Dalmácia középkori hangulatú városa, a turisták által kedvelt Šibenik kikötőjében horgonyoz a Valery II nevű hajó. A 2004-ben épített, piaci becslések szerint akár 80 millió forintot is érő katamaránnal egy kisebb társaság kényelmes körülmények között vitorlázhat az Adrián. A 7 méter széles és 13 méter hosszú hajón négy darab kétszemélyes kabin van, mindegyik külön fürdőszobával ellátva. Ennek a jachtnak a tulajdonosai több szálon is kötődnek Puch Lászlóhoz, aki egy évtizeden át volt meghatározó figurája az MSZP pénzügyeinek, jelenleg pedig a baloldali média életben tartásában játszik fontos szerepet. A hajó 2014 óta Puch feleségének és felnőttkorú gyerekeinek a többségi tulajdonában van több családi cégen keresztül, de a politikus előtte is használta, és a korábbi tulajdonosai is hozzá kötődő emberek voltak. Puch a Direkt36-nak megerősítette, hogy családjának résztulajdona van a hajót birtokló cégben, és közölte azt is, hogy a vitorlás jachtot évek óta rendszeresen használja...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
..."Luxusjachtja van az egykori MSZP-pénztárnok Puch László családjának Horvátországban"...

miért nem vagyok meglepve? az emeszpé biztos nem tud róla..na persze, amiről nem tudnak, abból nem lehet baj.
kissé felnőttem
400 milliosakat is vittek oda ( Dollárossat ) senkinek nem tünik fel ? egy csóró mszp-t meg már ki a fene irigyel főleg máma, Lőrincé elegánsabb, karakteresebb, övé? nem övé? sem érdekel, tudok uszni
szaboria1
A második képből kiderül nem egyedül a Puch csak a katamarán.
mariaberta
Kedvet kapott a család Orbán-Mészáros párostól-
Pálinkafőző Rézüst
@Mirabilis: annak helikoptere is van. 24 órás készültségben, a börsi reptéren. És nem olyan kicsi fajta...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.