Csütörtök reggel kilenctől kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) az Audi Hungaria Zrt. motorgyárában, mert úgy érzik, hogy a vállalat nem veszi tudomásul a szakszervezet véleményét – közölte honlapján a szakszervezet.

Sztrájkoltak a győri Audi dolgozóiKorábbi kép a gyárból – MTI Fotó: Krizsán Csaba

A tájékoztatás szerint az Audi szerdán új ajánlatot tett, de a szakszervezet kérése ellenére titkosította az aktuális javaslatát, amiről így részleteiben nem tudnak a munkatársakkal beszélni.

Az AHFSZ az idei és a jövő évre egységes, bruttó 45-45 ezer forintos alapbéremelést javasolt, a választható béren kívüli keret összegét pedig az idei évre bruttó 600 ezer, 2018-ra pedig bruttó 620 ezer forintban kérte megállapítani. Mindezeken felül a vállalattal közösen kidolgozott jubileumi és lojalitás bónusz bevezetését kéri.

Az AHFSZ hétfőn alakított sztrájkbizottságot, miután bizalmi értekezletén elutasította az Audi Hungaria Zrt. új ajánlatát.

Sztrájkoltak a győri Audi dolgozóiKorábbi kép a gyárból – MTI Fotó: Krizsán Csaba

Az Audi Hungaria Zrt. 11 500 munkavállalója közül mintegy 1500-an vettek részt a figyelmeztető sztrájkban – mondta az MTI megkeresésére a vállalat kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetője. Valamennyien a motorgyár dolgozói.

A sztrájk termeléskieséshez vezetett, de a cég vezetése szerint nem befolyásolja a vállalat vásárlóinak ellátását. Az Audi munkatársai a figyelmeztető sztrájk után munkába álltak, a termelés azóta is zavartalan. A vállalatvezetés folytatja a tárgyalásokat a munkavállalói oldallal.

A motorgyárban tavaly 1 926 638 motor készült, amelyekből 1 461 618 négyhengeres Otto-, illetve dízelmotor, 9113 öthengeres Otto-motor, 418 207 hathengeres- és 37 700 nyolc-, illetve tízhengeres motor volt.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
látom csak két órás a dolog...mikor legutóbb huzamosabb időre leállás volt az AUDI ban, drasztikusan visszaesett a gazdasági muatató :D
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Szakszervezet már csak azért van, hogy tagdíjat fizessenek. Semmibe veszik a cégvezetők.
Hellcat
látom csak két órás a dolog...mikor legutóbb huzamosabb időre leállás volt az AUDI ban, drasztikusan visszaesett a gazdasági muatató :D
karma1
@Hellcat: Az hosszabb, karbantartasi leallas volt...:o))) Igen, abba beledoglik a magasan szarnyalo, Europaban mintakent szereplo gazdasagunk...:o)))
Hellcat
@karma1: Elég szégyen nem? :D Tervezett leállás van 1 kurva gyárban és visszaesnek a mutatók...de nagyon!...Reggel meg mikor megyek trolival dolgozni ott vigyorog a plakáton a sok fideszes faszkalap ,hogy nő a gazdaság.
karma1
@Hellcat: Asszem, ha egy egesz napos lett volna az a leallas, az mar nyomna a latban valamit... Azert azt jo lenne tudni, hogy mennyi volt a fizetesuk a 45 ezres emeles ELOTT?
volvós
Sza(g)kszervezet ???
Egy NÉMET érdekeltségü gyárban vigyázni a sztrájkokkal,mert
a tulajdonos lecserélheti az egész bedolgozó cselédeket, amig
M.o.-on ilyen nagy munkanélküliség van, talál helyettük szófogadó
nem reklamálós betanitott munkásokat...A lecseréltek meg
mehetnek a viktorka közmunka Kft-be cselédkedni !!
Hellcat
@karma1: Hidd el nekem...nem keresnek sazrul az AUDI ban. Lehet ám aztán, hogy kurvára el vannak szállva ott maguktól az emberek...nettó 30 ezres emelés évente az elég kemény. a 600 ezres cafeteriáról ne is beszéljünk...
Eladott Ország
" A munkaerő elvándorlás megkezdődött egyébként az autóiparból is. Sok munkavállaló Szlovákiába jár át az ottani autógyárakba, ugyanis magasabbak a fizetések és több kedvezményt nyújt a munkáltató. Jelenleg az a helyzet, hogy az uniós fejlesztési források rossz helyre kerülnek. Konkrétan egy kis részét baromságokra költik, nagyobb részét pedig ellopják. Olyan történelmi bűn ez, ami teljes egészében akkor fog látszani, amikor ezek a források elapadnak. Mert az országban nem épülnek gyárak, üzemek, a mezőgazdaság korszerűsítése nem történik meg (a lerablása annál inkább), nem fejlődik az infrastruktúra és még ezer dolog nem történik. Gyakorlatilag saját gazdaságunk nincs. Külföldi bérmunka van. Saját gazdaság nélkül nincs fejlődés, fejlődés nélkül nincs hatékonyság ­növekedés, hatékony és fejlett gazdaság nélkül nincs fizetőképes vásárlóerő és máris ott tartunk, hogy miért keres többet a német pénztáros még 50 év múlva is, mint a magyar."
karma1
@Hellcat: Ugy gondolom, hogy egy percig sem sajnalom oket, mert nem a 47 ezres havi fizetesuket ohajtjak megduplazni, ugy nez ki...:o)))
1magyar
Úgy hallottam pedig jobban keresnek mint a mercinél.
F_Viktor
@Eladott Ország: Írod:
"Gyakorlatilag saját gazdaságunk nincs. Külföldi bérmunka van."

