Bezárja a kormány a fóti Gyermekvárost, több osztály más településre és országrészbe kerülhet, a kísérő nélküli menekült gyermekek elhelyezéséről azonban nem tudni, hogy hol lesz megoldva – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Bezárják a fóti Gyermekvárost, nem tudni, hová kerülnek a menekült gyerekek

A fóti Gyermekváros központi épülete – Fotó: MTI/Bruzák Noémi

"A kormány tervei szerint 2019-re megszűnnének a zsúfolt és korszerűtlen gyermekotthonok, helyettük pedig kisebb létszámú lakásotthonokban helyeznék el az állami gondozottakat. A szemléletbeli változás miatt 2018 közepén kiürítik a fóti Károlyi István Gyermekközpontot is – közölte szerdán Fóton Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár."

A cikk szerint a kísérő nélküli menekült gyermekek elhelyezéséről egyelőre semmit sem tudni, míg más osztályok esetén már ismertek a tervek (a 24 férőhelyes, tartósan beteg, fogyatékossággal élő vagy három évnél fiatalabb gyerekeket gondozó részleg Hatvanba kerül át, míg Zalaegerszegre és Kalocsára helyezik a speciális gondozást nyújtó osztályt. Az utógondozói otthonok nem a gyermekváros területén állnak, így azokat nem érinti a változás).

A kormány félmilliárd forintot kíván költeni a műemléki Károlyi-kastélyra, a tervek szerint a szocializmus alatt felhúzott épületeket azonban lerombolnák.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@Pergető: Ne másokat emlegessünk, amikor a Fideszkormány rablásáról van szó. Vagy akkor említsük meg azt is, hogy ilyen óriási mértékben és ilyen pofátlanul még egyetlen kormány sem rabolt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemfideszes
@Pergető: "Bizonyíték, eljárás, tárgyalás, ítélet?"
Független ügyészség, független rendőrség?!
Tudod a pártatlan eljárás és azok megindítása alapozza meg az igazságszolgáltatás tisztességét! Ez is "alapvető dolog" lenne egy normálisan működő demokráciában!
Pergető
@aremy: Hirtelen majdnem megkérdeztem a te lánykori neved! Nincs ilyenem. Próbálok értelmes beszélgetést generálni, de érvek, tények hiányában, mintha süketekkel beszélnék!
Pergető
@nemfideszes: Miféle korrupció? A hazudozó ballib média bizonyíték nélküli vádaskodásai. Azt leplezik mekkora tolvajok!
Pergető
@nemkati: Az első életfogytos Gyurcsány lesz!
Pergető
@nemfideszes: Vád- vád- vád, bizonyíték meg nulla! Álhír, hergelés!
Eladott Ország
"A bicskeiek kész tényként kezelik, hogy a szociálisan érzékeny keresztény kormány az otthonnak alig nevezhető, hosszú évekig megaláztatások sorát a falai között nyílt titokként elrejtő Batthyány kastélyt az állam eladja. A vevő ezúttal is Mészáros Lölö, univerzális zseni. Miközben a belügyminisztérium két téglával verdeste a mellét, hogy decmber 31-­ével végre felszámolják a helyi menekülttábort, a Fidesz ­KDNP polgármestere pedig földhöz csapkodta magát örömében, hogy a nagyszerű kormány végre megszabadította a helyieket a gonosztól, a Bors informátorai szerint lóf*szt, mama: mivel december végéig ki kell üríteni a kastélyt, jó eséllyel a gyerekeket oda költöztetik át. A menekülttáborba. Kilencven, többségében 12 év feletti, ideiglenes hatállyal elhelyezett, nehéz sorsú, nyomorult kiskorúról van szó. Ha nem ismernénk ezt az egész gyomorforgató sztorit, ha nem tudnánk, hogy tekintetes Mészáros úrnak mennyi érdekeltsége, földje, istenharagja van a tulajdonában Bicske vonzáskörzetében (is) és egyébként egész Fejér megyében, akkor is észbontó lenne ez a nagyipari pofátlanság. Amelynek minden eleme kilométerekről bűzlik: a dinasztiaépítés Mészáros Lölö nevével fémjelzett virágkorát éljük. Az úthenger zúgása kutyafasza amellett, amit ezek megengednek maguknak. Valószínűleg hasonló sors vár a Fóti épületegyüttesre, a Károlyi kastélyra mert a fideszes oligarcáknak sosem elég, mindíg éhesek, különösen Tiborcz, aki újabban ingatlanra utazik"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.