Több mint 27 ezer azoknak az egykori egyetemi, főiskolai hallgatóknak a száma, akik még 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de azóta sem abszolváltak vagy elhalasztották az államvizsgát – írja az MTI.

Az utóbbi két évben mintegy 6400-an megszerezték a diplomát, a többiek pedig az abszolutóriumot. Utóbbiaknak tehát az oklevélszerzés még hátravan, ám arra nincs sok esély, hogy ez határidőre megtörténik.

Bukhatják a diplomát a rég halogató egyetemisták

A felsőoktatási államtitkárság 2015-ben egyszer már meghosszabbította a diploma megszerzésének határidejét az érintettek számára. Akkor az a döntés született, hogy 2016 szeptemberéig megszerezhetik az abszolutóriumot azok is, akik egyetemi éveik alatt ezt nem tették meg.

Az Oktatási Hivatal szándéka a módosítással az volt, hogy lezárják azokat a képzéseket, amelyek még ugyan szerepelnek nyilvántartásokban, ám többségükben már nincs sok esély rá, hogy befejezik azokat.

Jelenleg még így is több mint 20 ezren vannak azok, akik az abszolutóriumot megszerezték, de záróvizsgát még nem tettek. Ezekben az esetekben még van lehetőség záróvizsgázni 2018. szeptember 1-jéig.

A hallgatók döntő többsége már régen lezárták a tanulmányaikat, így a reálisan várható oklevélszerzések száma ennél jóval alacsonyabb lesz.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Akkor Kósa-huszár is megszívta a tubákot!
wagabund
e hír hallatán fellendül a diplomagyártó szakma...mert kereslet az lesz. (mint tuggyuk, piacgazdaság van)
Jozefina
Ezért nincs értelmes "nemzeti" értelmiség???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.