Többek között ezért nem lenne szabad heccelni az EU-t, ezért nem lenne szabad putyinizálódni. Ezt kellene a birka-közösségnek szem előtt tartaniuk.
Eriksson
@F_Viktor: Nem akarlak heccelni, de a gazdaság bővítése Oroszország felé nem putyinizálódás, hanem nagyon is üdvözlendő lépés lenne, mivel az orosz hatalmas felvevő piac. Sajnos a termékeink nyugatnak nem kellenek, keletre nem adhatjuk, ezért nem tud bővülni a gazdaságunk. S amíg ez így marad, nem számíthatunk életszínvonal emelkedésre.
lusta
@volvós: Nagyon kedves ismerősöm német multinál dolgozik Németországban. Határidős melója volt, ezért bennmaradt többször is túlórázni. Egyszer este csörög a telefonja és a szakszervezeti vezető rászólt, hogy a munkát munkaidőben kell elvéghezni. Amennyiben ezt nem tudja megcsinálni, akkor a főnöke a hibás, mert a munka szervezéséért és a végzésért ő a felelős.
F_Viktor
@Eriksson: Írod:
"...a gazdaság bővítése Oroszország felé nem putyinizálódás, hanem nagyon is üdvözlendő lépés lenne, mivel az orosz hatalmas felvevő piac."

Részben igazad lenne, ha nem a politikai/ideológiai nyitás lenne megfigyelhető orbán pávatáncában.
A részben igazadat még azzal egészíteném ki, hogy jelenleg az EU részéről gazdasági embargó van érvényben Oroszországgal szemben amit Magyarországnak is illene betartania - ahogyan teszi pl. Lengyelország, Litvánia -, s nem a kiskapukon keresztül kijátszani ezeket, s nem EU ellenes propagandával kellene heccelni a magyar választókat.
Eriksson
@F_Viktor: Én normál gazdasági kapcsolatokra gondoltam, negatív politikai megfontolások nélkül.
A transzatlanti kereskedelem sokkal kevésbé reális a távolságok és ideológiája miatt, mint egy eurázsiai szabadkereskedelmi egyezmény. Mármint a piaci hasznot nézve politikai töltet nélkül.
F_Viktor
@Eriksson: Írod:
"A transzatlanti kereskedelem sokkal kevésbé reális a távolságok és ideológiája miatt, mint egy eurázsiai szabadkereskedelmi egyezmény."

A realitásról annyit, hogy pl. a USA európai beruházásainak értéke Európában 2015-re elérte a 2,4 billió(!) USD-t, ez több, mint négyszerese az ázsiai és háromszorosa az összes fejlődő országokban végrehajtott beruházásainak.
E gazdasági kapcsolat évi 4,3 billió USD értékű kereskedelmi forgalmat generál, s 16 millió munkahelyet biztosít.
Az EU-tagországai amerikai beruházásainak értéke 47 milliárd eurót, míg Kínában 9, Indiában 3,1 milliárd eurót fektettek be.

Ezt überelni az orosz piaccal nem lehet.

S azt se felejtsd el, hogy Merkel nem is olyan régen, a davosi világgazdasági csúcson felajánlotta putyinnak egy európai-orosz szabadkereskedelmi övezet keretein belüli együttműködés lehetőségét, amire az oroszok érdemben nem nagyon reagáltak.
Eriksson
@F_Viktor: "Ezt überelni az orosz piaccal nem lehet." Ami nincs, azt nem nehéz überelni, ott még egy fabatka is értéknek számít.
Amit leírtál az mind szép és jó, csak Magyarországot nem érinti.
F_Viktor
@Eriksson: Írod:
"Ami nincs, azt nem nehéz überelni..."

Nem véletlen írtam, hogy Magyarország megsérti az EU-s embargót, pl. tavaly alakult az MKIK Magyar-Orosz Tagozat ICT Szekciója!

Írod:
"...mind szép és jó, csak Magyarországot nem érinti."

Tévedsz, olvasd el:
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/mo_usa_gazd_kapcs.pdf
Eriksson
@F_Viktor: Nem kellene embargót sérteni, ha nem volna embargó. A TTIP meg minden európai számára hátrányos, abból csak kelet felé lehet hátrálni. Ideje volna kiszakadni az USA mindenhatósága alól, és önálló európaiként gondolkodnia, cselekednie az egész Uniónak, saját érdekei szerint.
Tekla
Mért kell agyon túlóráztatni az embereket , ha ennyi a munkanélküli az országban ? Többen vállalnának szívesen akár párnapi munkát is ,ha a cég megszorul, sok a beteg , vagy szabadság van. Tiltsák már be a túlmunkát az országban. Ezt csinálja minden szemét cég, még ki sem fizetik, lecsúszni meg nincs idő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.