Magyarország feladata, hogy a határon túli magyarok előnyösebb helyzetbe kerüljenek, és aki szülőföldjén meg akar maradni magyarnak, meg is maradhasson – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának adott, vasárnap sugárzott interjújában.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: ennyi pénz még soha nem jutott a magyarság kulturális, identitásbeli, nyelvi önazonosságának megtartására. Szavai szerint a Kárpát-medencében az óvodától az egyetemig magyar támogatással működik az oktatás, példaként a Csíkszeredában, Kolozsváron és Marosvásárhelyen működő Sapientia egyetemet említette.
Kijelentette: meglesz az egymilliomodik új magyar állampolgár a parlamenti ciklus végére, kilencven százalékban kedvezményes állampolgársággal, tíz százalékban állampolgárság-megállapítással.
Elmondta, csak a Vajdaságban 50 milliárd forintot fordítottak vissza nem térítendő támogatásra és kedvezményes hitelre, és Kárpátalján, Szlovéniában és Horvátországban is indítottak hasonló programokat, amelyek lényege, hogy az ott élő magyarság szülőföldjén tudjon boldogulni. Ez jó a többségi nemzethez tartozóknak is, mert az infrastrukturális fejlesztésekből ők is profitálnak.
Kifejtette: az a feladatuk, hogy a határon túli magyarság előnyösebb helyzetben legyen, és aki a szülőföldjén meg akar maradni magyarnak, megmaradhasson. Trianon óta először fordul elő, hogy mindenki, aki magyar állampolgár akar lenni, "az elszakított területeken is teljes jogú magyar, sőt, európai uniós állampolgár lehet".
Az ukrajnai oktatási törvénytervezettel kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt: az ukrán állam több területen, köztük az oktatásügyben "minősíthetetlen dolgokat művel", ezekkel szemben megteszik "a védelmi lépéseket". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kárpátaljai ellátórendszer egy részét már a magyar állam tartja fenn, pluszpénzt kapnak a többi között a betegeikkel magyarul beszélő orvosok vagy a magyarul tanító tanárok. Elméletileg az ukránok nem ismerik el a kettős állampolgárságot, ugyanakkor – mint mondta – "megtettük azokat a lépéseket", hogy "senkinek a haja szála" ne görbüljön, ha felveszi a magyar állampolgárságot.
Szlovákiával "szárnyalnak a politikai és gazdasági kapcsolatok" a visegrádi együttműködésen (V4) belül – jelentette ki, hozzátéve, Magyarország jövője alapvetően a V4-en múlik; korábban senki se gondolta volna, hogy lengyel, cseh és szlovák katonák fogják védeni a magyar határt.
Semjén Zsolt szerint, aki a Felvidéken fel akarja venni a magyar állampolgárságot, "kockázat nélkül fölveheti", csak nem kell a szlovák hatóságok tudomására hoznia. Szavai szerint azokat az ügyeket "fagyasszuk be", amelyekben a két fél nem tud előrelépni, és azokra a területekre kell fókuszálni, amelyeken lehet. Példaként a kisiskolák megmentését említette.
Jelezte: a magyarság megosztott a Felvidéken; annyit tehetnek, hogy a magyar pártot, a Magyar Közösség Pártját támogatják, és a felvidéki magyarság politikai beállítottságától függetlenül megkapja az identitás megőrzéséhez szükséges támogatást.
Erdélyre áttérve a miniszterelnök-helyettes kiemelte: az a nemzeti érdek, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ott legyen a bukaresti parlamentben. Az RMDSZ legutóbbi választáson elért eredményét nagyon erősnek értékelte, hozzátéve: a választással nem oldódtak meg a problémák, de sikerült tárgyalási pozícióba kerülnie.
Kitért arra is, hogy fontosnak tartja a korrupció elleni harcot, az viszont "abszurd", hogy "nyilvánvalóan koncepciós alapon" érik támadások magyar vezetőket. A leghatározottabban fel fognak lépni az ellen, amikor a magyar vezetőket, magyar egyházi iskolákat "nyilvánvalóan megfélemlítési céllal" támadják – hangoztatta –, példaként a Mikó kollégium vagy a marosvásárhelyi katolikus líceum ügyét említve.
