A magyar kormány véleménye szerint a nem kormányzati szervezeteknek ugyanolyan átláthatósági követelményeket kell teljesíteniük, mint a politikának és a politikusoknak, különösen akkor, ha ezek a szervezetek politikával vagy a politikához kötődő kérdésekkel foglalkoznak – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a The Guardian című baloldali brit napilapnak.
A lap nyomtatott kiadásában szombaton ismertetett telefoninterjúban Kovács Zoltán azt mondta: az Obama-kormánynak a magyar civil szervezetekkel szembeni kormányzati politikáról megfogalmazott bírálatai felesleges feszültségekkel terhelték az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokat. A kormányszóvivő szerint azonban most láthatóan új korszak kezdődik, amelyben az eddigiektől különböző vélemények hangzanak majd el még Washingtonból is ebben a kérdésben.
A The Guardian kommentárja szerint Orbán Viktor miniszterelnök "egyre inkább autoriter viselkedése" olyan félelmeket keltett, hogy eróziónak indulhat a demokrácia Magyarországon.
Kovács Zoltán azonban az interjúban kijelentette: Magyarországot megalapozatlan vádak érték az átláthatóság és a korrupció kérdésében, a kormány véleménye szerint viszont mostantól gyakorlatiasabb időszak következik, és Magyarországot nem az eddigi vádakra jellemző kettős mércével fogják megítélni.
Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért kifogásolja a civil szervezetek külföldi finanszírozását, a kormányszóvivő azt mondta, hogy erre a nemzeti szuverenitás tükrében kell tekinteni. Nemigen látni olyan közép-európai országokat, amelyek például brit civil szervezeteket finanszíroznak politikusok befolyásolása céljából – tette hozzá.
Kovács Zoltán szerint Soros György magyar-amerikai nagybefektető igen egyértelmű módon igyekszik beavatkozni a magyar politikába, például a migránsválság kezelésének kérdésében.
41 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A mi közpénzünkről van szó!
A civil szervezeteknél kis összegekről beszélhetünk, ráadásul nem a közös pénzünk terhére végzik a munkájukat. Kivétel közöttük a kormány civilnek mondott szervezetek, akik Orbán kedvére tevékenykednek, milliárdokból.
Mert tudtommal ők politizálnak.
És azon kívül, még kiknek? Azoknak, akik majd a későbbiekben szólnak be nektek?!
Magyarország tolvaj suttyók kezére került és ez nem fog változni belátható időn belül. Matyhartrutymóország erősödik.
propeller.hu/itthon/3260917-eloben-nezhetjuk-vegig-ahogy-milliardokat-veszithet-magyar-allam#v1781503
propeller.hu/itthon/3260917-eloben-nezhetjuk-vegig-ahogy-milliardokat-veszithet-magyar-allam?all#c1781503
Én tutira veszem, hogy a nyertes Tiborcz csótány, vagy strómanja.
"Kovács Zoltán azonban az interjúban kijelentette: Magyarországot megalapozatlan vádak érték az átláthatóság és a korrupció kérdésében, ..."
- titkosítás dömping
- a magyar Orbánság a korrupcó európai éllovasa!
valószínűsége annak,hogy száma emelkedik a törvényen kívüli hadnak?
Nem inkabb a fonokoddel kene leulni a gumiszobajaban egy komoly beszelgetesre?
Erről miért nem gagyog ez a szócső lovag.
A politikusok szövevényes hálóját egyetlen civil szervezet sem tudja még csak meg sem közelíteni.
Szerencsére.
A környező országokban mennyit költünk , hogy minél nagyobb legyen a magyar befolyás?
Nem csak pártok, hanem civil szervezetek befolyásolására is , a kormány érdekében?
Hosszú a lista , Kovács úr!
Minden pályázat legyen látható! Minden falú és város lakosai arányában részesüljön a pénz osztásnál! A kormánytagok számoljanak el vagyonukkal amióta kormánytagok,a hitelezőiket is vizsgálni kell,ha magánszemélytől kaptak hitelt. Számoljanak el minden forinttal az uniós pénzek kifizetésével is,kinek mennyit utaltak! Mire ?
,,Csizmadia azonban tagadta, hogy ne lenne bankszámlájuk, és azt is, hogy ne volnának civil szervezet: még a nevükben is benne van."
b1.blog.hu/2017/01/14/tudta_hogy_a_cof_az_olyan_hogy_nem_politizal_nekik_csak_velemenyuk_van
(Ez a kovi átlátszó mint a "lepkefing")
Állami pénzeket nyomtok bele, az legális?
A devizatartalék sorsa.
A nyugdíjmegtakarítások sorsa.
A földvagyon sorsa.
Az oktatás sorsa.
Az egészségügy sorsa.
A kisajátított várerődítmény sorsa.
A PaksII atomerőmű sorsa.
Az olimpiálásra elbaszott pénz sorsa.
A stadiomokra elkúrt pénz sorsa.
Az üres gáztározók sorsa.
A questorból ellopott pénz és társai sorsa .
Az pénzért eladott haza milliárdjainak a sorsa.
A MNB elszórt milliárdjainak a sorsa
és a kalevi sorsa. Most csak ennyi.
...de a jövő héten már elképzelhető hogy személyi jövedelem adóznak -orbán böcsülettel jó körösztény szokásból sikeresen!-ahogy a köziratokban is ÍRVA VAGYON-mint ahogy a NEMZET VŐJE MÁR FIGYELMEZTETETT NAGYON ,NAGYON...egyébként senkinek semmi köze hozzá hogyan gazdagodtak meg a fityiSS ROKONYOK NAGYON ,NAGYON!!!
Új hozzászólás