Államosíthatják a közétkeztetés 150 milliárd forintos forgalmú piacát – értesült a hvg.hu.

A portál szerint februárban már a parlament elé kerülhet az az elképzelés, amely szerint csak állami, vagy önkormányzati többségű és nonprofit cégek láthatnák el a közétkeztetést, amely fölé kerülne egy állami szerv (hasonlóan, mint a hulladékkezeléssel foglalkozó cégeknél).

Az államosítással a színvonal-egységesítés is eljöhet – olvasható a cikkben.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Miért sündörög Lázár János állami tótumfaktum a kondér mögött ? Éhes még a fideszes holdudvar, és a vazallusok tábora. Vissza az időben,beindult az eszement államosítás mint a Rákosi időben. Az állami tulajdon tehát a Fidesz-kormány számára két dolog miatt fontos. Egyfelől megcsillantja a privatizáció lehetőségét , egyfajta reprivatizáció, hiszen a Fidesz mostani kormányra kerülése idején kevés privatizálandó, ellopható állami vagyon maradt, azt előbb meg kellett teremteni, másfelől az állami cégek helyzetbe hozhatják a kormányközeli gazdasági holdudvart.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
A gyerekek, a kórházban fekvő betegek, vagy a nyugdíjas menüzabálók legfeljebb otthagyják a moslékot az asztalon. Ezt a kormányt mindez hidegen hagyja. A "termék" nem vész kárba, egyre több disznóhizlalda van már az oligarchák tanyáin, majd a mongol Icák behabzsolják, ha előbb egy kicsit feljavítják.
namihami
-Te Lőrinc, hát ez még nem a mienk? Hogy maradt ez ki a családi kasszából? Mindjárt iderendelem raportra a Takonyárpit, a Lázárt és a többi léhűtőt. Jól megmosom a fejüket. Aztán ezt is bevisszük a ""családi vállalkozásba"".
-Akkor időben felkészülök én is Vezénylőm, hogyha kérdezik, ma mit vettem, akkor legalább tudjam.
Mint a többi, hasonló , Mészáros&Mangalicza-féle ""saját vásárlásnál"" is történt.
aremy
@namihami: nekem is lőrike jutott egyből az eszembe.
desiro
Hát nem meg semmisíteni kell a mosléko(kat)t?
qxy
Legyen menza. De kötelezném a kormányt hogy ugyan azt egye. ha nem akarják, akkor meg kérdezném, Mi baj az étellel uraim??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.