Semjén Zsolt kiemelte: a kulturális autonómia "de facto megvalósult a Vajdaságban", a Magyar Nemzeti Tanács tartja fenn az iskolákat, a médiát. "Ki gondolta volna ezt (...) a milosevici időben?" – tette fel a kérdést. Ami probléma van, az sem jogi vagy politikai, hanem anyagi természetű, azzal függ össze, hogy a nehéz helyzetben lévő szerb költségvetés nem tud ezekre az iskolákra, médiára elég pénzt fordítani.
A Vajdasági Magyar Szövetséget, Pásztor Istvánt komolyan veszik Belgrádban, képes a magyar érdekek érvényesítésére a kulturális, a gazdasági ügyek és a honosítás szempontjából is, ezért természetes, hogy ezt a szervezetet és vezetőjét támogatja a kormány – közölte. "Ha van sikertörténet, akkor a Délvidék az", és ez példaértékű lehet a Kárpát-medencében – mondta a miniszterelnök-helyettes.
A diaszpórára kitérve azt mondta, az identitás megőrzéséhez különösen fontos az állampolgárság és az oktatás. Hozzátette: a nyugati magyarok nagyon sikeresek, ezért fontos gazdasági szerepük is lehet az adott ország és Magyarország kapcsolatainak építésében.
59 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Kár volt!
Sajnos nem igaz te most is hazudsz geci, amit tesztek az pont az ország lakosságának ELÁRULÁSA!!!
A határontúli magyarok pedig szégyelljék magukat. Nem kicsit!
Ismered az álláspontom, miszerint az 1920 után, a jelenlegi Magyarországon kívül születettek már nem magyarok!
Azok a régi emberek már kihaltak!
Nem értem, h ilyen és ehhez hasonló agymenésekkel miért hergelik a lakósságot?
Vegyük már végre tudomásul, h ők csak magyarul tudó külföldi állampolgárok!
Ami a tényeken "kívül" van, az csak fantáziálás, vagy rosszabb esetben rögeszme!!
Miként fsp is szokott írni az árvalányhajas álmodozásról, ez a törekvés nem bír több értékkel, mint amikor egy kenyere javát megevett hölgy 20 évesnek akar látszani, s úgy is viselkedik.
Infantilis, debil attitűd mindkettő.
Egy biztos, számomra csak az anyaországi magyar honfitárs.
És az a legkevesebb, hogy a következő kormány megnyirbálja a kintiek jogait.
Hogy ki hová, min mikor ment, az mind semmit nem jelentett!
Lelkileg igen, de jogilag ...
Abban egyetértünk, h az állampolgárság, szavazati jog, pótpénzek, miegyéb egyrészt az itthoniak idegeit borzolja, másrészt mérgezi a szomszédos államokkal a kapcsolatokat, ezért nem csak felesleges, hanem kifejezetten kártékony.
Olyan slicc magasságba, oszt bö nyállal,
lehetleg fog nélkül...vágod, ugye ???
De akkor is. valahol meg kell huzni az idobeni es a terbeli hatart is, mert ha a fene fenet is eszik, ebben a pillanatban Erdely Romania resze, es mar egy csomo eredeti roman van betelepitve Erdelybe, felhigitani ill. teljesen eliminalni a magyarsagot.
Ha ez a sotet tomjenzsoti tovabbra is forszirozza a magyarsagot OTT, akkor nem tesz mast, csak lelegeztetogepen tart egy csoportot, ami mar nem a tulnyomo tobbseg odaat.
Igenis, ha valaki eldontotte, hogy felveszi a magyar allampolgarsagot, AKKOR TESSEK MAGYARORSZAGRA KOLTOZNI, ott adozni, ott szivni a rossz vegen a [email protected], amit orban es tarsai eroltetnek ra az osszes otthon elo, otthon szuletett magyarra... Ha viszont ok csak felveszik a magyar allampolgarsagot, de boldogan elvannak a SZULOHAZAJUKBAN, Romaniaban, akkor viszont ne akarjanak semmit se Magyarorszagrol...
Olyan dolog ez, mintha en az ujzelandi allampolgarsag mellett megtartott magyarsagommal ugyan minden adot Uj-Zelandra fizetek, itt van a vagyonom, itt van a gyerekem, mar szinte minden idekot, de a nyugdijamat es az ingyen protkot otthon csinaltatnam meg, otthonrol vennem fol, MERT AZ NEKEM JAR, MINT MAGYAR ALLAMPOLGARNAK.
