A Magyar Honvédség erőin felül mintegy húszezer önkéntes tartalékos katonára van szükség – mondta a Figyelőben megjelent interjúban a honvédelmi miniszter.

Simicskó István leszögezte: nem tervezik a kötelező sorkatonaság visszaállítását, és azt is elmondta, hogy nagyjából már összeállt az az ösztönzőrendszer, amellyel vonzóvá teszik a tartalékos katonai képzést.

A Magyar Honvédség létszáma 30 ezer körüli, ezen felül van nagyjából 5500 önkéntes tartalékos. Simicskó István szerint legalább 30 ezres haderőre van szükség, és emellett kell egy "valós képességekkel rendelkező", mintegy 20 ezer emberből álló tartalékos állomány. "Ez a minimális program, s e mellé kell a megfelelő haditechnika: légvédelem, légierő, tüzérség, páncélosok stb., hogy egy reális elrettentő erővel rendelkező, ütőképes honvédségünk legyen" – fogalmazott a miniszter.

Simicskó István kitért arra is, hogy folyamatosan növelik a honvédelmi költségvetést, és a jelenleg tervezett fejlesztési koncepció alapján 2026-2027-re prognosztizálható, hogy Magyarország eléri a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányos honvédelmi költségvetést.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Van az országban 20 ezer ember, aki megbízik a fideSSben és hajlandó erre ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.