hiába indult meg az elmúlt években jelentő bérfejlesztés az országban, az csupán arra elegendő, hogy mérsékelje a lemaradásunkat, arról pedig beszélni sem érdemes, mikor zárkózunk fel a nyugati bérekhez."

Bizony hiába, ha az inflációval, áremelésekkel, haráccsal azonnal lenullázzák az emelést!!!

Tehát miközben úgy száguld a gazdaság, hogy szabad szemmel követni sem lehet, lassan újabb siker kapujához érünk dübörgés közben. Nem kell már sok idő, hogy szép kis országunk a csúcsra érjen, amennyiben csúcsnak nevezhető a szegények számának rohamos fejlődése és az átlagos bérszínvonal stabil tartózkodása a béka ülepe alatt.
Nem én mondom, hanem okos és hozzáértő emberek, hogy amennyiben szeretett vezetőink
továbbra is a saját vagyon gyarapítására használják fel a közpénzt és az uniós forrásokat, amit nem lehet ellopni, azt pedig hülyeségekre költik, akkor itt nagyon hamarosan olyan világ lesz, hogy még az albán kecskepásztorok is ide fognak járni katasztrófaturizmus céljából. Nem tartom egyébként kizártnak azt sem, hogy agyafúrt kormányunk éppen a turizmus eme formájában látja a jövőt. Lehetséges, hogy Orbán Ráhel hozzáértő keze alatt létrejön majd (nem most mindjárt, mert még kicsi a ded) egy Nemzeti Katasztrófaturisztikai Nemzeti Központ. Persze nemzetileg. A jól szervezett túraútvonalakon a gazdag látogatók megtekinthetik a faekével szántó magyar parasztot és a Trabanttal szántó burzsujt egyaránt. Lesz majd autentikus népi ételek kóstolgatása – krumplival töltött krumpli burgonyakörettel – valamint egy vidám kirándulás keretében meg lehet tekinteni Mészáros Lőrinc báró összkomfortos sertéseit, illetve az árok partján legelésző alkalmazottakat is.
Nem az van, hogy évente egy évvel maradunk le a versenytársainktól, hanem évente húsz évet zuhanunk vissza a fejlődésben. Az előző időszak csökkenéséhez képest mért növekedés még mindig csak helyben toporgás (jó esetben), azzal pedig nehéz előbbre jutni. Semekkora plakát nem tudja eltakarni a nadrágból kilógó csupasz fenekünket, de hamarosan majd nosztalgiával gondolunk vissza a lyukas gatyára is, mert egy idő után az sem marad rajtunk.

Majd akkor érjük utol a nyugati bérszínvonalat, amikor az Uniós felzárkóztatási pénzekből utolérjük Ausztria életszínvonalát!
Erre már csak 2-3 évünk van, mert utána elzárják a pénzcsapot, utána már a saját lábunkon kell állni. (de nem úgy mint Récsölnek!)