Hat NEM JAR SEMMI SEM, mert nem otthon elek, nem otthon adozom, nem orban baromsagaitol szenvedek, nem en fogok elpusztulni a 3-as metroban, hanem azok az IGAZI magyarok, akik otthon szulettek, elnek, adoznak, es akik mar nem is masod-, hanem szazadrangu polgarai Magyarorszagnak. Es akiknek meg a gyerekeiknek a szajabol is kilopjak a falatot, hogy a Vajdasagot 40 milliarddal tamogassak, par szaros voksert.
Nem baszd meg, nem a határon túli magyarok helyzetbe kerülése a feladat, hanem a mai mo.-i magyarok itthon maradása. Leszarom lassan köszönhetöen nektek a határon túli magyarokat.
Nna ez a baj. És itthon? Itthon mennyi jutott? Elmész orbánnal együtt a p...ba.
Abban egyáltalán nincs vita közöttünk, hogy míg itthon éhező gyerek van, meg többnapos hulla a kórházban, addig ne játsszuk el a gazdag nagybácsit. Főleg, h mi is a sokat szidott EU lélegeztetőgépén pihegünk.
Nezd meg egy jelenlegi erdelyi es egy jelenleg otthon elo magyar eselyeit, es valos anyagi helyzetet ebben a pillanatban. Fogadni merek, hogy a romanai magyar klasszisokkal jobb eletet el, mint egy ma.o.-i magyar.
Ez az egesz nagy Magyarorszagosdi csak orban es bunbandaja lazalmaiban el, mert a hataron tuli penzeket meg egyszerubb lenyulni, mint az otthoniakat.
Szerintem ez is nagy reszben belejatszik a dologba. Es akkor mar az is elofordulhat, hogy ezt az oriasi tamogatast meg tevedesbol sem az erdelyiek kaptak, hanem utkozben elakadt nehany stroman zsebeben, szepen visszacsordogalva orban vagyonaba...
De ezek kurvara ertenek a magyar nyelvu parasztvakitashoz, eljenek akar Romaniaban, akar otthon ezek a magyarok, csak csuggjenek a Gazdaallat hamis kijelentesein, kozmetikazott statisztikain...
Azért esetleg, ha még marad valami a kasszában, a honi magyarokra is kéretik gondolni!
A ballib média ünnepli a szakértőt, aki az M1-en igazat mondott, pedig mások is szoktak igazat mondani, csak másképp
A párt központi napilapja számolt be Tömjény Sónyi „miniszterelnök-helyettesként a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának adott, vasárnap sugárzott interjújáról”.
A derék fővadász elképesztő, de megszokott dolgokat mondott:
„Magyarország feladata, hogy a határon túli magyarok előnyösebb helyzetbe kerüljenek”,
„a Kárpát-medencében az óvodától az egyetemig magyar támogatással működik az oktatás”,
etc.
Az igazán elgondolkodtató „vallomás” pedig: „Ez jó a többségi nemzethez tartozóknak is, mert az infrastrukturális fejlesztésekből ők is profitálnak.”.
Hát igen, egy pillanatnyi kétségem sem volt abban, hogy az ezen a címen elköltött milliárdok is jelentős mértékben a csókosoknál köznek ki! =))
MINDENNEMZETI FityiSS-IMÁDKOZÓ KISZOLGÁLÓ SZEMÉLYZET-egyetlen másoddiploma sincs százezres tandíj nélkül,DE INKÁBB 240-TŐL 700 EZERIG FÉLÉVENTE-a doktori képzés egy fos-azt már határainkon túl is jobban csinálják.A középiskoláinkban pincérnőket és gáz szerelőket kellene képezni mert akkor lehet belőlük rühellke mintájára ,fénybeetető koronahercegnő saját lorintoszi oszlopokon állva , vagy méginkáb hotel -szállodalánc tulajdonos mészáros zseni -és akadémikuss.
Tömjén orbán-elvtárs csakkk azt felejtette el ,a diákhiteleket a nemlétező,de még a közmunkapiharcolásból is lehetetlen visszatörleszteni-csakkk halkan mondom az én családom a még csurgó cseppenő ,de igen alaposan megszolgált hálapénzekből tette túl magát a saját határainkon belül született gyermekeinek átmentésén( a rendszeretek váltogatásának) nyomorán.
