Jelentős a különbség az egyes állami intézmények által osztott év végi karácsonyi jutalmak között – írja a Magyar Nemzet.

A legjobban a Főpolgármesteri Hivatalban jártak, ott ugyanis a valamivel több mint 800 fős alkalmazotti gárda fejenként 460 ezer forintos jutalomban részesült, ami összesen 370 millió forintba került.

Az ügyészségi alkalmazottak éves egyéni teljesítményüktől függően különböző mértékű pénzbeli juttatást kaptak. A 1,5 milliárd forint 4287 fő között oszlik meg, ami azt jelenti, hogy átlagosan valamivel kevesebb mint 370 ezer forint jár a dolgozóknak.

A Magyar Nemzeti Bank nem árulta el, hogy mennyi jutalmat osztottak ki, lap szerint a hatályos törvényeket megsértve ezt közérdekű adatigénylésre sem árulta el.

A minisztériumokban többnyire elmaradt a karácsonyi osztogatás, leszámítva az Igazságügyi Minisztériumot, amelynek tájékoztatása szerint egységesen 250 ezer forintnyi utalványt kaptak a dolgozók.

A Miniszterelnökségen azok a dolgozók, akiknek gyermekei tavaly december 7-éig nem töltötték be 14. életévüket, gyermekenként könyvet és édességet kaptak. Ajándék csokoládéra 1,9 millió forintot költöttek, könyvekre 1,2 milliót. Azon alkalmazottak, akiknek gyereke 14–18 éves, gyerekenként 50 ezer forintnyi ajándékutalványt kaptak.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sziha
@Nagy Mária: de iskolat ugye valaszthat maganak az ember... Szerintuk. Csak ideologiat, meg tankonyvet nem. A tobbi stimmel.
Ugy hulye az a pattanas, ahogy van.
sziha
@köhögő bolha: Ennyi. A legjobb megfogalmazas.
Desischado
@köhögő bolha: Nálad a pont. A legtökéletesebb megfogalmazás, és ez a kútfeje minden bajunknak!
Azért gyalázat, hogy itt súlyos ezreket osztogatnak, a nyugdíjasoknak meg löktek tíz ezer ft-ot. Hogy nem sül le a bőr a mocskos képükről!

Amúgy mindenkinek Boldog Újévet kívánok!
bakegya
@Desischado: AMÚGY RÁNK FÉRNE, HA MINDEN MÁSODIK FORINTUNK NEM A NARANCSTÁLIBOK ZSEBÉBEN LANDOLNA!-BUÉK!!!
Desischado
@bakegya: Neked is és mindenkinek Happy New Year!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.