Az ír adóhatóság által a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak.

A NAV az ír adatokat összeveti a szállásadók bevallásaival, és kiszűri azokat, akik minden valószínűség szerint adózatlan jövedelemhez jutottak. Az első adatösszevetési körben már fennakadt a rostán egy olyan szállásadó, akinek 2015-ben a szállásadásból 17 millió forint bevétele volt, ám ennek mindössze egytizedét vallotta be.

Azok, akik nem vallották be maradéktalanul jövedelmüket, még korrigálhatják bevallásukat, és megfizethetik az elmaradt adót 

mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára – közölte az MTI.

A NAV célba vette az Airbnb-zőket

MTI Tállai András (Fotó: Kovács Tamás/MTI)

A be nem vallott adóról mindaddig számot lehet adni és be lehet fizetni, ameddig a NAV nem indít ellenőrzést.

Az adatok alapján 2015-ben 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban az Airbnb-vel, akik összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjukat, amivel 6 milliárd forint bevételt szereztek.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Igaz csak ,,apró pénz,, de a fütyisz már ezért is lehajol!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Igaz csak ,,apró pénz,, de a fütyisz már ezért is lehajol!!!
soljanka
@papa.49: Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy ezek a "polgárok" adót csaltak. Vagyis: ugyanúgy megloptak téged-engem-mindenkit, ahogy a politikusok.
Nessy
megmondta Orbán, hogy a költségvetésnek minden fillérre szüksége van. Ergo mindenki fizet, kivéve a politikusokat, haverokat, élükön a Vajna féle kaszinókkal. Lényeg, hogy a kávé automaták 100 forintos bevételeit ellenőrízni lehessen. Száz ezer forint már nem érdekes.
papa.49
@soljanka: Nem azt mondom, hogy esetleg nem csaltak, de amíg nem bizonyították őket is megilleti az ártatlanság vélelme, az hogy a hájastálas mit hablatyol teljesen mindegy!!!
Ha ilyen pontosan tudják ki mennyivel verte át a költségvetést miért nem tettek már feljelentést, mert semmit nem tudnak, csak matatnak, hátha találnak valamit!!!
Lepényleső
Érthető és jogos,de miért nem vonatkozik az adózás minden állampolgárra,kiváltképp azoknak
akik vagyonnyilatkozat tételére kötelezettek? Egy nagyot majd ötlenek,mentességükre ha
törvényt szülnek?
soljanka
@Lepényleső: Akik most a törvényeket hozzák, azok előbb állampolgárok voltak. Ha sima állampolgárként csaltak -mert csalhattak-, akkor ezt politikusként is folytatják.
Szóval jogos, amit írtál, de amíg a zemberek Robin Hoodként szurkolnak az adócsalóknak - lásd az akasztói stadionost anno-, addig nincs erkölcsi alapjuk számonkérni.
papa.49
@soljanka: A Józsit emlegeted, hát neki az volt a bűne, hogy nagyon nagyra nőtt, volt idő mikor 1000 kamionja járta Európát, és ez valakiknek baszta a csőrét, aztán már mint ,,a torkos gyerek visszajár a cukorkára,, rá is visszajárt a hatalom a színétől függetlenül...
soljanka
@papa.49: Viszont a bíróság elítélte. Akkor elképzelhető, hogy volt bizonyíték.
Engem bosszantott a hájpolása. Persze nem szurkoltam, hogy lecsukják, de ha csalt, akkor miért ne.
papa.49
@soljanka: Szerintem meg nem volt semmi igazi bizonyíték ellene, csak nem állt be a sorba...
soljanka
@papa.49: Nos, nagyon másképp látjuk.
Engem nem vett meg az öreg.
papa.49
@soljanka: Engem sem, mert én ugyan ismerem, dolgoztam neki mikor még '96. ban vett targikat a Balkancartól, no én akkoriban jártam nála...
lusta
@papa.49: SZóval az igazság mindig kegyetlen. Az adót pedig be kell fizetni, nem pedig úgy tenni. Ez volt a fő bűne.
papa.49
@lusta: Már ne haragudj, de ha jól emlékszem egy kép áfája miatt kezdték fingatni, valaki festett egy föstményt ,,Az utolsó vacsora,, címmel, és annak akarta visszaigényelni az áfáját, így indult a lavina...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.