Az általános iskolák valóságos kalodák du négyig-nyelvismeret nuku-fejlesztő rásegítő nuku...klikkeltek státusmegvonásaitokkal-a rásegítő szakmai segítők KATÁVAL DOBBANTHATNÁNAK-ÉS AZ ÖSSZES KÖLTSÉGET A NYUGGER SZÜLŐK ÁLLHATJÁK.AZTÁN MINDEN MÁSODIK FORINTOT AZ ORSOS VICCTOR.FLÓRIÁN NEVŰ HAVERJAIRA KÖLTITEK .FOCI ARÉNA AZ PERSZE LESZ BŐVEN-már az ovisokat is oda viszitek az állatkert helyett-gratulálok A MAGYAR OKATÁSI RENDSZERTELENSÉG MINTÁJA AZ ÉPPEN AKTUÁLIS PISA !TARTALMI LEZÜLLESZTÉSÉHEZ BELÜGYESEK A BALOGÉK IS MÉG HATVÁNYOZOTTABBAN MINT A RÓZSI. KÜLÜGYESEN BELENGETTED MOST ALAPOSAN A NEMZETES FIDESS TÁLIBOK-VILÁGRA SZÓLÓ HÓDÍTÁSAIT !
Sunyi, álszent gyokér!
A nemzet (lóháton is legsikeresebb) vadásza azt mondta: 2016 a magyar
nemzetpolitika talán legsikeresebb éve volt. És ha valaki, ő biztosan tudja. Az összes
program “zökkenő nélkül működik” Kőrösi Csoma Sándortól Petőfi Sándorig. A diaszpóra
magyarsága (IS) meg van mentve. Az is, amelyik nem is diaszpóra. Arról filozófált, fontos,
hogy a magyarság nemcsak kulturálisan, de anyagilag is meg tudjon maradni a
saját szülőföldjén. Azt is büszkén mesélte ezzel összefüggésben, hogy 50 milliárd forintot
talicskáztak ki Szerbiába, hogy a szerb vállalkozókat Magyarországhoz kössék, és Kárpátalján, Szlovéniában Horvátországban is indítottak hasonló programokat, amelyek lényege, hogy az ott élő magyarság szülőföldjén tudjon boldogulni . A következő
nagy gazdasági fejlesztést egyébként Kárpátaljára tervezi a kormány. Felvidéken már most
is “szárnyalnak a szlovák magyar gazdasági kapcsolatok”, a szlovák katonák történelmi
segédkezése a magyar határ megvédésében “megágyaz” annak, hogy a nemzetiségi
kérdésekben is előre lehessen lépni idővel. De ha mindez esetleg nem így lenne: amikor Magyarországról közel fél millió ember vándorolt ki az elmúlt években (egyáltalán nem kalandvágyból), amikor a stadionokba, kisvasutakba, drága festményekbe és baráti vállalkozásokba ömlenek az egészségügyre és a valódi munkahelyteremtésre is fordítható összegek, akkor hogy lehet sikerként előadni, hogy 50 milliárdot fordítottunk szerbiai gazdaságfejlesztésekre?
"Magyarországon egy nemzetközi felmérés adatai alapján 1 millió ember nem tudja kifűteni a lakását anyagi okok miatt. Az egyedül élő szegények vannak a legsúlyosabb helyzetben.
Európában nálunk csak Oroszországban halnak meg többen kihűléses halálban."
Az oktatást meg jobb lenne békén hagyni, hátha nem ilyen birkatudatúvá nevelnék a jó magyar lelkületű emberkéket. (Ugyanis van ilyen, aki jobban drukkol a magyarországi magyarságért, mint néhányan itthon.)
Akkor most szedjük atomjaira a könnyebb megértéshez.
Tehát a külföldi "magyarok" előnybe kell hogy kerüljenek a hazai magyarokkal szemben.
Kik azok a külföldi "magyarok"?!?!?!
Aki itthon meg akar maradni magyarnak, az mint kisebbség meg is maradhasson.
Rabszolgaként.
Már megint szétkenik, terítik a felelősséget.
Idézem:
Magyarorsztág feladata...
Magyarország nem egyenlő a qrmánnyal.
Magyarország az Magyarország, a fideszqrmány pedig Orbán és fidesz+ csicskák, strómanok.
Ne akarjatok Magyarország mögé bújni, vele takarózni.
Ti nem vagytok magyarok, mert ilyet nem tennétek honfitársaitokkal.
