Jövő év elején az önkéntes tartalékos rendszer újraszervezéséről is ötpárti egyeztetést tervez a Honvédelmi Minisztérium – derül ki a honvédelmi miniszter írásbeli válaszából.

Simicskó Istvánt Demeter Márta, az MSZP országgyűlés képviselője kérdezte arról, jóváhagyta-e már a kormány az önkéntes tartalékos rendszer átalakításának tervét.

Erre válaszolva a honvédelmi miniszter a parlament honlapján közzétett válaszában azt írta: a kormány áttekintette a területvédelmi elven működő önkéntes tartalékos rendszer kialakításáról, valamint a honvédség és társadalom kapcsolata fejlesztéséről szóló előterjesztést. Motivációs rendszerének részleteiről viszont a stratégiai kabinet további "kidolgozói munkát" határozott meg. Ez még folyamatban van, de az előterjesztés a kormány ügyrendjében szerepel – fűzte hozzá.

Simicskó István tájékoztatta a szocialista politikust arról is, hogy az előterjesztéshez kapcsolódóan 2017 elején ötpárti egyeztetést terveznek a HM-ben.

A honvédelmi miniszter kedden egy háttérbeszélgetésen azt is bejelentette, hogy elkészült és már a kormány előtt van az új nemzeti biztonsági stratégia. Ha a kormány megtárgyalta, szeretnék – más kérdésekhez hasonlóan – ezt is ötpárti egyeztetésre bocsátani – tette hozzá.

Ugyanekkor a honvédelmi miniszter meghirdette a Zrínyi 2026 honvédelmi-haderőfejlesztési programot is. Elmondta: a Zrínyi 2026 honvédelmi fejlesztési tervek között szerepel az önkéntes tartalékos rendszer újraszervezése, ezzel összefüggésben toborzókampányok és a Honvédelmi Sportszövetség elindítása, kiemelt cél továbbá a honvédelmi nevelés megerősítése, amelynek részeként egyfajta kadétrendszer kialakítását tervezik – sorolta.

A haderő-fejlesztési tervek között a légierő erősítését, szállító-repülőgépek és helikopterek beszerzését emelte ki többek között a miniszter.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

aremy
ez olyan önkéntes mint a határra vezényelt nyuggerek.
papa.49
Értjük a dádé már ,,obsitos,, lett jöhet vissza a katonásdi!!!
aremy
ez olyan önkéntes mint a határra vezényelt nyuggerek.
Ó-buda
@justhpeter: vak tyuk is talál szemet!
kkalman
Na, mi ez a nagy szeretet a honvédség irányában? Ki szorgalmazta a sorkatonaság megszüntetését? Csak nem valami Orbán Viktor nevű, nyikhaj szarházi volt?
aremy
szarházi volt de a nemzet gecije lett belőle.@kkalman:

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.