Két férfi motorral ment az üzlet elé, ahová egyikük bukósisakkal a fején bement és fegyverrel pénzt követelt az ott dolgozó férfitól – írja a police.hu.

Két ismeretlen férfi 2017. január 2-án 15 óra 30 perc körül motorkerékpárral megállt egy Budapest V., Magyar utcai pénzváltó előtt, ahová egyikük bukósisakkal a fején bement, egy fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az ott dolgozó férfit és pénzt követelt tőle.

Amikor az alkalmazott a követelésnek nem tett eleget, az elkövető felhagyott a szándékával és kiment az üzlethelyiségből. Az ismeretlen férfi felült az épület előtt várakozó társa mögé és elmenekültek a helyszínről. A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya kéri, hogy aki az elkövetőkkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, a bűnügyi számra hivatkozva hívja a 06 (1) 461-5170 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 555-111 „Telefontanú” zöldszámon, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Ostoba barmok...inkább a Nemzeti Trafikban van lé !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.