Simán hazaárulók vagytok.
Az emberek itthon minden életkorban tömegesen kínlódnak a kilátástalanság, szegénység, az egészségügy és a rossz oktatás miatt, orbán őfensége pedig mindezzel nem törődve két kézzel szórja a pénzt kifele azok voksaiért, akik nem fognak soha szenvedni a beteges diktatúrájától, hiszen számíthatnak saját szülőhazájukra.
Nekünk csak egy hazánk van, nem vagyunk mindannyian abban a helyzetben, hogy két ország szolgáltatásait is élvezzük.
A külhoniak csak egyetlen egy módon tudják megköszönni a belmagyar népnek az áldozatot: nem orbánra szavaznak vagy nem mennek el szavazni, nem küldenek levelet sem.
A külföldre küldött pénz így is úgy is el fog apadni mert a vezérnek túl sok költséges hobbija és lefizetendő "barátja" van de legalább a külhoni haszonélvezők lelkiismerete megmarad, ha NEM szavaznak rá. Az ő uralma úgyis megszűnik egyszer de minket, belmagyarokat soha-soha nem lehet lehet lecserélni!
Mi voltunk, vagyunk, leszünk és még sok-sok évtized múlva is emlékezni fogunk azokra akik a határon belül és kívül egyaránt támogatták az orbáni önkényt és nem fogjuk soha megköszönni senkinek sem, hogy hozzájárult az itthoni magyar emberek életének megkeserítéséhez.
A baratnomet 48500 forinttal engedtek el MOST nyugdijba, mig a mamaja 35 eve van nyugdijban. O annakidejen a Villamosipari Muveknel volt konyvelo, nemetnyelvu levelezo. Jelenleg 140 ezer forintos nyugdijat kap, es amikor a baratnom dulva-fulva sirva ment fel hozza az elso nyugdij kezhezvetele utan, akkor a mama megkerdezte, mitol van kiborulva a baratnom? Mire a baratnom visszakerdezett: mitol NE lennek elborulva? Te 58 evesen nyugdijba mehettel, mar akkor eleg magas nyugdijjal, ami a kadari idokben tisztessegesen emelkedett az inflacional mindig egy kicsit magasabban. En meg 63 evesen itt allok 48500 forinttal, es ezzel kell terveznem az esetleges hatralevo eletemet, amikor az elofutesre mar 21 ezer forintos szamlam jott. (Raadasul O csak akkor kapcsolja be a gazkonvektort, ha nagyon muszaj. Nesze neked rezsicsokkentes!) Egy kulfoldrol hazajott baratja meghivta Ot pizzazni (valahol az V. keruletben), de mivel O nem eszik sokat, kert egy salatat, meg egy pohar szodat ivott, es itt fizetett a kulfoldrol hazajott ismerose 14 ezer forintot a szamlaert. Ekkor jott ra a baratnom MEG EGYSZER arra, hogyha ezt neki kellett volna fizetnie, akkor tobb mint egyheti nyugdija szallt volna el egy pizzazoban. Es ha ebbe belegondolok, akkor az valami iszonyu, hogy valaki becsulettel ledolgozza, leeli az eletet, es ennyit kap.
Es az ilyen tanarok melle nincs, aki kialljon. En megprobalok segiteni mindenkinek, akinek tudok, de az en lehetosegeim is vegesek. Bar tudnek tobbet tenni.
A mi korosztalyunk megkapta meg az ingyenes oktatast, a zankai uttorotaboros ingyennyaralast (mondjuk en nem), de mehettem Tatara, 1 hetre...
Az unokabatyamnak megadatott, hogy videkrol tehetseges es okos gyerekkent felkerulhessen az ingyen oktatasba, ahonnan az evek soran rakkutato es professzor lett, a SOTE-nak sokaig volt a vezeteseben, tanithatott eveket Philadelphiaban, Heidelbergben, es sosem kellett ezert belepnie semmilyen partba sem. Ma egy okos falusi gyereknek akkor sincs fikarcnyi eselye sem ugyanerre az eletpalyara, ha a fene fenet eszik, se...
Jol tonkretettek ezt az orszagot, visszakergetve az oroszok keblere, mintha nem lenne eleg az a mar meglevo oligarcha-reteg elen a mini-hitlerrel, ami mar most is van...
1 bit, az 1 bit!
SZOVAL? KI VAGY TE?
Új hozzászólás